Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-190

462 Az országgyűlés képviselőházának 1 •melt 70—80 burgonyafajtai helyett ma már csak bét- vagy nyolcfiajta burgonyát termelünk. Igen nagy eredményt értünk el az újburgonyatermelés terén is, amelyben pedig a múltban igen nagy importra voltunk szorulvai Mindenesetre felhívom a mélyen t. f öldmívelésügyi miniszter úr figyelmét, aki jól ismeri ezt a kérdést, mert hiszen szűkebb pátriájában megtanulta »annak minden osinját-binját. arra, hogy burgonyatermelésünk bizonyos, tekintetben vérfelfrissítésre szorul. Ezzel a kérdéssel nekünk annál is inkább foglalkoznunk kell, — nem külföldi behozatalra gondolok, — mert erre a vérfelfrissítésre — és ezt a jelenlévő gyakorlati gazdák is meg tudják mondani — nekünk tényleg szükségünk van. Meglepő a fejlődés a legkülönbözőbb gazdasági és kerti növények vetőmagjának termelése terén. Ez igen érdekes új kezdeményezés és ebben a tekintetben, úgylátszik, a mi száraz és meleg klímánk egészen kiváló teljesítményeket produkál. E magvak esírázóképessége folytam a nyugati hűvösebb és ködösebb klímájú országoknak hovatovább rezervoárja lesz Magyarország ezen vetőmagvak beszerzése szempontjából. Mindabból, amit előadni bátorkodtam, bár itt-ott a hibákra is rámutattam, látni méltóztatik a mezőgazdaság minden tényezőjének szinte heroikus erőifeszítését, jobbat és tökéletesebbet produkálni, mert egészen bizonyos láz, hogy a jobb és a tökéletesebb mindig inkább talál piacot, mint a kevésbbé jó és tökéletest. Ezzel egyszer tisztában kell lennünk: vámakadályok, kontingensek és egyéb akadályok dacára is a minőség és a jó áru bizonyos körülmények között mindig jobban talál elhelyezést. A mezgazdaiság nagy sorskérdése azonban nem a termelés, hanem az értékesítési oldalán dől el. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy bár termelni is nehéz, de értékesíteni, eladni, még pedig megfelelő áron eladni, még nehezebb, nemhogy nehezebb, hanem egyenesen művészet, tudomány ma. Sajnos, ez az egész világon ma így van. Ezt nem mi mondjuk. A londoni világgazdasági konferencia előkészítésére kiküldött bizottság állapítja meg a következőket. Szükségesnek találom, hogy ebből a matériából a következőket olvassam fel. (Olvassa.) «A világ munkanélküliéinek száma a családtagokat és egyéb, általuk eltarfcamdókat nem számítva, ma meghaladja a 30 milliót. A nagykereskedelmi árak aranyban számítva 1929 óta^ egy harmaddal, ai nyersanyagok ára pedig átlagban 50—60%-kai hanyatlottak vissza. Winnipegben a búzaár lalaosonyaJbb ma, — ezt Genf mondja — mint valaha volt négy évszázad óta; a mezőgazdasági nyerstermény- és nyersanyagkészletek ezzel szemben az 1925. évi készletek kétszeresét teszik ki. A világ áruforgalmának összértéke a múlt év végén csupán egyharmada az 1929-ben elért értéknek, mennyiségileg pedig a külforgalom legalább 25%-kai esett vissza, ami a legnagyobb visszaesés, amelyet valaha; ismerünk. Az áresések és a^ kereskedelmi forgalom Összezsugorodása folytán a nemzeti jövedelem az egyes országokban több mint 40% -kai hanyatlott visszás.» Ezekre az adatokra Genf figyelmeztet bennünket, amely úgv látszik, nagykésőn rájött arra, hogy a világgazdasági válság alapoka mégis csak a mezőgazdasági krízis. Ebből az következik, hogy a mai agrárprobléma tulajdonképpen világgazdasági probléma. De szerintem ebből nem az következik, hogy nekünk várnunk kell, míg az egész világ rendbejön és 90. ülése 1933 május 31-én, szerdán. akkor majd rendbe jövünk mi is. Nekünk igenis befelé is meg kell tennünk a mezőgazdaság érdekében minden intézkedést, amit ma meg lehet tenni. Ebből a szempontból négy nagy kérdést, négy feladatkört látok a földmívelésügyi miniszter úr előtt. Először a mezőgazdaság áralakulását kell egészségesebbé és a mezőgazdasági üzemek mérlege szempontjából rentábiüsabbá tenni. Nagyon jól tudom, hogy a végső megoldás, amely agrár szempontból is a legnagyobb jelentőségű, csak egy lehet: minél több ember részére szerény, közepes megélhetést nyújtó színvonalat biztosítani az országban. Mert én tagadom, hogy túltermeléssel állnánk szemben. Az általános vita során is több szónok részéről hallottam leszögezni, hogy túltermelés van. Méltóztassék tudomásul venni, ez a kérdés már úgy elméletileg, mint gyakorlatilag teljesen tisztázva van. Sem> a világon, sem nálunk nem túltermeléssel állunk szemben, hanem a fogyasztóerőnek, a vásárló erőnek olyan csökkenésével, amely természetesen kihat a mezőgazdasági értékesítés volumenjére. Az agrárválság megoldását elsősorban a fogyasztó oldalán kell keresni. Talán furcsán hangzik, hogy én, mint agrárius hangoztatom ezt, de igenis, úgy vau, hogy a fogyasztó oldalán kell keresni az agrárválság megoldását és pedig azáltal, hogy a tömegeket fogyasztóképesebbekké, vásárlóképesebbekké tegyük. Addig is, amíg a fogyasztó-standardot emelhetjük, ki keli küszöbölnünk azokat az illegális hasznokat, amelyek a termelés és a fogyasztás közé ékelődtek be. (Ügy van! Ügy van!) Ebbe a kategóriába egy csomó közületet, egy csomó más tényezőt lehet belevonni, aminek felsorolásával nem akarom a t. Házat untatni, de egészen bizonyos, hogy ezeknek a közbeékelődött illegális hasznoknak igen nagyi jelentőségük van és mindenesetre akadályozói annak, hogy a belső piac erőre kapjon, hogy a fogyasztás itt bizonyos lendületet vegyen. Továbbmenőleg gondoskodni kell arról, — ez mind az első feladatkörbe tartozik — hogy egyrészt termelési költségeink csökkenjenek, másrészt pedig akadályozzuk meg ebben az országban, hogy a terményárak úgy összezsugorodjanak, illetőleg tovább összeomoljanak, hogy ez egyes országrészeken, illetőleg egyes terményeknél katasztrófára vezessen. Ebből az, utóbbi szempontból méltóztassék megengedni, hogy csak egész röviden térjek ki az úgynevezett boletta intézményére. (Halljuk! Halljuk!) A jó asszonyról azt mondják, hogy nem nagyon szoktak beszélni róla,. Hát a bolettáról elea-et beszéltek, ebből viszont szerintem nemi következik az, hogy a boletta intézménye olyan nagyon rossz lenne, ahogyan általában azt beállítani szokták. Ki fogom fejteni, hogy ennek a bolettaintézménynek úsry, ahogyan eddig volt, mi volt a rossz oldala. Rossz oldala volt az, hogy azért, hogy a gazda 3—4 pengőt kapjon, mozgósítani kellett... (Zaj a baloldalon.) Én egészen tárgyilagosan kezelem ezt a kérdést, amikor megállapítom, hogy mindnyájan egyformán gondolkodunk arról, hogy az eddigi boletta, hiába, új intézmény volt, ezt mindjárt egészen tökéletesen kihozni nem lehetett, (te valamennyien egyek vagyunk annak konstatálásában is, hogy a fogyasztás túlságos megterhelésével jár: azért, hogy a gazda 4 pengőt kapjon, a magyar kereskedelemnek és a magyar malomiparnak 12 '50 pengőt kellett mozgósítania. Ez minden-