Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-195

110 Az országgyűlés képviselőházának 195. ülése 1933 június 8-án, csütörtökön. lió pengőt, tehát egy olyan horribilis összeget tesznek ki, amely tényleg aránytalanul nagy a költségvetéshez, az államháztartás bevételéhez képest. Ezt mindenkinek el kell ismernie. Ennek az aránytalanságnak megoldási módja azonban nem az, hogy a® ittlévő tisztviselők fizetését vagy nyugdíját még jobban leszállítsuk, hanem talán az lenne az egyedüli megoldás — s ezen törjék a fejüket nemcsak itt bent az országban, hanem a külföldön is azok, akik hivatva vannak a nemzetek sorsát intézni —, hogy hogyan lehet ezeket a nyugdíjterheket áthárítani azokrai az utódállamokra, amelyek miatt nekünk ezeket a terheket vállalnunk kell. Azt hiszem, az lenne az egyedüli helyes és igazságos megoldás, "ha ezt a rendezést tudnánk megtalálni, ha ezt tudnánk elfogadtatni az utódállamokkal, mert különben ez az aránytalanság tényleg mindig meglesz. En nem hinném, hogy bárki is azzal a gondolattal jönne ma, hogy akár a nyugdíjakat, akár pedig az aktív tisztviselők fizetését még jobban leszállítsák. Mi ismertük a foltozó és talpaló kúriai bíró fogalmát. Meg kell állapítanom, hogy azokban az időkben igazán heroikus módon végezték a tisztviselők a maguk kötelességét, a maguk funkcióját, úgyhogy semmi hátrány nem származott az államra nézve abból, hogy a tisztviselő kevesebb fizetést kapott. Akkor azonban mégis jobb időket éltünk. Az ipar és a kereskedelem meg tudott élni nemcsak a tisztviselőkből, hanem a szabadi pályán levőkből is. Ma azonban, merném mondani, egyedül és kizárólag a tisztviSelőkre van szorulva, s ha a tisztviselők nem tudják ellátni megfelelő munkával, akkor teljesen megakad az ipar és a kereskedelem és még jobban lerongyolódik, mint amennyire le van rongyolódva. (Ügy van! a közéven.) ;Én tehát azt kérem! a miniszter úrtól, hogy ha ezzel a kérdéssel foglalkozik, mint ahogy halljuk, hogy a nyugdíjtörvény revízió alá fog kerülni és egy új nyugdíjtörvénnyel kell számolnunk, akkor ne foglalkozzék azzal a gondolattal, hogy: akár a nyugdíjakat, akár pedig a fizetéseket leszállítsuk. A másik kérdés, amelyet ezzel kapcsolatban vagyok bátor megemlíteni, az álláshalmozás kérdése. Egy konkrét példát fogok felhozni erre vonatkozólag a főváros életéből. A fővárosnak körülbelül 27.000 ' tisztviselője és egyéb alkalmazottja van. Ezek közül egy három vagy négy hónap előtti kimutatás szerint 913 álláshalmozó volt. A 913-ból megszüntettünk egy csomót úgy, hogy: 489 álláshalmozó maradt belőlük. Ki volt küldve egy bizottság, amely megvizsgálta, hogy az illetőket, mint álláshalmozókat el lehet-e bocsátani vagy sem és én merem mondani, hogy igen lelkiismeretes munka után arra a megállapításra jutott a fővárosnak ez a bizottsága, hogy 489 embernél nem lehet megszüntetni az álláshalmozást, egyrészt azért, mert önhibájukon kívül annak idején B-listára kerültek és mint családos emberek nem tudnak megélni abból a kis nyugdíjból, amelyet a várostól kapnak, tehát ki kellett nekik valamiképpen egészíteni, úgy, hogy ezeknek a fizetése azzal az összeggel, amelyet nyugdíj címén kapnak, igen alacsony, amelyet már redukálni nem lehet, másrészt pedig azért, mert a helyzet az volt, hogy voltak olyan álláshalmozások, amelyeket nem lehetett elválasztani attól az állástól, amelyét az illető egyébként a fővárosnál betölt, nem lehetett tehát megszüntetni náluk az álláshalmozást. Azt kérdem, hogy ha 27.000 alkalmazott közül csak 489-nél fordul elő az a helyzet, hogy még egy másik állást is betölt s hogy ezért is valami fizetést kap, ez olyan horribilis szám-ei? Elismerem, hogy a fiatalságnak szüksége lenne arra, hogy ezt a 489 állást is elfoglalja^ de azt kérdem, hogy akkor mi történjék azokkal, akik nem tudnak nyugdíjukból megélni, akiknek 60—70 pengő nyugdíjuk van, amelyet nem azért kapnak, mert ők akartak nyugdíjba menni és nyugdíjat felvenni, hanem azért, mert kényszerítették őket annak idején a B-listázás alkalmával, hogy nyugdíjba menjenek. Kétségtelen, hogy itt áll az a nagy probléma, hogy mi történjék a fiatalsággal. A fiatalságnak helyet kell biztosítani. Az egészen bizonyos, hogy sokáig nem tartható az a helyzet, amely most van, hogy a fiatalság ezrei munka nélkül legyenek s a munka nélkül lévő fiatalság száma folyton ós folyton szaporodjék. Ugyancsak a főváros életéből vagyok bátor egy statisztikát felolvasni arra nézve, hogy mennyire szaporodott 10 esztendő leforgása alatt az egyetemet végzettek száma. 1920-ban főiskolás volt 32.969 csak magában Budapesten, — 1930-ban 33.398 fiatalember végezte már el a főiskolát. Középiskolás volt, nyolc osztályt végzett 1920-ban 43.746, 1930-ban pedig 59.165, tehát óriási az ugrás. Hat osztályt végzett volt 1920-ban 14.624, 1930-ban 13.785; itt valami visszaesés volt. A középiskolának négy osztályát végzett volt 1920-ban 50.901 és 1930-ban 57.495. Tíz óv leforgása alatt tehát ilyen horribilis számmal emelkedett a főiskolát és középiskolát végzettek száma. Nőknél 1910-ben nem volt főiskolás, 1920-ban volt 3320, 1930-ban pedig 4447. A középiskola nyolc osztályát végzett volt 1920-ban 18.288 .és 1930-ban 24.154, tehát 6000-rel szaporodott Hat osztályt végzett volt 1920-ban 19.691 és 1930-ban 22.690. Négy középiskolát végzett volt 1920-ban 89.951, 1930-ban 106.879. Méltóztatik tehát látni, hogy milyen horribilis mértékben emelkedett azoknak a száma, akik főiskolát végeztek, akik állásra várnak még ma is és nagyon jól tudjuk, hogy 1930 óta még nagyobb arányban emelkedett azoknak a száma, akik ezeket az iskolákat elvégezték. (Simon András; Ezt már hallottuk! Méltóztassék az orvosságot is megmondani!) Igen t. képviselőtársam kissé türelmetlen ós orvosságot akar, én tehát szeretném megjelölni az orvosságot is. Arra kívánnék nevezetesen rámutatni, hogy vannak az államnak egyes üzemei, amelyek még, hála Istennek, plusszal végzik a maguk üzletvitelét, így pl. a posta, amely majdnem 9 millió pengővel többet hoz, mint amennyi a kiadása. Tehát csak a postánál 9 millió pengő a plusz. Azt hiszem, hogy a postánál gyakornoki állásokat is lehetne létesíteni és egy csomó embert el lehetne helyezni, mert bár a postánál is viszszaesett valamiképpen a forgalom, de még mindig megbírná azt, hogy egy párszáz embert, mint gyakornokot, ott alkalmazni lehetne. Tudjuk, hogy az a 80—100 pengős gyakornoki fizetés nem nagy, de azoknak, akiknek semmi jövedelmük nincs, mindent jelent az a 80 vagy 100 pengő. De rámutatok arra, hogy például az igazságügynél a gyakornoki állások betöltését most nagyon nagy mértékben megszigorították, sokkal kevesebbet neveztek ki, mint a múlt esztendőben, állítólag azért, mert vissza-