Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

Áz országgyűlés képviselőházának lí minden krajcárt, mielőtt kiadnánk, meg- kell gondolni. (Esztergályos János: Ezt kellett volna csinálni tíz éven keresztül és nem elherdálni két marokkal az ország pénzétíX Amidőn a vármegyei költségvetéseket vizsgálom, azt látom, hogy a vármegye egyik igen szomorú ütközőpontja a községi háztartásnak és az államháztartásnak. Méltóztatnak elismerni azfc a régi évszázados politikát, hggy az adóterheket az államháztartás áthárítja a vármegyére, a vármegye természetesen a községre, a község pedig áthárítja az adózó polgárokra. Én egyik legsúlyosabb problémának a vármegye eladósodását tartom. Itt méltóztattak már olyan értelemben is szólni, hogy a vármegye költségvetését kell restringálni, mert hiszen ezt nem bírja el az ország. Ha ezt a kérdést közelebbről vizsgáljuk, akkor itt igen súlyos megállapításokat kell tennünk. Először is meg kell állapítanunk azt, hogy abban az időszakban, amikor divat volt a kölcsönök felvétele, éppen a vármegyék voltak azok, amelyeket a kormány r részéről és pénzügyi részről állandóan felhívtak arra, hogy a kölcsönök felvételében vegyenek; részt, — hogy úgy fejezzem ki magamat — szinte ráerőszakolták a vármegyékre azokat a kölcsönöket, amelyeknek súlya alatt nyögnek ma. Vannak vármegyék, ahol a vármegyei pótadó 40%-ot is kitesz. Az adózó polgárokkal beszélek, senki sem mondja nekem azt, hogy az állami adó sok, mindenki azt mondja, hogy az állami adók igenis, elbírhatok, sőt én magam is azt állítom, hogy lehetne még arról is beszélni, hogy az állami egyenesadókat emeljük bizonyos mértékig, csak meg kell szüntetnünk azokat a mellékkörülményeket, amelyek az adózó polgárt ilyen súlyos helyzetbe hozták. Még nem volt szerencsém országgyűlési képviselőnek lenni, csak a vármegyei törvényhatósági bizottságnak voltam tagja, amikor szemtanuja voltam annak, hogy összehívtak bennünket kölcsönök megszavazására, sőt voltak esetek, amikor táviratilag rendelték be az egész törvényhatóságot ezeknek a kölcsönöknek megszavazására. Mi megszavaztuk ezeket a kölcsönöket, mert azt hittük, hogy ha az állam részéről történnek ezek az ajánlatok, meglesznek a zsiránsok is. (Eckhardt Tibor: Most is megszavaznak mindent. — Esztergályos János: Mindent megszavaznak!) Méltóztassék visszaemlékezni a háborús időkre, amikor kint voltunk a fronton és hadikölcsöniik jegyzésére szólítottak fel bennünket. Méltóztassék egy pillanatra visszaemlékezni: az újságok szélein kapacitások — még a hercegprímás is — ajánlották, hogy jegyezzünk hadikölcsönt. Amikor a háborúnak vége volt, akik annakidején hadikölcsönkötvényeket jegyeztek, azt várták, hogy ezek a zsiránsok most előállnak és a hadikölcsönkötvénytulajdonosok mozgalmának élére állnak. Semmit sem látunk ebben ai kérdésben. Azért említem ezt az anológ példát, mert éppen úgy várojni most a pénzügyi kormányzat részéről a beavatkozást, amikor ezeknek a kölcsönöknek a. kamatjait fizetni kell, amikor ezeket leszámítolják, sőt hivatkozom egy esetre, amikor végrehajtják. Van egy vármegye, ahol 30—40.000 pengős végrehajtási költségekért a vármegyeházát lefoglalták, a főszolgabírói hivatalokat megterhelték. (Jánossy Gábor: A külföldi kölcsön miatt?) A külföldi kölcsön miatt. Várom, a mozgalmat ennek az adós vármegyének megvédése érdekében, várom, hogy! azt mondják, hogy mi ajánlottuk ennek a kölcsönnek a fel. ütése 193$ június 7-én, szerdán. 89 vételét, itti vagyunk és fogjuk tartani ai hátunkat a kölcsönök könnyebb feltételeinek megszabásánál. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Az én vármegyém. 40%-os vármegyei pótadót visel, ami valóban lehetetlen helyzet. El kell ismernem, hogy a mostani pénzügyminiszter úr leszállította a vármegyei kölcsönök esedékességeit, az annuitásokat és igenis, könnyebbség észlelhető a vármegyék számára. De be kell vallanom, hogy ez is csak látszólagos, mert vannak hitelezők, akik lefoglalják még az engedmények és az eredeti összeg közti differenciát is, ami a hosszúlejáratú kölcsönnél a régi magas kamatozás és az újabban megállapított kamatozás közt van, a hitelezők rátették kezüket a vármegye vagyonára és lefoglalták saját követeléseik kielégítésére. Bátor vagyok megállapítani, hogy adózási politikánknak — amely pedig évtizedekre viszszamenőleg igen jól bevált — egyensúlya a legújabb időkben megbillent. Régente az adópolitika olyan volt, hogy az adóvallomásokat az egyes felek évről-évre egyformán tették meg, nem voltak ilyen nagy ingadozások, s így nem kellett hogy sokat törjék a fejüket a kisgazdáknak, hogy milyen vallomást tegyenek, mert automatikusan, évekre visszamenően mindig ugyanazt vallották be. Szerény véleményem az, hogy csak olyan vallomásokat kérhetünk az adózóktól, amelyek kérdéseit azok könnyen és világosan át tudják látni, s vallomásaikat mindenféle ügyvédi segítség nélkül meg tudják tenni. Igen nagy sérelme a kisgazdatársadalomnak, hogy ezeket a jövedelem adó vallomásokat maguk bizony nem tudják megtenni, sőt a középbirtokosok: sem, s talán csak a nagybirtokosoknak az a része képes rá, amely megfelelő szakembereket tart erre a célra. A mezőgazdasági lakosság ebben a tekintetben nagy hátrányban van például az ipari réteggel, a társulati adóra kötelezett réteggel szemhen, amely réteg speciálisan ügyvédekkel vallatja be jövedelmét, viszont a mezőgazdasági lakosság csak akkor tud megfelelő adóvallomást tenni és benyújtani, ha vallomását ügyvédi tanács útján teszi meg. Azt találom, hogy az adómorál növelése szempontjából is a kormánynak minden eszközt meg kell ragadnia, mert helyes adózási politikáról csak akkor lehet beszélni, (ha minden adózó polgár bevallja valóságos jövedelmét. Merem állítani, hogy ha az országban mindenki pontosan bevallaná jövedelmét, úgy, ahogyan van. még 'mindig nem volnánk olyan súlyos helyzetben, mint amilyenben ma vagyunk. Itt igen nagy hátrányban van a látható vagyon, mert a földbirtok és a házbirtok nem tüntethető el, ugyanakkor viszont a tőkevagyonnak ezer labirintusa v>an, amelyen át részint kivitték az országból, részint megvan itt és a bankoknál is el lehet rejteni. Azonkívül sok más módon is el lehet tüntetni úgy, hogy ne kerüljön a fináncok keze alá, T. Képviselőház! Hivatkozom az 1930/31. évi adóstatisztikára, amelyhen szó van a jövedelmi alapoknak, a jövedelemnek fóriások szerint való megoszlásáról. Itt egyetlen kérdést hozok fel, nevezetesen azt, hogy tőkevagyonadó címén 19,399.000 pengőt vallottak be, mint jövedelemforrást. Ha ezt tőkésíteni 5%-kai, ez körülbelül 400 milliónak felel meg, ami röviden azt jelenti, hogy Magyarországon a tőkevagyon, vagyis ami magánosok kezében van részint mint betét, részint" mint részvényál! adék, csak ennyi van az országban. Nem hivatásom és talán nem is tudnám kimutatni 13*