Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

Áz országgyűlés képviselőházának 196. képviselő úr, mint az igazságügyi és földinívelésügyi bizottság előadója jelentést kíván tenni. Rubinek István előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém a földbirtokrendezés befejezésének kiegészítéséről szóló 539. számú törvényjavaslat tárgyában az igazságügyi és földmíyelésügyi együttes bizottság jelentését tisztelettel beterjeszteni. Kérem ennek kinyomatását, szétosztását, tárgyalására nézve pedig a sürgősség kimondását. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, szétosztatja, s annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Minthogy az előadó úr a jelentés tárgyalására a sürgősség kimondását is kérte, kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a sürgősség kimondásához hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősség kimondásához hozzájárul. Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Griger Miklós! Griger Miklós: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy felszólalásomban a királykérdéssel, illetőleg a miniszterelnök úrnak erre vonatkozó és a költségvetés általános vitája folyamán kifejtett állásfoglalásával foglalkozzam, még pedig belpolitikai szempontból. A kényes problémát a legnagyobb tapintattal kívánom kezelni, természetesen csak addig a határig, ameddig ezt az igazságnak sérelme nélkül tehetem. Ha azonban akkor is vétenék a kellő tapintat ellen, amikor az igazság védelme ezt nem követelné meg, méltóztassanak ezt annak betudni, hogy egy idő óta állandó és szorgalmas olvasója vagyok a kormány félhivatalos lapjának, a Függetlenségnek, amelynek hangja nem alkalmas arra, hogy abból tapintatot és Ízlést tanuljak. A költségvetés és különlegesen a külügyi tárca általános vitáján keresztül vörös fonal módjára húzódott végig a restauráció kérdése. Ám annak ellenére, hogy ennek a kérdésnek a felvetése és tárgyalása élénk visszhangot keltett a közvéleményben, a külügyminiszter úr válaszbeszédében meg sem említette. A külügyminiszter úr hallgatott. Igaz, voltak már híres, sőt világhírű külügyminiszterek, akik hallgattak, például Talleyrand, de azért egy pillanatig se gondolja a külügyminiszter úr, hogy ő is Talleyrand; ez igen fatális tévedés volna. (Mozgás a jobboldalon.) A miniszterelnök úr, bár nem töltött be egy életet a diplomácia szolgálatában, formailag előzékenyebb és udvariasabb volt. Ö válaszolt a felvetett kérdésre, igaz, hogy pongyolán, felületesen, de azért határozottan. Válasza azonban engem nem elégített ki, sőt azt a szakadékot, amely az ő politikai vonalvezetése és az én politikai hitvallásom között tátong, kimélyítette és kiszélesítette. Olyan rövid volt a miniszterelnök úr beszédének ama része, amelyben a királykérdéssel foglalkozott, hogy módomban áll annak minden gondolatához, minden érvéhez, sőt akár minden mondatához is a magam reflexióit hozzáfűzni. Meg is teszem, egynek a kivételével. Azt mondotta a miniszterelnök úr (Olvassa): <<Én azt tartom, hogy ha volna olyan koronás királyunk, akinek nevét dicsőség venné körül, aki a nemzettel együtt már csatákat nyert, akkor természetesen helyes volna az az okfejtés, hogy e kérdés megoldása de faqto hozzájárulhat ahüíése 1933 június 9-én, pénteken. 13Ö hoz, hogy a magyar élet megerősödjék*. A miniszterelnök úrnak eme érve annyira komolytalan, hogy a miniszterelnök úr iránti tiszteletből ennek az érvnek megvitatásába nem is bocsátkozom. Legfeljebb annyit jegyzek meg, hogy a csatavesztésért elsősorban a vezérkar a felelős, amelynek a miniszterelnök úr is tagja volt és hogy a modern hadviselésben a királyok nem szoktak csatabárddal és buzogánnyal a kezükben a hadsereg élén harcolni, de úgy tudom a vezérkar tagjai sem. (Mozgás.) A miniszterelnök úr kijelentette (Olvassa): «Öszintén megmondva, nem szívesen foglalkozom ezzel a kérdéssel, mégpedig azért nem, mert azt de facto ma sem tartom a;ktuálisnak». Hogy kül- és gazdaságpolitikai szempontból mennyire aktuális ez a kérdés, azt Túri Béla, Sigray Antal és* Kállay Tibor t. képviselőtársaim a költségvetés általános vitájában kifejtették és szerény véleményem szerint be is bizonyították. Arra vonatkozólag pedig, hogy belpolitikai szempontból mennyire aktuális ez a kérdés., bátor vagyok egy olyan előkelő politikusra hivatkozni, aki a túloldalon is elismert tekintély. Ez az előkelő politikus 1927-ben a Pesti Hírlapban a következőket írta (Olvassa): «Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a mai rendszer mellett ki kell tartani és mindaddig, míg a főméltóságú kormányzó úr a nemzet é'én áll, nem szabad a király kérdés megoldását szorgalmazni. Ez politikai ' rövidlátásra vall, mely csak a mával törődik és a holnapot nem látja. Ez a politikai tengődés az ország hátrányára lehet, •mert ki tudja a sors kifürkészhetetlen útjait és ki tudja megmondani, meddig él ez a provizórikus rendszer és mit jelentene az, ha katasztrófák hirtelen változást idéznének elő». Méltóztatnak-e tudni, ki az az előkelő politikus, aki már 1927-ben aktuálisnak tartotta a királykérdés megoldását? Ugyanaz, aki május 17-én itt a miniszterelnöki székből kihirdette és kijelentette, hogy a királykérdés megoldása ma sem aktuális. (Gr. Sigray Antal: Lehet, hogy hóinak aktuális lesz! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Képviselő úrnak az a nagy hibája, hogy cikkeimből mindig egy mondatot szed ki és nem az egészet mondja el! Rendkívül érdekes lenne, ha felolvasná az egész cikket!) Ez egy egészen értelmes mondat. Ha ráérek, a végén fel fogom olvasni az egész cikket. (Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Rendben van!) Ez azt jelenti, hogy én már évekkel ezelőtt tudtam azt, hogy Gömbös Gyula akkori t. képviselőtársamból lesz valaki és hogy ő nagy szerepet fog játszani az ország történetében, azért óvatosan félretettem ezeket a cikkeket. (Ulain Ferenc: Vagy megkereste utólag!) Nem, félre voltak téve. Méltóztassék eldönteni, ki volt kettőnk közül a rövidlátó és ki az, aki csak a mára gondol és a holnappal nem törődik. Tessék eldönteni azt is, hogy a «Függetlenség» című lapnak ama megállapítása, hogy csak a politikai méregkeverők és a bájos politikai naivak tartják aktuálisnak a királykérdés megoldását, akkor kik a méregkeverők és kik a politikai naivak. Ám nemcsak a kérdés belpolitikai aktualitásának szempontjából voltam bátor a t. Ház figyelmét a miniszterelnök úr eme cikkére felhívni, de más okból is. ö politikai rövidlátóknak nevezte azokat is ebben a cikkében, akik arra hivatkoznak, hogy a mai rendszer mellett ki kell tartani. Lám, t. miniszterelnök úr.jtni a mai rendszerrel szemben valamikép loyálisabbak és nobilisabbak, tiszteletteljesebbek va21*