Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

166 Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. nyerte a maga beosztását állami hivatalban. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) de most, az újonnan felébredt étvággyal, még tovább akarnak menni. Tűrhetőbb gazdasági viszonyok között nem volt szükség arra, b-Ogy a nem árják kiirtását német alapossággal intézzék el, de ma a gazdasági válságok kiéleződésével szükség volna néhány ezer szabadfoglalkozású eszkimó elpusztítására is. Ügyvéd. orvos, mérnök egyre jobban érzi ezt a feszítő erőt, és a keresztény erkölcsnek a tógája alól egyre merészebben kibújik a gazdasági lóláb. T. Ház! Mi mindig mondottuk azt, hogy nem kell annyi templomot építeni, sokkal több kórházait kell építeni. Mennyivel több főorvost — fiút, keresztfiút, vőt — lehetne ma például elhelyezni a Herbertek és a többiek közül, ha ezt a jó tanácsunkat megfogadták volna. Ezenkívül is a német, a .hitleri példa szörnyen felfokozta a tetterőt minden területen és azit kell kérdeznünk, vájjon miért ne? Schlageterünk nekünk is van, a Nemzeti Színház új igazgatója, remélem, fogcsikorgatva már elő is adott egyet-kettőt közülük, a művészet területén r is Kernstok rosszulöltözött és rossz származású apostolait vakargatják le .ai békekiállítás falairól ós nekimennek minden alkotónak, aki nem a ferencvárosi kis kocsmák művészi színvonalát képviseli. (Zaj.) Minden jel megerősítheti tehát a gondolkozót abban, hogy mi átláboltunk 1919—20-on, de nem lettünk immúnisak, minden lázra inklinálunk továbbra! is, de a védőoltás nem lehet semmiesetre^ sem az ellenállás erőinek az az elsorvasztása, amelyet a Bethlen-éra 14 éven keresztül szisztematikusan csinált és ez a kormány céltudatosan folytat, mert a janicsárok és rabszolgák nem tudnak a történelmi viharoknak ellenállni. Azok pedig, akik ezeket a jelenségeket látva, megijednek és csak a maguk szegényes kis életének nyugalmát féltik és kijelentik, hogy nem akarnak politikáról hallani és nem .akarnak politizálni, azoknak meg kell órteniök, hogy nem lehet szabadságeszméket gazdasági következmények nélkül elpusztítani, hogy csak a legfeltűnőbbeket említsem meg: a cenzúra az utóbbi másfél évtizedben megölt egy csomó újságot, nem engedett megszületni egy csomó könyvet és egész iparágak hulltak utána. A Zrínyi-gárda szelleme és terrorja -nyomán lekerült a színpadokról mindaz, ami az élettel foglalkozik és kiürültek a színházak, inert a közönség nem volt hajlandó elfogadni azt, amit erkölcsiség címe alatt a dilettánsok eléje tártak. T. Ház! Természetes az is, hogy a szabadságeszimék pusztulásával és ennek nyomán a gazdasági válság kimélyülésével jár az is, hogy az emberek a politikai és a gazdasági életben szaladnak a kuruzslók után, az osztályszellemű oktatás tökéletesen kiölte belőlük a gondolkodást, a cselekvésnek, a kritikának készségét, nem ismerik fel a világképet, nem látják, hogy ez a mai termelési rend nem ta1 álja meg a kiegészítését egy megfelelő fogyasztási rendben, nem tudják megérteni, hogy miért van mindezí, nem tudják megérteni, hogy nem az emberekből, hanem az intézményekből — szemben Váry képviselőtársunk megállapításával ~- erednek a baiok, hogy .a/ kapitalizmus öncéllá változott és az ember a világrendben csak a profitszerzés eszköze és ennek a világrendnek olyan intézményei vannak, amelyek az egyik helyen Morgan-ok formájában, a másik helyen pedig más, hasonló formában jelentkeznek. Nem látjuk meg, hogy ebből logikusan erednek az összeütközések, de ahelyett, (hogy az összeütközések megoldásán dolgoznának, szajkó módra szavalnak a történelmi és gazdasági erők jelzőjének, a marxizmusnak túlhaladottságáról, össze akarják ezt törni a német példa nyomán, mintha a szeizmográf elpusztításával a földrengéseket is meg lehetne szüntetni. Mialatt minden politikai és gazdasági esemény ennek a nagyszerű jelzőnek pontosságát és tévedhetetlenséget igazolja, (Kertész Miklós: Ügy van!) azalatt barbármódra táncolnak a körül a máglya körül, melyen ennek a gondolatnak hirdetői feküsznek. Ott künn és itt benn egyformán fellángolnak a nacionalizmusok az iskolában, a soviniszta gőg elnyomja a nemzetközi egymásrautaltság gondolatát, szörnyű történelmi tudatlansággal esküsznek a nemzeti gondolatra, öröktől fogva valónak és örökkétartónak deklarálják, pedig hol volt a nacionalizmus az «állam én vagyok» korszakában és hová fog átalakulni? Egy szűk családi összetartozás eszméjévé, amely békésen fog beleilleszkedni a környező többi családok közösségébe. De ma az iskolán kezdve, végig az egész közvéleményen a nemzetközi védekezés gondolatával szemben, a nemzetközi kartellek uralma idején belebéklyózzák a népeket a nacionalista, destruáló és atomizáló elfogultságokba (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalion.) és az elnyomottak önvédelmi harca helyébe a gyűlölködés, a fegyverkezés, a betegteítű és beteglelkű emberek korbácsuralma után vágyakoznak. Szinte úgy érzi az ember, hogy megint 1815-öt írunk. A szent szövetség kongresszusán táncolnak a világ autokratái, (Kertész Miklós: Londonban újra táncolni fognak! — Buchinger Manó: Haláltáncot!) akik örök békét és testvéri szövetséget kötnek egymással és megfogadják, hogy népeiket a keresztényi szeretet és az igazság szellemében fogják kormányozni. Így történt 1815-ben és úgylátszik, hogy ugyanebbe a szellembe bukott bele 1933-ban a leszerelési konferencia, pedig a mai szövetkezők már restellnek örök békéről beszélni, megelégednek a 10 esztendős béke Ígéretével. Ebbe a szellembe fog belebukni a londoni konferencia is, mert a «ki-ki magának» jelszóval folyik tovább a kongresszusok haláltánca, (Kertész Miklós: Csupa hamiskártyás!) és még a megbékélésre hajlandó emberek is fontolóra veszik azt, hogy miért engedjék el a háborús adósságokat akkor, amikor a megtakarítást az új háború tökéletesebb előkészítésére fogják fordítani. (Buchinger Manó: Ügy van!) Változott tehát valami künn vagy benn? Nem, t. Képviselőház, semmisem, változott. (Kertész Miklós: A szepszis tovább terjed!) Mit jelent vájjon az az egész parányi különbség, hogy nálunk idebenn nem égetik el a könyveket? Valljuk meg azt is, hogy a cenzor, az ügyész, a bírói ítéletek és a kereskedelemügyi miniszteri kitiltások egyaránt gondoskodtak arról, hogy ne is legyen mit elégetni ebben az országban. (Esztergályos János: Ügy van! Madai Gyula: A Protestáns Irodalmi Társaság kiadványait 1919-ben papírmalomba vitték!) Mit változtat az a különbség, hogy nálunk nem verik ki a hivatalokból a zsidókat? Hiszen ezt elvégezték már 1919-ben, a szabad pályákon pedig most készülnek ezeket az urakat pótolni. Ami különbség van, az a formában van és nem a lényegben. (Esztergályos János (Madai Gyula feU): Az írók és művészek