Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

230 Az országgyűlés képviselőházának a hitleri Németország is. «Ghupft wie gschprungen»: nagy különbség nincs közöttük. Én ezt nem a hitlerizmus rovására írom. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt folytatnám, kijelentsem, hogy amikor kritikát gyakorolok, az én kritikám abszolúte nem fordul természetszerűleg a német nemzet ellen, amelyet tisztelek és főleg Németországnak azon igazi és legnémetebb része ellen, amely talán a legjobban szenved a mai uralom alatt. Tisztán a inai rendszert kívánom kritizálni. (Lázár Miklós: A bajorokról van szó!) A bajorokról, a délnémetekről és a rajnaiakról beszélek, akik igazi németek, szláv keverék nélkül. Eltekintve ezektől a gazdasági kapcsolatoktól, amelyek talán javulni fognak, talán nem, nagyon helyesen jegyezte meg — azt hiszem — az igen t. miniszterelnök úr vagy a kormány valamelyik tagja nemrég, hogy végül is egy kis gazdasági kedvezményért nem fogjuk függetlenségünket odaadni. Az a propaganda, amelyet Németország ma is végez, roppant veszedelmes. Ez a propaganda folyik ebben az országban, de folyik megszállott területen is. Folyik nem egyforma erővel, és nem I egyforma célzatokkal, de folyik úgy a jugo- i szlávoknál, mint a románoknál és talán kéve- j sebb hangsúllyal, a felsőmagyarországi területeken, mindenütt azzal az utasítással, hogy a németek a revíziós törekvések ellen szólaljanak fel és magyar testvéreikkel szakítsák meg a jóviszonyt. (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A temesvári gyűlés!) Azt hiszem, ezek aggasztó tünetek és teljesen feljogosítanak minket arra, hogy a legna- j gyobb aggodalommal nézzük azt a külpoliti- j kát, amely ugyan tagadja azt, hogy Németországgal kacérkodik vagy német befolyás alatt van, de amely mindenképpen ezt a látszatot kelti urbi et orbi. T. Ház! A miniszterelnök úr beszédében azt a különös kijelentést tette, amikor az Anschluss-ról volt szó: «Ebben a kérdésben is vi- j lágos a kormány álláspontja. Mindenki beszél ] ma az Anschluss-ról, csak Ausztria nem». T. miniszterelnök úr, ez olyan kijelentés, amely a tényeknek egyáltalában nem felel meg, hiszen mi itt Magyarországon — azt hiszem, igen sokan, talán Magyarország többsége — egyrészt aggodalommal, másrészt bámulattal és elismeréssel figyeljük azt a heroikus harcot, amelyet az osztrák kormány az Anschluss-törekvések ellen ma folytat, (Úgy van! Ügy van! bálfelöl.) folytat nemcsak saját országának függetlensége és szabadsága, de merem állítani: bizonyos fokig a mi szabadságunk és függetlenségünk érdekében is. (Ügy van! a baloldalon.) Ezért érdekel minket ez a kérdés, nem mint osztrák belügyi kérdés csupán, nem mint egy országnak heroikus harca. Mert ha én a külügyminiszter úr expozéját nézem, amely nagyon érdekes és nagyon külügyminiszteri volt — és ezt nem is veszem rossznéven, mert hi- j szén egy külügyminiszter tompított hangon j kénytelen beszélni és sok minden olyat nem mondhat el. amit talán várunk tőle vagy amit magais szívesen mondana, — ebben a beszédben lírai magaslatra és bizonyos lelkesedésre, j mondjuk: inside information-okra való utalás j csak akkor mutatkozik, amikor a hitlerizmus terveiről beszél s amikor azt mondja, — mivel úgylátszik, nagy szakértő — hogy ezekből a körülményekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a német kormány az Anschluss kérdésében, amely bennünket nagyon közelről érdekel, hasonlóképpen európai szempontok ala197. ülése 1933 június 12-én

} hétfőn. pulvételével fog eljárni, továbbá azt mondja, hogy egyáltalában annyira el vannak foglalva belügyekkel,- hogy az osztrák Anschluss teljesén kizárt dolog. Méltóztassék megengedni, hogy én ebben kételkedjem, mert ezek nagyon szép és átlátszó frázisok. A mai európai helyzet tényleg olyan, hogy nem valószínű, hogy a hitlerizmus egy tényleges politikai Anschlussra akarna most jutni, mert jól tudja, hogy ezt mindenképpen megakadályoznák. Egész egyszerűen azt akarja, hogy a hitlerizmus Ausztriában győzzön, egyelőre politikai Anschluss nélkül, a Gleichschaltung majd később fog bekövetkezni és a Führer fog majd Frauenfeld úrnak vagy akárkinek parancsolni. Tehát mégis megvan az Anschluss veszedelme és itt van az a nagy veszedelem, amely minket igen közelről érint. Már Kállay Tibor igen t. barátom is elmondta azt a felfogást, amely általános, — mint mondom, urbi et orbi általános — hogy a magyar kormánynak az az álláspontja, hogy; az Anschluss egy kikerülhetetlen rossz, tehát nekünk eleve is alkalmazkodnunk kell ahhoz, úgysem tehetünk semmit, félni kell a németek bosszújától, tehát valahogy meg kell találni az utat-módot, hogy a kérdésből reánk hátrányi ne keletkezzék. Én ezt kárhozatos, veszedelmes és magyarellenes dolognak tartom. Nagyobb veszedelmet nem ismerek a mai európai helyzetben annál, mintha mi minden lehetőt el nem követnénk annak elérésére, hogy a mi érdekünkből az Anschluss lehetővé ne váljék. Ennek egyedüli módja egy szoros megegyezés Ausztriával. Teljesen kikapcsolom ebből a megegyezésből a magyar restauráció kérdését ebben a viszonylatban, (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen) azért, mert-ez nézetem szerint nem teljesen kardinális kérdés ebből a tekintetből. El tudok ugyanis képzelni olyan kapcsolatot, amely a restaurációt^ előmozdítja ugyan, de amelynél personalunió, amelyet perhorreszkál a miniszterelnök úr, szóba sem kerül. Beszélek arról a szoros gazdasági kapcsolatról, amely szükséges ahhoz, hogy a minket fenyegető Anschluss-veszedelemtől meneküljünk. Nem kapcsolam össze e pillanatban e kérdést a restauráció 'kérdésével — amelyre mint magyar ügyre később térek ,rá — azért igeari, mlert távolról sem akarok beavatkozni ennek a sízioimszédi és baráti országnak belügyeibe. Ez tisztán az ő belső kérdése, amint a magyar jogfolytonosság a mi belső kérdésünk, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) De kérdem, ki van ellene ma ennek a szoros kapcsolatnak! A nagyhatalmak közül csupán Németország. (Ügy van! balfelöl.) A kisantant államai közül legfőképpen Csehország. A Üöíbbi ország kevésbbé, mert hiszen ők is belátják azt a nagy veszedelmet, amelyet rájuk nézve is jelent az Anschluss. Egészen világos ugyanis, hogy a Drang^ nach Osten nem áll meg Ausztriában, nem áll meg Magyarországon, hanem egész Ukrajnáig és a Fekete-tengerig menne és elsöpörne mindent, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Elsöpörné Csehországot és elsöpörne hennünket! — Ulain Ferenc: Talán még Kínát és Japánt is!) Ha bekövetkeznék ez a veszedelem, akkor Magyarország feltámadása legfeljebb Keletről jövő turáni testvéreink, a japánok által volna talán valamiképpen elképzelhető. (Ulain Ferenc: Csoda, hogy azokat nem fenyegeti ez a veszedelem!) Kérdem, hogy vájjon a négyhatalmi paktum nagy sikere-e a magyar politikának? Az a