Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

232 Az országgyűlés képviselőházánál galmaznunk kell a szoros kapcsolatot Ausztriával. T. Ház! Eckhardt Tibor, igen t. barátom, mai beszédében egy igen helyes megállapítást tett a magyar legitimizmusról és arról az álláspontról, amelyet ő azzal szemben elfoglal. Azt mondotta... Bocsánatot kérek, nagyon nehéz így a kékből olvasni és pontosan akarom citálni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Talán odaadom az én példányomat, az ki van jegyezve!) Azt mondotta (olvassa): «Igen nagy örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy feleljek neki erre a megállapítására, hogy Magyarországon senki komoly tényező nincsen, aki a kormánytól az iniciativát és a törvényhozást.l a döntés jogát meg akarná tagadni. Abban a pillanatban, amikor ezen az alapon épül fel a legitimista politika Magyarországon, nekem ezzel a politikával szemben többé kifogásom nem lehet. Ebben az esetben ugyanis nyilvánvaló, hogy a kérdés gyakorlati felmerülése esetén közöttünk véleménykülönbségek alig lehetnek. Mert vagy megvalósítható a trón betöltése legitimista alapon, vagy meg nem valósítható. Vagy megvalósítható nemzeti érdekből, és akkor nem lesz olyan tisztességes ember, bárhol állt légyen azelőtt, aki örömmel ne fogadná a megoldást.» Ezt a megállapítást, azt hiszem, mindenki elfogadhatja és nagyon nagy szolgálatot tett t. barátom, hogy ezt a megállapítást tette. (Jánossy Gábor: Azt is mondotta, hogy nem időszerű! — Berki Gyula: Mást is!) Később tovább ment és olyan teóriát állított fel, amelylyel viszont nem tudok egyetérteni. Azt mondotta (olvassa): «A trianoni siralomházban egy királyi trónt nem lehet és nem szabad felállítani. Az én meggyőződésem az, hogy a királyi trón betöltésének ideje, alkalma, sőt azt mondhatnám, egyedül helyes módja az lesz, ha Szent István koronájának országait kell majd újból a királyi koronával egybefoglalni.* (Ügy van! jobb/elől) Ezt a megállapítást nem fogadhatom el, mert a királyi trón nem dísz, Magyarországnak a királyi trón betöltésére nem azért van szüksége, hogy díszes sinecurát betöltő magyar ember üljön a trónon, hanem azért, mert csakis a megkoronázott király erősítheti meg, állíthatja vissza egyrészt az alkotmányt és erősítheti meg másrészt ezt a szegény, gyönge országot. Annak a királynak csak akkor van hivatása, ha szenved nemzetével, ha végigküzdi mindazokat a nehézségeket, amelyekben a nemzet vonaglik. Ez a király hivatása. Az az elgondolás, hogy majd csak akkor lehet itt koronázni, amikor visszaállíttattak Szent István koronájának országai teljes egységükben, a kérdésnek ad Calendas graecas való elhalasztását jelenti. Hiszen a király eszköz erre; ez a legitimista álláspont. (Jánossy Gábor: Hol a garancia erre?) Amikor mi ezt a kérdést felvetjük, igen t. miniszterelnök úr, felelősségünk teljes tudatában tesszük ezt, mert abban a meggyőződésben élünk, hogy, igenis, itt van az a pszichológiai pillanat, az a politikailag legalkalmasabb pillanat, amikor Magyarországon a jogfolytonosságot helyre lehet és helyre kell állítani, ha azt akarjuk, hogy Magyarország újból felvirágozzék. Ha nem ez volna a meggyőződésünk, akkor — azt hiszem, meg is van győződve róla a miniszterelnök úr — nem vetettük volna fel ezt a kérdést sohasem, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: De mi ennek a kérdésnek öszszefüggésc az Anschlussal, mert abból keletkezett a nézeteltérés közöttünk?) 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. Vannak vonatkozások, amelyek valószínűleg meg fogják könnyíteni az Anschlusst. (Jánossy Gábor: Feltevés!) Az idő nem engedi, hogy ennek részleteibe bocsátkozzam. Van talán még egy elv, amellyel elő szoktak jönni a királykérdés, vagy a restauráció kérdésének nem aktuális volta mellett — erre tulajdonképpen egy szót sem akarok vesztegetni — és ez a tob(Kiégi elv az, hogy itt van egy többség, amely kimondotta, hogy a kérdés nem aktuális. Nem kutatom e többség keletkezését, de mégis, ha a parlamentben elismerte a többség vezére, hogy fogyatékos a választójog, amit el kell ismerni, akkor ez a parlamenti többség, arneiy nem a nemzet többsége, mégsem döntő tényező. Hiszem, hogy a t. miniszterelnök úr talán nem érzi át ezt éppen ennél a helyzeténél fogva, hogy nem mint a nemzet kiválasztottja került ebbe a felelősségteljes székbe, hanem a véletlen politikai konstelláció következtében. (Zaj jobbfelől. — Jánossy Gábor: A logaikotmányosabb úton!) Igen, de ez véletlen következménye. (Egy hang a baloldalon: Ebben nincs semmi sértő!) Ebben ligazán nincs semmi síértő, mert ha Bethlen István gróf mondaná azt, hogy ez az én pártom, ezt én teremtettem, annak némi jogosultsága volna. (Ulain Ferenc: Hasonlít hozzá!) Ezt azonban nem mondhatja magáról az igen t. miniszterelnök úr, mert ^égre is nem ő hozta ezt a többséget, hanem politikai adottság folytán került ebbe a izékbe, nem pedig a nemzet közvetlen bizalma követkaztében. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök* De egészen jó viszonyban vagyunk!) Én nem is akarom ezt a kitűnő viszonyt bármiképpen is megbolygatni; én egy alkotmányos tényt konstatálok. En csak arra a nagy felelősségre akarom (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Az van, az bizonyos!) az igen t. miniszterelnök urat figyelmeztetni, amely igen nag\ súllyal nehezedik rá. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez így van!) Méltóztassék elhinni, ha ezt a kérdést szintén revideálja és kikapcsolja magát azokból az elgondolásokhói, amelyek révén talán ezt az egész kérdést tényleg nem aktuálisnak tekinti, akkor mégis rá fug jönni arra, hogy neki kötelessége az 1921 :XL

VII. te. 3. %-&, értelmében is ezt a kérdést, igenis, előkészíteni és helyes megoldásra vinni. Tekintettel arra, hogy a miniszterelnök úrral és kormányával szemben bizalmatlansággal viseltetem, az appropriácot nem fogadom el. (Helyeslés és taps bal felől és a balközéven. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A perszonálunióra nem válaszolt!) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Berki Gyula! Berki Gyula: T. Képviselőház! Figyelemmel hallgattam az előttem szólott képviselő úr beszédét (Lukács Béla: a teremből távozó őrgróf Pallavicini György felé): Tessék meghallgatni! Reflektálnak!) és erre a beszédre eszembe jut Felsőbüki Nagy Pálnak, 1842-ben mondott nagyon találó megállapítása (olvassa): «Ha van, aki azt hiszi, hogy egy és más családi név fényéhez van a hon boldogulása, virágzása csatolva, adja be az országgyűlésnek azon családok lajstromát, melyeket eszerint az egész ország arisztokráciájából kiemelni és különösen konzerválni kell, hadd tudjuk egyszer már meg, mely nevek azok, melyekben a magyar nemzet dicsőségének a palládiuma rejtve van.» Mélyen t. Ház! Nekem ez a beszéd jutott