Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

Az országgyűlés képviselőházának 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. 193 örömmel jelentem ki, t. Ház, hogy a mostan itt lezajlott vita reámnózve azt a megerősítő hatást tette, hogy minden egyes képviselőtársam, bármilyen nézetet valljon is a királykérdésben, legyen bár a legszenvedélyesebb • legitimista, vagy a legszélsőségesebb szabadikirályválasztó, (Meskó Zoltán: Vagy fajvédő!) avagy fajvédő, mind egyformán és egyenlőképpen törvényes úton, azaz legális törvényhozás útján akarja ezt a kérdést megoldani. És itt találom én azt a kijegecesedő pontot, amelyen mi mindannyian találkozhatunk. Mert szabad legyen hivatkoznom egy, már régebben elhangzott beszédre, amikor Hunyady Ferenc gróf képviselőtársam azt mondotta, hogy ők a mag uk álláspontj át, azaz a királykéndést nem a nép megkerülésével, nem a magyar nép akarata ellenére, hanem igenis annak akaratával a titkos választójog alapján akarják megoldani, ezzel tehát arra a helyes álláspontra helyezkedvén, hogy szakítanak a régi dogmatikus felfogással, s az Isten kegyelméből való királyság helyett a mai időnek teljesen megfelelő nép kegyelméből való királyságot akarják. Amikor látom és hallom, hogy Hunyady gróf helyes felfogása az egész legitimista vitán keresztül, végigvonul, úgy érzem, hogy megtaláltuk azt a pontot, amelyben minden magyar embernek meg kell értenie egymást. Hiszen, mélyen t. Ház, maga a miniszterelnök úr sem mondott egyebet s nem is kívánt senkitől egyebet, csakhogy ezt^ a kérdést ma kapcsoljuk ki. Szóval nem kívánt elvfeladást, még a meggyőződés revízió alá vételét sem kívánta senkitől, amikor azt mondotta: ennek a kérdésnek megoldása ma nem időszerű. De hiszen, mélyen t. Ház, maguk az ellenzéki képviselők, akik most a r királykérdés fixirozásával ezt a kérdést előráncigálták, maguk is azt akarják, hogy egy titkos választói alapon összegyűlt törvényhozás szabályozza ezt a kérdést; a miniszterelnök úr éppen a napokban jelentette ki, hogy nem híve a nyiltszavazásos rendszernek s ezt a kérdést úgy akarja megoldani, ahogyan azt a magyar nép, magyar haza

> egyetemes érdeke kívánja s többé nem akarja a nyilt választást. (Meskó Zoltán: Nem is lehet!) Ebben tehát benne van az indokolása annak is, hogy miért nem tartja alkalmasnak a mai parlamentet ennek a kérdésnek megoldására. Mert hiszen, mélyen t. Ház, a detronizációs törvényt 1921-ben egy olyan törvényhozás mondotta ki, amelyet a legáltalánosabb és legtitkosabb alapon hívott össze az ország, így tehát joggal mondhatjuk, hogy a nép akkori akaratának az igazi tükröződése volt. Egészen helyes, igazságos és becsületes álláspontot foglal el a miniszterelnök úr akkor, amikor megint olyan törvényhozásra kívánja rábízni ennek a kérdésnek megoldását, amely nem a mai választójog alapján küldetett be az Országházba, hanem a titkos választójog rendszere alapján kerül majd be. Hol itt a sérelem, kérdem tisztelettel? Ebben csak becsületes szándék van, ebben csak igazság van, ebben csak következetesség van, ebben csak megfontoltság van, amely nemcsak a mai helyzettel számol, de számol igen erősen a jövendővel is, amelyre tekinteni kell ennek a kérdésnek megoldásánál. Mert kérdem, vájjon elegendő érv-e és igazságos érv-e mindaz, amit a legitimista tábor e kérdés előhozásánál a maga álláspontjának igazolására felhoz, amikor azt mondja, hogy a magyar nép királyt akar, mert nem akar olcsó búzát és mert jobb életet akar. A magyar nép azért akarja ezt a kérdést —

r mondják ők — megoldani, mert visszaemlékszik a régi időre. amikor itt megélhetés, jómód és gazdagság volt a mai nyomorúsággal szemben. Azt hiszem, jogosan kérdem, van-e igazság ebben a beállításiban? Vájjon megvolnának-e^ oldva mindezek a kérdések, amelyek ma a lét, vagy nemlét kérdését jelentik a nemzet számára, ha a trón be volna töltve? Vájjon nem kellene-e meggondolnunk, hogy nincs-e igaza ama álláspontnak, amely ennek éppen az ellenkezőjét vitatja, azt mondván, hogy a trón mai erőszak oH betöltése a trianoni határok megszigorítását, a kisantant fojtogató gyűrűjének megerősítését jelentené a nemzet nyaka körül? Én t. Ház, nem foglalok ebben a pilnatban állást, mert teljesen osztozom a miniszterelnök úr ama nézetében és felfogásában, amely ennek a kérdésnek az időszerűtlenségét vallja és a kikapcsolását teszi tanácsossá a nemzet számára. Az én véleményem szerint ezt a miniszterelnöki kormányfelfOigást egy nagy, és szerintem igen áldásos körülmény is alátámasztja. Alátámasztja magának az államfőnek is a személye, aki a maga jellemével, becsületes népszerető lelkületével, energiájával, igazságos józanságával teljesen feleslegessé teszi ennek a kérdésnek jelenlegi tárgyalását, mert hiszen az állam vezetése olyan kézben van, amelynek ereje előtt még a külföld is meghajtja az elismerés zászlaját. Tudjuk, t. Ház, hogy ez a kérdés nem megoldott, de hálát adtunk az isteni Gondviselésnek, hogy miként Mátyás király eljövetelét is egy kormányzói működéssel munkáltatta elő, akként most is adott nekünk egy férfiút, a vérünkből való vért, a lelkünkből sarjadzott lelket, aki magyar megérzéssel, magyar szívvel, magyar józansággal segíti át a nemzetet a bizonytalanság jelen pillanatából egy boldogabb, egy áldásosabb jövendőbe. Éppen azért, mert jelenleg a magyarság egy ilyen kiváló férfiú vezetése alatt áll, nem értem, miért érvel a legitimisták tábora a bizonytalansággal, holott egy esetleges időszerűtlen cselekedet, amely a magyar trónnak erőszakos betöltését idézhetné elő, a veszélyek, a bizonytalanság, a bonyodalmak egész Pandora-szelencéjét nyithatná meg a magyar jövendő számára. Én, mélyen t. Ház, igyekszem tárgyilagos lenni, mert hiszen a tárgyilagosságra éppen ellenfeleink példájából merítek hasznos tanulságot a magunk számára. El kell ismernem, hogy ők is felszólalásukban, álláspontjuk védelmében nem a szenvedély alapjára helyezkedtek, hanem a józan ész és a történelmi igazság álláspontját képviselték. Máskülönben nem mondhatta volna Griger Miklós igen t. képviselőtársam nagyhatású beszédében, — a kék 62—70. oldalán — azt, hogy (olvassa): «Mi is nagyon jól tudjuk, hogy nem egy fájó és szomorú emlék fűződik a Habsburg névhez, ök is mint a Stuartok, Bourbonok és a Eomanovok nem jó szemmel nézték a rendi alkotmányt és összes birtokállományuk fenntartása volt lelkük főgondja; és mivel ezt a birtokállományt a széthullás minden veszélyétől meg akarták óvni, nem jó szemmel nézték a magyar nemzet különállását és sokszor tisztességtelen és becstelen eszközökkel is arra törekedtek, hogy ebbeli céljukat elérjék. Aki ezeket tagadná, az meghamisítaná a történelmet és hálátlan volna a Bocskaiak, Bethlenek, 29*