Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-196
140 Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. gyünk, mert a mi álláspontunk a következő: Semmiféle antagonizmusban nem vagyunk a mai jogrenddel, mégpedig azért nem, mert az valóságos jogrend, a nemzeti szükségjog alkotása. Éppen azért alkotmányos kötelességünknek tartjuk, hogy ezt a jogrendet tiszteljük és neki engedelmeskedjünk, de csak addig, ameddig az ősi alkotmányos jogrend visszatérésének útját egyengeti s nem törekszik arra, hogy a magasabbrendű ősi alkotmányos jogrend fölé emelkedjék. Erre kötelez, de egyúttal fel is hatalmaz bennünket az 1920. évi I. t.-c. Visszatérve mostmár a királykérdés belpolitikai aktualitására, kijelentem, hogy nagyon megnyugtatólag hat rám az a tudat, hogy a nemzeti közvélemény tekintélyes része sürgeti a r királykérdés megoldását és hogy a nemzeti társadalomnak, nem mondom többsége, bár azt is mondhatnám, (Elénk ellenmondása jobboldalon.) — nem tudom, nem szavazott még a nemzet — de tekintélyes része várja a kiinalyt. (Esztergályos János: Várja a köztársaságot! — Zaj a jobboldalon. — Buchinger Manó: Kenyeret és munkát vár!) És ha igaz volt az, amit Jules Sauerwein évekkel ezelőtt Budapestről Párizsba jelentett, hogy tíz beszélgetés közül, amelyet itt folytatott, nyolc e tárgy körül forgott, s hogy a közérzület olyan, hogy ha külföldi ellenállástól nem kellene tartani, akkor Ottó minden akadály nélkül elfoglalhatná örökségét, úgy ma ez a politikai helyzetjelentés kétségtelenül inkább fedi az igazságot. Ezért hiába mondják egyes aktív politikusok, hiába mondta ki határozatilag a t. egységespárt, hogy ez a kérdés nem aktuális, az aktív hazafiak és a gazdasági válság passzív áldozatai igenis aktuálisnak tartják, egyszerűen azért, mert lelkükben kísért a múlt, annak a régi időnek emléke, amikor nagyobb volt a fogyasztóterület, amikor olcsóbbak voltak az iparcikkek, nagyobb volt a búza és a bor ára, amikior monarchia voltunk s részesei egy nagyhatalomnak és egy gazdasági prosperitásnak, amely a lakosság minden rétegének megélhetését biztosította. (Jánossy Gábor: Előbb tessék azt visszahozni, akkor én is restaurálok!) Azt mondota a miniszterelnök úr (Olvassa): «Jellemző volna életünkre, hogy alig vagyunk függetlenek, amely függetlenség után évszázadokon keresztül sóvárogtunk, s tíz év után újból eldobnánk magunktól ezt a függetlenséget:*. Kétségtelen, hogy a miniszterelnök úr az «óvsz*ázadok» alatt a négyszázéves Habsburguralmat értette, s mivel a legitimizmus magyar ellenségei legfőbb és talán egyetlen érvük gyanánt a múlt viszályait, az uralkodóház múltjában tagadhatatlanul előfordult nemzetellenes kísérleteket szokták felhasználni, — tudtam, hogy a miniszterelnök úr sem fog megfeledkezni ennek az argumentumnak felhasználásáról. Ám minket, t. miniszterelnök úr, ezekről a nemzeti sérelmekről nem kell kioktatni; mi is nagyon jól tudjuk, hogy nem egy fájó és szomorú emlék fűződik a Habsburg-névhez. Ök is, mint a Stuartok, Bourbonok és a Romanovok, nem jó szemmel nézték a rendi alkotmányt és összes birtokállományuk fenntartása volt lelkük főgond ja; és mivel ezt a birtokállományt a széthullás mindén veszélyétől meg akarták óvni; nem jó szemmel nézték a magyar' nemzet különállását s sokszor tisztességtelen és becstelen eszközökkel is arra törekedtek, hogy ebbeli céljukat elérjék. (Ügy van! Ügy van! jobbfejői.) és hálátlan volna a Bocskaiak, Bethlenek, Kossuthok és mindama nagy nemzeti hősök emlékéhez, akik a nemzeti eszmét a bujdosás, vagy akár a bitófa heorizmusáig képviselték. Nem is tagadjuk, nem is szépítgetjük ezeket a tényeket, de a történelmi igazság kedvéért meg kell állapítanunk, hogy a Habsburguralomnak pozitív alkotásai és üdvös eredményei voltak. Nagyjából ezek: világpolitikai súlyuk és tekintélyük, Szent István koronájának fényével és tekintélyével együtt, volt az a döntő tényező, hogy Magyarországon az egység érzetét fenntartotta akkor is, amikor Magyarország három részre oszlott. Abban a mai korhoz hasonló szomorú időben az a kis sáv, amely a nemzet kezén maradt, csak azért volt képes önálló nemzetközi állásunkat megőrizni, mert mögöttünk őrt állt a Habsburgok világbirodalma. Nagyobb részben — így mondom — az ő seregeik űzték ki a törököt az országból, amit még a miniszterelnök úr is elismer, amikor ezt írja a Pesti Hírlapban: «I. Lipót hadai a töröknek az ország területéről való kiűzetése után» stb. Legfőbb életelőfeltételünket, az integritást, ők állították helyre. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Megint nem olvas tovább!) A tizenhat szepesi város visszaszerzése is Mária Terézia nevéhez fűződik. A Nyugat rendszeréhez fűzték nemzetünket és nem kis érdemük volt abban, hogy el nem balkánizálódtunk. A tökéletesebb közigazgatást ők vezették be és a népjóléti és szociális eszmét hatékonyabban képviselték, mint a rendi diéták és a vármegyék. Végül elvitathatatlanok ama érdemeik, amelyeket a földmíves-demokrácia körül szereztek, mert hiszen a mostani kisgazdák elődei, a jobbágyok Mária Terézia kezéből élvezték először az állami gondoskodást; akkor Bécsbe jártak panaszaikkal, ott kértek és kerestek jogorvoslást a földesúri Önkénnyel szemben, majd I. Ferencz Józsefnek úrbéri rendelkezése volt az, amely végleg megszüntette a jobbágyság maradványait. (Jánossy Gábor: Mária Terézia trónját pedig a magyar nemzet mentette meg!) Ezek kétségkívül aktívái a Habsburg-uralomnak. Viszont történelmi tény és történelmi igazság az is, hogy a Habsburgok minden háborújukhoz vitéz magyar ezredeket kaptak, hogy a törökök elleni küzdelmek Magyarországon folytak le és így ők többi országaik erejét szabadon fordíthatták a Rajna mentén folyó harcaikra, majd amikor Törökországnak offenzív erejét magyar talajon végleg sikerült letörni, akkor Kelet felé teljesen biztosított határt kaptak, amely egyedül tette lehetővé, hogy Ők a Nyugaton a harcot folytassák és az elszenvedett kudarcokat valamiképpen átéljék és kiiheverjék. Kétségtelen, hogy a Habsburgok nem tudtak volna független európai hatalom maradni, ha mögöttük a II. Frigyes porosz király és a Napóleon elleni küzdelmekben nem állott volna Magyarország. Summa summarum: a dinasztia és a közöttünk levő kapcsolatból a dinasztiának mindig és mindenképpen haszna volt, nekünk ez a kapcsolat kárunkra is, de hasznunkra is szolgált és amennyiben az említett szempontok között az integritás szempontja a legfontosabb, merem állítani, hogy inkább előnyünkre vált, mint hátrányunkra. (Felkiáltások balfelől: Ez igaziy A Habsburg-uralomnak ezt mérlegét meg kellett állapítanom, nem azért, mintha a legitimizmus kérdése Habsburg-probléma volna.
