Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

Áz országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. 171 ára egészen biztosan nem lesz több 6—7—8 pengőnél. Sajnos, ki kell jelentenem, nem értek annyira a kérdéshez, hogy itt valami konkrétumot állítsak arranézve, hogy kérjem a kormányt: mit csináljon a határidőüzletekkel, mit csináljon a tőzsdével, de ki kell jelentenem, hogy ez valahogyan szintén a termelők bőrére megy. Nem azok csinálják ezt a termelők bőrére, akik például nyáron aratás előtt megfognák a kasza nyelét és segítenének learatni a búzát, hanem azok spekulálnak, akik nagyon természetesen, ha csak van egy kis hitelük, ha valahova kihiteleztek, inkább elárverezik r ELTX a gazdát, semhogy az aratásnál segítenének neki. Miután a kormánnyal szemben bizalommal viseltetem, a szőnyegen levő törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Keserű megállapítással vagyok kénytelen konstatálni, hogy maga Csizmadia igen t. képviselőtársam is rájött arra, hogy a gyorsvonat helyett ma kint a vidéken és az egész országban kocsik járnak. Miként a. közlekedéspolitikában is a gyorsvonati tempó átváltozott a szekér tempójává, akként a nagy politikai reformok, a nemzeti munkaterv alapján felszínre került és beígért reformok is késlekednek, nem gyorsvonati tempóval jönnek, hanem talán még lassabban, mint a kocsi., x

Aki a költségvetési vitát végighallgatja, annak szomorúan kell megállapítania azt, hogy valahogyan ez a Képviselőház nagyon, de nagyon eltávozott, eltávolodott a reális élettől, valahogy átvettük az irodalomban, a művészetben és más különböző kérdésekben ma gyakori izmusokat, állandóan elméleteket tárgy álunk, állandóan különböző jogi problémákat tartunk itt napirenden, azok körül folytatunk elvi harcokat és közben nagyon elfeledkezünk arról, hogy a magyar nép millióit, a magyar nemzet fiait ma csak egy dolog érdekli, a mindennapi kenyér. Gömbös igen t. miniszterelnök úr politikai vonalvezetésében fél lehet fedezni a stratéga képzettségét is. Az ő szempontjából nagyon ügyesen és nagyon helyesen — mondom és hangsúlyozom, az ő szempontjából — állandóan olyan témákat tart felszínen ,és ha máskép nem megy, párthatározatokkal is éleszt, amelyek bizonyos evolúciókat hoznak létre a politikai életben és elősegítik azt, hogy közben ai fontos közgazdasági kérdéseket minden nagyobb nehézség nélkül végrehajtsák. Végrehajtsák azokat az orthodox pénzügypolitikai intézkedéseket, amelyek abban nyilvánulnak meg, hogy a bolettát ismét harmadszor is életbe léptetik, azonfelül abban, jiogv ismét elhatároztatott a szesz, az élesztő és a gyarmat áruki forgalmiadójának a felemelése is. Legyünk tisztában egyszer s mindenkorra azzal, hogy a mai súlyos mezőgazdasági helyzetet bolettával megoldani nem, tudjuk. Csizmadia igen t. képviselőtársam felszólalásába belekapcsolódva, legyen szabad leszögeznem azt, hogy a búza világpiaci ára 10 oensrő. Amely állam 10 pengőn felül tud csak búzát termelni, az nem tud résztvenni a konkurrenciában. A mezőgazdaságnak nem az a fáió pontja, hogy csak 10 pengőt kap — csak átlagos számot mondok —• a búzájáért, hanem az a fájó pontja, és itt van a mezőgazdasági -krízisnek tulajdonképpeni oka, hogy ugyanakkor adóját 24 pengős búza alapon fizeti, s kénytelen az ipari és egyéb kartellizált árakat nem a 10 pengős búza, hanem ai 30 pengős búza arányában megfizetni. Menjünk vissza a békebeli árakra. Méltóztatnak tudni, hogy milyen paritáson voltak akkor az iparcikkek, amikor az ipar még nehezebben és drágábban tudott termelni? Nem volt ilyen nagy: spannung az ipari és mezőgazdasági árúcikkek között, mint van manapság. Legyünk egyszersmindenkorra tisztában azzal, hogy ezt a kérdést csak úgy tudjuk megoldani, ha a termelési költséget lecsökkentjük azáltal, hogy a kormány tényleg olyan helyes pénzügyi és adópolitikát inaugurál, amely nemcsak abban kulminál, hogy a legnagyobb közterheket rakja a nemzet tagjainak a vállára, hanem helyes adóreformot hoz be; másrészt pedig oda kellene hatnia, hogy a, sokat hangoztatott kartelleket letörje és lehetővé tegye, hogy rendes és nem magas árakon jusson hozzá a mezőgazdaság, átlalában a fogyasztóközönség a kartellizált ipari árakhoz. Hogy mennyire súlyos és nehéz ma a mezőgazdaság helyzete, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kisbirtok, a parasztbirtok, a jövő mezőgazdaság típusa, az 50—100 holdig terjedő birtok, az egész primitív kisgazdaság, amely kézierővel és egészen minimális rezsivel dolgozik, ma már ott tart, hogy ráfizetéssel dolgozik. Önemésztési folyamat folyik a magyar mezőgazdaságban, a paraszti kisbirtokokban és az a szomorú, hogy ez a kis paraszti birtok is oda kerül, ahová lassanként minden más birtokkategória kerülni fog, amely az úgynevezett gavallérkölcsönökből él. Ezeknek az igazolására hivatkozom Juhos Lajos keszthelyi gazdasági tanárnak ezirányban folytatott kutatásaira, aki túl a Dunán, nem is az Alföldön, hanem jó termelési és klimatikus viszonyok között levő paraszti gazdaságokat tanulmányozott és igen szomorú körülményeket állapított meg. 1929-ben 28 gazdaságot tett vizsgálat tárgyává s megállapította, hogy nyereséges üzem, amely az 5%-os normális kamatot megkereste, a 28-ból öt volt, veszteséges üzem volt 13, egészen veszteséges, önemésztés alatt levő paraszti kisbirtok pedig 10 volt. 1930-ban ezekből már csak két nyereséges üzem volt, kamatveszteséggel dolgozó 11, 5 pedig teljesen az önemésztés folyamata alá került. Azt a krízist, amely ma a, mezőgazdaságban és a kisgazdaságokban megnyilvánul, csak úgy lehet megoldani, a terményárakat csak úgy lehet emelni, ha a termelési költségeket lecsökkentjük. Amint elöljáróban mondottam, ha a terményárakat, a búzaparitást nem tudjuk semmiképpen emelni, akkor végül is oda kell hatni, hogy a termelési költséget csökkentsük, mert máskülönben a magyar mezőgazdaság végső óráit éli és a végső krízisbe kerül. A történelem, ismétlődni szokott. Svetson angol törtónettudós megállapítja, hogy átlag 100—200 év az a periódus, amikor a kérdések vonalvezetésében a változások bekövetkeznek. Ma is azt látjuk nemcsak nálunk, de egész Európában és az egész világon, hogy egy államnak és egy nemzetnek életét egy személyben perszonifikálják. Az elmúlt tízesztendős rendszer alatt Bethlen Istvánban összpontosult és összpontosították az állam létét, vagy nemlétét. Az extra Hungáriám non est vita-it extra Bethlen non est vita-vá alakította át az a párt, amely ma Bethlen István nevét csak ünnepna25*