Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. valaki, aki Franciaországot meg akarná támadni? Nincs. Belgium majdnem 600.000 emberrel és 500 repülőgéppel rendelkezik. A francia ligához tartozik Lengyelország is, amely ezidőszerint nem tartozik a kisantant körébe, és reméljük, hogy nem is fog odatartozni. Lengyelország hadserege — német forrásból táplálkozó hírekkel ellentétben, — sokkal erősebb, mint azt sokan hiszik. Lengyelországnak kitűnően felfegyverzett és harciasan kiképzett hadserege van, amely a népfelkelés nélkül körülbelül 1,700.000 főből áll. 1500 repülőgépe van, azonkívül modern páncélos támadó eszközei és kitűnően felszerelt lovashadosztályai, alakulatai vannak. Lengyelországgal kapcsolatban azonban hivatkoznom kell a régi lengyel-magyar barátságra. Mi lengyelek és magyarok a régi barátságot soha .meg nem tagadhatjuk, mert hiszen bennünket részben a történelem, részben pedig a sors közössége egymás mellé utalt. Az utóbbi időben természetesen Lengyelország sorsa és életcélja lényegesen eltért a miénktől, azt hiszem azonban, hogy igazságosaknak kell velük szemben lennünk, és nem szabad rossznéven vennünk, ha ők nem taszítják vissza azt a kezet, amely nekik megadta az államképzés lehetőségét a háború összeomlása után, s amelynek köszönhetik azt, hogy ők ma egyáltalában mint lengyel állam létezhetnek. Emlékezzünk^ csak vissza, Lengyelország nagyon sok szép tanújelét adta magyar barátságának, sőt legutóbb is revíziós törekvéseinknél is támogattak bennünket. Es bár megfogadtuk volna mi magyarok a varsói tanácsot, amikor arra figyelmeztettek bennünket, hogy ne kapcsoljuk össze a magyar revíziós érdekeket más országok revíziós törekvéseivel. Ezzel szemben mi magyarok azt a tanácsot adtuk akkor a lengyeleknek, hogy adják vissza a danzigí korridort és Posent. Ezek után joggal kérdezhetem, hogyan tarthatunk mi igényt arra, hogy a lengyelek egy revíziós törekvés esetén bennünket támogassanak (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Privát beszélgetések voltak!) — nem tudok róla, — amikor mi ilyen nehéz

1 alternatíva elé állítottuk őket. Most pedig a revízió érdekében a felelősség kérdéséről szeretnék néhány szót szólni. Lehetetlen, hogy bennünket, magyarokat éppen azok tegyenek felelőssé a világháborúért, akik velünk együtt voltak a harctéren, akik velünk együtt szenvedték a harctérnek minden keservét, velünk együtt feküdtek a lövészárkokban, és akikkel együtt esküdtünk meg, hogy szárazon és vizén, éjjel és nappal harcolni fogunk, együtt esküdtünk _ omeg, hogy minden veszélyen keresztül szolgáljuk a hazát. Ök is tényleg dicsőségesen szolgálták monarchiájukat és királyukat. Szörnyű r érzés tehát az, hogy nekünk ezektől a bajtársaktól kell^ a felelősség vádját hallanunk. Ha visszanézünk a múltba, megállapíthatjuk, hogy^ ha az osztrák-magyar monarchiát egyáltalában illethetné is a felelősség vádja, semmiesetre sem illethet ez a vád bennünket, magyarokat, hiszen mi magyarok tulajdonképpen önálló külpolitikát nem is folytattunk és nem is folytathattunk, nekünk azt kellett csinálnunk, amire Bécs, illetve a bécsi udvar kényszerített bennünket. Őszintén megvallva, itt nekem a cseheket egy túlzott szerénységgel kell vádolnom. El kell ismernem, hogy ha voltak is a csehek közt árulók, — amint hogy voltak — de a bécsi levéltárban elfekvő kitüntetési felterjesztések ezreitől eltekintve, igen becsületesen, igen kitűnően harcoltak velünk együtt és ha ma talán politikai opportunltásból nem is teszik fel a mellükre a közös monarchia kitüntetéseit, amelyeket méltán megszolgáltak és megérdemeltek, ugyanakkor fáj, hogy ezeknek a kitüntetéseknek birtokában hangoztatják velünk -szemben a felelősség kérdését és minketúgy állítanak be. mint akik az eseményekért és <a világháborúért a monarchiával együtt volnák felelősek. Nem ezt tapasztaltuk mi a világháborúban. A világháborúban azt láttuk, hogy egymás mellett voltunk valamennyien, együtt voltunk a cseheknek azzal a részével, amely hősiesen küzdött, együtt voltunk Eákóczi hű ivadék aival, a tótokkal, az ellenállhatatlan rohamaikról közismert bosnyákokkal, a ruténekkel, akik mindig helyt álltak, Esze Tamás talpasainak utódaival és az összes ilyen kis népekkel, így Délmagyarország vitéz szerbjeivel, akik kitűnően küzdöttek. Es most, amikor így fordult a világ, amikor mienk Trianon minden keresztje és az övék a dicsőség, minket tesznek felelőssé a világháborúért. Ezt nem szabad tűrnünk, ezt a vádat egyszersmindenkorra vissza kell utasítanunk, (Helyeslés) mert hiszen az a politika, amelyet mi folytattunk, egyenes, őszinte és becsületes volt, ezért pedig nem érhet bennünket vád. Kétségtelen, hogy szomszédaink már száz esztendő óta az úgynevezett hintapolitikát űzték, vagyis szomszédaink, — legyün egészen őszinték — különösen a csehek annyira be voltak biztosítva, hogy akármi történt volna, ők feltétlenül talpra estek volna. Emlékezzünk vissza, hogy annak idején, amikor Oroszország belekapcsolódott a háborúba, a pánszláv érzésű csehek felajánlották a cárnak Szent Vencel koronáját. Emlékezzünk arra, hogy Masaryk és Benes, valamint Stefanik a nyugati államokban és Amerikában képviselték a cseh érdekeket. Ezenkívül emlékezzünk vissza arra a bizonyos hűségnyilatkozatra, amelyet annakidején tettek a csehek Károly királynak s amelyet maga Szmerál, a jelenlegi cseh szocialista, elsősorban kommunistapárt vezetője is aláírt; ez a Szmerál tulajdonképpen Sztálin húgának férje, tehát sógora, íme, mint láthatjuk, ők minden eshetőségre be voltak biztosítva. A mód, amelyet használtak, talán kifogásolható, de kétségtelen, hogy a vezetők a nép szempontjából — sajnos — jó politikát csináltak. Ezt el kell ismerni, mert ha a siker az, amely a politikát igazolja, akkor ők a népük előtt minden tekintetben igazolva vannak. Most a kisantant t vezetői békét hirdetnek, de a statusquo alapján, vagyis a területi integritás megmozdítás ár ól szó sem lehet. Ugyanakkor azonban azt hangoztatják, hogy a revízió kérdésében a statusquo, helyesebben, ;a területi integritás f nem fontos. Egyik helyen kijelentik, hogy szó sem lehet revízióról, másik helyen pedig kijelentik, hogy a területi integritás nem fontos. Ha azonban ez nem fontos, akkor kérdezem, mi a fontos? Hiszen sem katonai, sem polgári, sem politikai egyenjogúságunkat nem ismerték el. Mi az tehát, amiben lehet szó a revízió kérdéséről? Mindezek ellenére azonban, szerény véleményem szerint, a revízió minden körülmények között elkerülhetetlen. Elkerülhetetlen, ha talán nem is a mi szegény kis országunk érdekében, de elkerülhetetlen a világ békéjének, a világ nyugalmának érdekében. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy Kelet felől rettenetes