Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

98 Az országgyűlés képviselőházának 19 U. ülése 1933 június 7-én, szerdán. kormányzat gazdasági és pénzügyi politikájára is. Az előbb Miiller Antal képviselőtársam beszéde alkalmával a jelenlévő pénzügyi államtitkár úr azt" mondotta, hogy ezek a látszólagos visszaélések nem visszaélések, hanem az illető törvényadta jogánál fogva élvezte ezeket az előnyöket. Alkalmat, törvényt és módot mindig találhatunk bárkinek ilyen megvédésére. Es ha van jog és ok arra, hogy bizalmatlanok legyünk a kormánnyal szemben, az éppen az, hogy minden olyan alkalommal, amikor éppen a kisember érdekét kellene védeni és a törvény erejével szabályozni, ezt nem látjuk, ellenben ugyanakkor a legeslegnagyobb mértékben látjuk felburjánozni azt a törvénybe foglalt protekciónizmust, amellyel ezeknek a nagyembereknek magánérdekeit a kormányzat a legerősebb módon egészen érthetetlenül megvédi. Igen t. Képviselőház! Felszólalásomban eredetileg nem arra akartam tendálni, amit most mondandó leszek, de az előttem felszólaló képviselő úr arra késztetett, hogy mégis rámutassak, hogy itt egyes egyének, milyen kiváltságos helyzetet élveznek ebben az országban, amikor más társadalmi osztályok megsegélyezését tolják előtérbe, legalább is cégérül, hogy azokon segítsenek. Az ilyen jelenségek közé tartozik a szesz és az élesztő kérdése. Ez látszólag egészen jelentéktelen, csekély kérdés, azonban, ha belemegyünk ennek a komplexusnak érdemébe, azt látjuk, hogy ez olyan óriási horderejű, már formában és megjelenésében is olyan szenzációs dolog, amely mellett egyetlenegy képviselő sem mehet el szó nélkül, és mindnyájunknak kötelessége, hogy az itt látható anomáliák ellen a legélesebben és a legintenzívebben tiltakozzunk. (Helyeslés balfelöl.) Igen ,t. Képvieslőház! Szakemberek előtt — iaizt hiszem — legkevésbbé kell ecsetelnem, hogy a

1 szesz, mint üzlet milyen hatalmas valami. A legérdekesebb elleniben .az, hogy ezt az üzletágat igazán jövedelmezővé a szeszkartell életrehívásával tette 1921-ben az úgynevezett lex Hegedűs, amely a mezőgazdasági szeszgyáriak megmentése címén az ipari szeszgyárakat tette naggyá. Akkor állították fel az úgynevezett szeszértékesítő részvénytársaságot. Es ez azért érdekes és fontos, mert hiszen tulajdonképpen a nagy Wekerle még a háború előtt az úgynevezett szeszkontingenst fokozatosan, hektoliterenként 80 aranykoronával visszaváltotta az ipari szeszgyáraktól. Amikor .tehát az ipari szeszgyáraknak ez a kontingense megszűnt, egészen érthetetlen módon az úgynevezett lex Hegedűssel az 1921: XLI. tc.-kel ezt a kontingenst visszalopták — mert mást nem tudok erre mondani. Megfelelő tájékoztatás nélkül visszaadták duplán ezeket a kontingenseket, amelyeket egyszer már 80 koronájával az ipari szeszérdekeltségektől megváltottak. Igaz, hogy egy 'kis fifikát vittek bele, mert később Hegedűs miniszter azt a formát igyekezett ennek adni. hogy itt tévedés forog fenn, -mert nem a kontingenst váltották meg, hanem a keretet. Megállapítom, hogy a keret ia két gyár egyikénél volt évenként 15.000 és egynéhány ezer hektoliter, a másiknál pedig 13.000 és egynéhány hektoliter, és ezt egyszerűen felemelték a. duplájára. Hogy milyen nevet adunk ennek: keret vagy kontingens, az teljesen, mindegy. Ez egészen érthetetlen és meg nem engedhető játék a szavakkal. A lényeg az, hogy egy megváltott jogot a mezőgazdasági szeszérdekeltség rovására az ipari szeszérdekeltségnek javára játszották át. Külön érdemes megnézni, hogyan történt a szeszkontingens felosztása. Tudvalevő, hogy Magyarországon körülbelül 328.000 hektoliter szeszt termelnek évenként, amelyből 110.000 hektolitert kap a kilenc ipari szeszgyárérdekeltség, míg a többi megmaradt kontingenst kapja a 263 mezőgazdasági szeszgyár. Hogy még jobban szemibeállítsiaan a helyzetet, felhívom a t. Ház figyelmét arra, hogy itt két gyár kap 87.000 hektoliter szeszit a körülbelül 320.000 hektoliterből, 'míg a többi hét ipari szeszgyár és a 262 mezőgazdasági szeszgyár kapja a többi kontingenst. Nézzük meg, hogy kik ezek ai bámulatos befolyással rendelkező, csodálatosam hatalmas emberek. Itt van a Győri Szeszgyár, amely 44.399 hektoliter szesz termelésére kapott engedélyt. Ez természetesen az összkontingens; ebben benne van a törzskontingens és a pótkeret. A másik gyár, a Leipziger-gyár körülbelül 42 ezer hektoliter szesz termelésére kapott engedélyt, iái Gschwindt-gyár pedig 8000 hektoliter szesz termelésére. Kerek számokban beszélek, mert r nem akarom komplikálni a helyzetet. Azután a kisperkátai gyár 6000, a Krausz ós Moskovits-gyár pedig 2000 hektoliter szesz gyártására kapott engedélyt. Ezt azért hozom fel, különösen a négy ipari szeszgyár kontingensét, — vagyis a Győri Szeszgyár, a Leipzjiger-gyár, a Gschwindt-gyár és^ a Krausz-gyár kontingensét — mert ezek a háború előtt körülbelül egyforma nagyságú kontingenssel rendelkeztek. És most mit látunk? Azt látjuk, hogy az első kettő kapacitásában emelkedik, mert 44.000 és 42.000 hektoliter szesz gyártására kapnak engedélyt, míg a többieknél ez a sízeszkontingens 8000, illetőleg 2000 hektoliterre száll alá, anélkül azonban, hogy ez üzleti érdekeit bármi tekintetben is érintené, Be fogom bizonyítani, hogy amikor az egyik 2000 és néhány hektoliter szeszt termel, a másik pedig 44 000 hektoliter szeszt, ez az előbbinek üzleti érdekét abszolúte nem csorbítja, és érinti, vagyis haszonlehetősége ugyanaz. Amikor ezt az óriási eltérést be akarom mutatni, hogy tudniillik itt ez a két ipari szeszgyár az összes mezőgazdasági szeszgyárak rovására ilyen hatalmas kontingenst kapott, — mint már említettem, az egyszer megváltott olyan kontingenst, amelyhez jussuk és joguk egyáltalában nem volt, megkapták — ugyanakkor bizonyos védő intézkedéseket tudtak kicsikarni a maguk részére érdekeik biztosítására a mezőgazdaság érdekeinek megvédése címén, ami sóiba be ném következett. Sőt állítom, hogy amikor az ipari szeszgyárak érdekeiket nagyszerűen meg tudták védeni és saját kimutatásuk saját zárszámadásaik szerint — most nem beszélek a finomításról, most csak a szeszfőzésről beszélek — maguk maidnem 3 millió pengő tiszta hasznot hoztak ki, ugyanakkor bizonyítom dr. Nádasy József kitűnő tanulmányával, amelyet erről a dologról írt, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak majdnem 1 millió pengőt fizettek rá a szeszfőzésre. (Kun Béla: Ez az agrárpolitika?) Hiszen ez az, amiért idejöttem ezzel a kérdéssel, mert be akarom bizonyítani, hogy nem áll az, amit a miniszterelnök úr gyönyörű szöveggel elmond, de amit ilyen szörnyű illusztrációkkal látunk az egész országban, nem áll, mert szemfény-