Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-197
202 Az országgyűlés képviselőházának mondják, hogy ők képviselik az ország többségét! — Turchányi Egon: A főszolgabírák ellenben mást mondanak!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Meskó Zoltán: Csak annyit mondok, hogy szép az, hogy felfüggesztették a gyűléstilalmat, azonban egy szépséghiba mégis van benne és én, mint törvénytisztelő, mint alkotmányhű ember, azt hiszem, hogy nem a zárt hely itt a lényeg. Itt az a lényeg, hogy privilégiumot adtak a képviselő uraknak, privilégiumot kaptak azok, akik ma bent ülnek, mert csak a parlamentben képviselt pártoknak van megengedve a gyűléstartás. (Kun Béla: A képviselő úrnak is!) Nem magamról beszélek. Nem szabad az embernek magáról beszélnie. Nekem ez jól jön esetleg, de lehetnek, vagy alakulhatnak a nemzetben apróbb pártok, amelyek később esetleg... (Zaj.) Bocsánatot kérek, nem lehet kisajátítani a pártokat. Holnapután esetleg alakulhat egy tisztességes párt, amely az ország többségét is megkapná, ha megismerhetnék. Arra kérem a kormányt, módosítsa ezt a rendelkezést és mindenkinek, aki nemzeti alapon áll, akitől a nemzetet nem kell félteni, legyen szabad a véleményét elmondania. Ezt kívánja az osztó igazság, másként olyan a dolog, mintha csak hazabeszélnénk, saját dolgainkat akarnánk elintézni, saját propagandánkat véghezvinni és egyetlen más megalakítandó pártot vagy mozgalmat sem akarnánk figyelembe venni. Beszéltem volna még az álláshalmozásról, a diplomás ifjakról, de erre már nincs időm. Még csak két dolgot akarok szíves figyelmükbe ajánlani, az egyik a vasárnapi munkaszünet kérdése, amelynek megoldását Kóródi Katona t. képviselőtársam kezdeményezte. Ez olyan kívánsága az ország keresztény közvéleményének, amely igazán megszívlelést, megfontolást érdemel. Arra kérem a kormányt, ne sokat fontolgassa, hanem rendelje el a teljes vasárnapi munkaszünetet. T. Képviselőház! Nagy vonásokban ezeket kívántam előadni, kihagyva azt, amire már nincs időm, pedig a kisipar védelméről, az olcsó hitelről^ a különféle zaklatásokról, a munkásbiztosításról szerettem volna még néhány szót szólni. Elnök: A (képviselő úr beszédijede lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Meskó Zoltán: Mivel beszédidőm lejárt, röviden annak kijelentésére szorítkozom, hogy jobban szerettem volna, — higyje meg az igazságügyminiszter úr — ha a Gömbös-kormánynak ezt a javaslatát elfogadhattam volna. Mivel azonban elvi meggyőződésem kívánja és miután látom, hogy a kormány olyan úton halad, amelynek követésétől óva intem, s arra kérem, hogy menjen a maga útján, és ne a régi kitaposott úton, csináljon radikális intézkedést, tegye meg azt, amit a miniszterelnök, mint fajvédővezér mondott s akkor az ország többsége valóban mellette lesz, a legnagyobb sajnálatomra, — és őszintén mondom, hogy ez fáj nekem — nem szavazhatom meg a minisztériumnak a felhatalmazást. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Ángyán Béla! Ángyán Béla: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés vitájának menete és az az emelkedett szellem, amely a felszólalásokban megnyilvánult, kétségtelenül olyan atmoszférát teremtett itt a Ház falain belül, de- azon kívül is, amely minden komolyan gondolkozó magyar embernek csak jól eshet. Kétségtelenül oroszlánrésze van . ennek a légkörnek kialakítása197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. ban t. ellenzéki képviselőtársaimnak, akik ezekben a nehéz és sorsdöntő időkben félre téve a pártpolitikai ellentéteket, felszólalásaikban leginkább azokról a témákról beszéltek, amelyek egyetemes szempontokból legfontosabbaknak látszanak. De oroszlánrésze van ennek az atmoszférának kialakításában a miniszterelnök úr szereplésének is, aki tetteiben és nyilatkozataiban kerülve minden olyan momentumot, amely fölösleges félreértésekre, ellentétekre adhatna alkalmat, nyilatkozataiban mindig az igazi magyar meggyőződés mellett és a nemzet jövőjébe vetett bizalom mellett tett hitet. Olyan államférfiúi kvalitásokról tett ezzel tanúságot, amelyek kétségtelenül predesztinálják arra a helyre, ahova őt ennek a pártnak és ennek a nemzetnek bizalma és többsége állította. Szerintem ugyanis az államférfiút a pártpolitikustól az különbözteti meg, hogy a pártpolitikusban úgyszólván dogmaként merevedik még a pártpolitikai programm, az államférfiú azonban a pártok felett áll, minden párt programmjában meglátja a jót és a hasznosat és ezen ideális értelemben vett pártpolitikai ellentétek ütközéséből eredő rezultánson vezeti azután a nemzetet a maga biztos és határozott céljai felé. Éppen ezért a nemzeti egység gondolatának hirdetése nem szolgál pártpolitikai célokat, ez a nemzeti társadalomnak olyan egységbe való forrasztása, amely pártpolitikai, osztály-, faj- és felekezeti tekintet nélkül csak azt célozza, hogy legyen egy olyan erős nemzeti társadalom, amely történelmi feladatok megoldására képes, mert erős nemzeti érzéstől áthatott társadalomra van szükség, és egységben való összeforrás nélkül semmiféle társadalom sem képes történelmi feladatok megoldására. Mondom, ez az emelkedett szellem teszi rámnézve is lehetővé, hogy kormánytámogató képviselő létemre olyan hangnemben foglalkozhassam a szőnyegenforgó javaslat kapcsán a közéleti jelenségekkel, amely a kormányzat felé is bizonyos kritikát üt meg, amely, ha talán minden tételében nem is fog megértésre találni, mégis mivel a segíteniakarás érzéséből fakad, talán gondolatok ébresztésére alkalmas lehet és talán alkalmas lehet arra is, hogy egyik-másik ponton termékeny vitára nyújtson lehetőséget. Ezelőtt körülbelül egy esztendővel az appropriácós vitában, még a Károlyi-kormány idején, felszólaltam s miután abban az időben az volt a megállapítás, hogy a Károlyi-kormány feladatát a költségvetés beterjesztésével befejezte, — amely feladatra tudniillik vállalkozott abban az értelemben, hogy a költségvetés egyensúlyát helyreállítja — kértem a kormányt, hogy ime mostmár gazdasági programmal álljon a nemzet színe elé, hogy lássuk, hogy a költségvetés egyensúlyozottsága után hogyan és miképpen fog gazdasági téren előbbrejutni és ebből a gazdasági krízisből kibontakozni. A Károlyi-kormány felszólalásom után hamar eltávozott, jött a Gömbös-kormány ós örömmel látom, hogy a .miniszterelnök úr első feladata volt a nemzeti munkatervben annak a gazdasági kibontakozásnak irányvonalait megszabni, amelyet az egész ország tulajdonképpen régóta sürget, kíván és vár. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Ka bók Lajos: Programm maradt!) Ebben a nemzeti munkatervben, t. képvi-