Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-197
228 Az országgyűlés képviselőházának nap után, amely a mai sebesen gördülő időkben egy nemzet életében is hosszú időnek mondható, igenis, lehet kritikát gyakorolni a kormány működése felett és lehet mérlegelni azt, vájjon elért-e a kormány bizonyos eredményeket. Azt hiszem, az igen objektív kritika terén maradok, amikor azt konstatálom, hogy a kormány, igen kevés pozitív eredményt ért el. Mindazok a cselekedetek, amelyeket a sofőrt.programm alapján méltán várt az ország, elmaradtak és a kormány tulajdonképpen — ezt talán nem is rovom fel hibájául — folytatta azt a munkát, amelyet elődje több-kevesebb sikerrel, de mindenesetre sokkal kevesebb népszerű beállítással és kevesebb beszéddel végzett. Azok az égető kérdések, amelyek a magyar gazdasági élet szanálásához fűződnek, ezidőszerint még teljesen megoldatlanok. Megoldatlanok nagyban és egészben a mezőgazdasági krízis kérdései és azok az ígéretek, amelyeket a kormány abban az irányban tett, hogy adót nem fog emelni és hogy a fizetéseket nem fogja redukálni, éppen az ellenkező irányban váltattak be. Ugyanúgy állunk a devizakérdésben, ugyanazok a nehézségek állanak fenn az exportkérdésekben is, mint azelőtt, eltekintve egy kereskedelmi szerződéstől, amelynek jósága vagy kevésbbé kitűnő volta nagyon kérdéses, tulajdonképpen e téren sem történt semmi. De azt hiszem, hogy az ország nemcsak csalódott abban a tempóban^ amelyet a miniszterelnök úrtól várt, hanem változott a lobogó is, amellyel az igen t. miniszterelnök úr megindult. Amikor megindult, úgy látszott, mintha igyekezett volma mindenkinek a tetszését elnyerni, bizonyos captíaüo benevolentiae nyilvánult meg minden oldal felé az ő politikájában. Azt mondotta, hogy igen kardinális kérdésekben revízió alá vette előbbi felfogását. Most! azonban igen sok jelenség arra mutat 1 , hogy mind bel-, mind külpolitikai elgondolásában visszatért azokhoz a gondolatokhoz, amelyek a régi Gömbös Gyulát jellemezték, mert az, hogy egyideig a Gyosz., a Tébe. és az Omke. berkeiben igézte meg ezeknek a tekintélyes testületeknek a vezetőit, az tényleg csak eaptatio benevolentiae volt. Ma már bizonyos fájdalmasabb érzésekkel tekintenek azokra a fuvolahangokra, amelyeket néhány hónappal ezelőtt hallottak és ha áll az, amit látok, akkor azt hiszem, hogy az a nagy lelkesedés, amelyet ezen az oldalon a miniszterelnök úr szereplése keltett, nemsokára le fog lohadni. Mert a miniszterelnök úr akkoriban úgy mutatkozott be, mint olyan ember, aki egyenesen és nyíltan, eszméje igazságának érzetében szembeszáll ellenfeleivel, a politikai porondon egyenlő chanee-szal veszi fel a küzdelmet, eltörli a gyűléstilalmat. Ezt mégis tette, de igen rövid időre. Az a politikai harc, amelyet azóta folytatott, nem annak a fair playnak a jegyében folyt, amelyet elvártam volna a miniszterelnök úrtól, mint kitűnő sportsmantól. Inkább ahhoz hasonlított, mintha ef£y tenmiszmeccsre mennénk és a t. miniszterelnök^ úr egy vadonatúj Kehrlinírü tővel állna ki a tennis-courtra, nekem pedig egy-két húrral rendelkező régi rossz rakettel kellene játszanom, vagy pedig mintha egy futballmeccset játszanánk és a miniszterelnök úr futballbírónak Sztranyavszkv Sándor t. képviselőtársunkat tenné meg, (Derültsép) aki az elsőöt percben mindjárt tíz játékost kiállítana és csak a kapus maradna meg a mi ' 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. oldalunkon, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Akkor már inkább a kapust állítsa ki!) A kapust a szabályok szerint nem lehet ; kiállítani, (Derültség.) de különben is 11 játékos ellen azt hiszem még osodakapusok sem tudnak védekezni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Praktikusabb a kapust kiállítani!) Az a szervezkedés, amely országszerte megindult, egészen ezt a képet mutatja. Itt igen különös szervezkedés folyik, amely egyáltalában nem felel meg annak a magyar elgondolásnak, annak a magyar gerincességnek, amelynek mi — remélem mindannyian — hívei vagyulnk. És mit látunk? Itt fogadalmak és egyebek folynak, korteskedések, ahol a nagyméltóságú és nemzetes vezérnek fogadalmakat tesznek, (Létay Ernő: De nem kényszereszközökkel!) ahol a toborozásnak olyan különös neme folyik, kuruc táborok keletkeznek és felvonulnak mindazok a régi ismert egyéniségek, akiketi ,a miniszterelnök úr annakidejében még Lebediából vagy Etelközből hozott magával. Látjuk azt, hogy főispán, főszolgabíró, jegyző, népgondozóhivatal, Vitézi Szék, mind benne van ebben a szervezetben. Látjuk azt, hogy aláírásokat gyűjtenek, hogy olyan ívek jönnek forgalomba, amelyek a beszervezett falusi emberek panaszait felveszik, hogy azok intéződjenek el. Igen t. miniszter úr, ez nem egyforma harc. Mi itt az ellenzéken megvagyunk arról győződve, hogy igazunk van és hisszük, hogy ezzel a harcmodorral szemben is fel tudjuk venni a küzdelmet, de, azt hiszem, le kell szögeznem azt, hogy ez nem egyforma harc és nem az a harc, amelyet a miniszterelnök úrtól vártam volna, aki kiállt a porondra és azt mondta, hogy: igenis, én nyilt sisakkal fogok harcolni. Méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, (hogy ez nem egyezik a magyar jellemmel, mert lehet egy eszméért, vagy lehet talán egy pártért is fogadalmat tenni, azonban egy ember Magyarországon, a sajátmaga érdekében, amikor sajátmagát nevezte ki vezérnek, nem vehet ki fogadalmat. Ez az ország nehéz időkön ment keresztül, nem kell a fogadalmakkal és az eskükkel játszani, mert láttuk azt a magyar forradalmak alatt is, hogy az eskü milyen játékává lett egyes embereknek. T. Ház! Legnagyobb csodálkozásomra, a miniszterelnök úr, amikor lement szűkebb hazájába, Tolna megyébe s beszédet tartott Szekszárdon, azt mondta, hogy Magyarországon legyen az embereknek puha gerincük. Elképedtem. Éveken keresztül aggódó, Ihazafias gonddal láttam azt, hogy a magyar független, gerinces osztály mennyire zsugorodik össze (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nem erről volt szó!) ennek a csonka nemzetnek csekély töredékévé a sok függő viszony miatt, amelyben a kormányhatalommal szemben áll s szinte fájdalommal kell mérlegelni annak lehetőségét, vájjon lehet-e ismét a régi, gerinces nemzedéket felnevelni. Mindig azt hittem, hogy bárki, aki a magyar ifjúságnak és a magyar közéletnek hibáit ostorozza és egy új, jobb nemzedéket vél elképzelni, mindig lehetőleg a sajátmaga képére és hasonlatosságára akarja ezt csinálni, már pedig a mélyen t miniszterelnök úr csak nem fogja nekem azt mondani,.' hogy sajátmagában nem gerinces embert vél látni; miért kívánja akkor másoktól, hogy puhagerincűek legyenek, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Teljesen félreértette! Majd holpap megmagyarázom!) Na-
