Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-191

Az országgyűlés képviselőházának 19 vezetését általában nem látom olyannak, mint amiyent ebben a mai kényszerhelyzetben meg­kívánhatnánk, ezt a költségvetést még általá­nosságban, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Még csak egy megjegyzést teszek. Szomo­rúan és sajnálattal nélkülözöm azt, hogy éppen az az elgondolás, amely annakidején pregnáns kifejezést nyert az egységespárt volt vezére és volt miniszterelnökei, Bethlen István részéri)! Debrecenben, az agrárérdekeknek jogos és fo­kozott védelme elhanyagoltatik úgy a, jelen­legi kormány, mint pedig a többségi párt részé­ről. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik"? Pakots József jegyző: Krüger Aladár! Krüger Aladár: T. Képviselőház! A föld­miívelésügyi tárca költségvetése a magyar föld, a magyar rög gondjaival, aggodalmaival foglalkozik. Méltóztassanak megengedni, hogy most, amikor a magyar rög gondjaival foglal­kozunk, én elsősorban egy vértől ázott ma­gyar földről emlékezzem meg,, Erdély magyar földjéről, amelyet a legutóbbi napok esemé­nyei során ismét magyar vér avatott, szentelt újból magyarrá, (Rakovszky Endre: Vannak, akik barátkozni akarnak velük!) Azt hiszem, helyesen cselekszem, és párt­különbség nélkül, összes képviselőtársaim ér­zelmeimek és felfogásának leszek kifejezője, ha szóváteszem most, a földmívelésügyi tárca általános vitájának kezdetén, — mintegy élére állítva ennek a meginduló vitának annak meg­állapítását, — hogy milyen általános felhábo­rodást keltettek az egész művelt világon, de milyen általános felháborodást és r mélysé­ges elkeseredést és megbotránkozást kel­tettek a mi magyar szívünkben is, (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) ennek a Háznak a lelkében is azok a brutali­tások, amelyeknek az elszakított Erdély terü­letén élő magyar fajtestvéreink éppen a leg­utóbbi napokban voltak szomorúan szenvedő alanyai. (Úgy van! Ügy van! a jobb- és a bal­oldalon.) — Rakovszky Tibor: Semmi közössé­get nem szabad vállalni ezzel az országgal!) Zsilinszky t. képviselőtársam ezekről az eseményekről a legutóbb már rövidesen meg­emlékezett, de, azt hiszem, szükséges, hogy a magyar parlament és a magyar közvélemény ismételten visszatérjen ezekre az eseményekre (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) és különösen most tegye aktuálissá a föld­mívelésügyi tárca keretében annak hangsúlyo­zását, milyen felháborodással, milyen elkese­redett érzésekkel kell mindnyájunknak tudo­mást szereznünk azokról a sajnálatos esemé­nyekről, amelyek Erdélyben, magyar földön lejátszódtak. (Ügy van! Ügy van!) Mindenekelőtt legyen szabad sine ira et studio a tényállást leszögeznem. Az elmúlt vasárnap Románia különböző városaiban nép­gyűléseket tartottak, amelyeknek célja volt tiltakozni a trianoni békeszerződés területi rendelkezéseinek reviziójával szemben. A ro­iiiániai népgyűlések csak kiegészítő részét ké­pezték azoknak a népgyűléseknek, amelyeket a kisantant más államaiban ugyanabban az időben, tehát tervszerűen, nyilvánvalóan egy­ségesen előkészítve rendeztek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Kétségtelen dolog, hogy nemcsak egységesen irányított akcióval állunk szemben, amelyet a kisantantállamok kormá­nyai és azok hatóságai teljes erejükkel támo­gattak, hanem egyúttal olyan akcióval is, amelyet a sajtóban a kisantant részletesen, t. ülése 1933 június 1-én, csütörtökön. 471 » pontosan előkészített, megszervezett a maga állainainak közvéleményében is. Amellett megállapítható ezekből a sajtóközleményekbői az is, hogy, valóságos pressziót fejtettek ki olyan értelemben, hogy az ezekben a gyűlé­sekben való részvételt minél nagyobb tömegek felvonultatásával tegyék a világ színe előtt tetszetősebbé. Az események további során, — ezt ismét nyugodtan, higgadtan állapítonn meg, csak az eseménj^eket fogom előadni, — a tord ai gyű­lésről hazatérő felizgatott oláh tüntetők Sin­falva, Borrév és Magyarigen színmagyar köz­ségekben vonaljaikból kiszálltak, a vonatot a hivatalos menetrend ellenére megállították és várakoztatták addig, míg a leszállt tömegek előre kitervezett munkájukat a három magyar községben elvégezték. Ennek a három magyar községnek védtelen lakosságát megtámadták, házaik egy részét teljesen kifosztották, tehát raboltak, (Ügy van! bol felől.) azután ugyan­ezekben a községekben jelentékeny atrocitáso­kat is követtek el. Olvassuk a mai lapokban, hogy Hajdú János 70 éves sinfal vi gazdát husángokkal verték agyon; olvassuk azt, hogy Botár Péter né b orrévi asszonyt addig kínoz­ták, míg a gyötrésekbe beleőrült, és olvassuk, hogy a többi áldozat közül is nem egy a ha­lállal vívódik. Ezek csak a megtörtént tények. (Rakovszky Tibor: Í3s erre mondotta a Táv­irati Iroda, hogy jó atmoszféra! Finom at­moszféra !) Nem volna azonban helyes és hű a kép, ha azt is le nem szögezném, ami nemi történt meg. Nyomatékosan meg kell ugyanis állapí­tanom, erről a helyről, hogy a sajtó jelentések seholsem emlékeznek meg arról, hogy a ma­gyar élet és a magyar vagyon ellen irányuló ez a kíméletlen támadás az oláh kormány kar­hatalmi beavatkozásával találkozott volna, vagy hogy az ilyen karhatalmi beavatkozást csak meg is kísérelték volna. Vannak olyan hírek is, hogy az atrocitások a román csend­őrség pasiszív jóindulata mellett folytak le, s nincs értesülésünk arról, hogy a zavargások részesei vagy főként a felbujtók ellen a romá­niai hatóságok az eljárást megindították volna. (Rakovszky Tibor: Bocskoros mentali­tás! Ott hősök ők!) Azt hiszem, nem tévedek, amikor konstatá­lom, hogy amilyen tervszerűség állapítható meg a tüntetőgyűlések megszervezése körül, epp olyan tervszerűség látszik az atrocitások elkövetése alkalmával is. Azt hiszem, nem té­vedek abban sem, hogy az eset összes körül­ményeiből az a következtetés vonható le, hogy a* bukaresti kormány, ha nem is segíti talán elő a magyarellenes véres zavargásokat — aminek azonban a lehetősége még mindig megvan — de teljesen passzív magatartást tanúsít az atrocitások gyáva elkövetőivel szemben. Ez, a magatartás annál kínosabban érinti a magyar közvéleményt és azt hiszem, az egész művelt világ közvéleményét, mert az elmúlt év november havában a Bukarestben, Kolozsvárott és Nagyváradon történt hasonló zavargásokkal kapcsolatban, amelyeknek ál­dozataiul akkor nemcsak erdélyi magyarok, hanem magyar állampolgárok is estek, Puky akkori külügyminiszter úr előadásából a t. Háznak volt alkalma tudomást szerezni a bukaresti kormány fogadkozásairól, hogv a zavargásokat elitéli és sajnálja., hogy ilyen akcióktól teljesen távol áll, annál is inkább, mert a bukaresti kormány kijelentette, hogy egyik legfőbb törekvése az, hogy Magyar­65*

Next

/
Thumbnails
Contents