Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.
Ülésnapok - 1931-183
Az országgyűlés képviselőházának 183. terheket most megint áttolják a biztosítottak terhére és az intézménynél mindig azok ix szemvédők, akiknek a baleset- és betegségibiztosítási járadék jár, akik ezt joggal követelhetik és akik ilyen körülmények között mindig kevesebbet és kevesebbet kapnak. Az a tervezet, amely ma az érdekeltség előtt fekszik, ismét igen szomorú képet nyújt, ha figyelembe vesszük, hogy most az az elgondolás, hogy a jövőben csak az kap balesetbiztosítási járadékot, akinek üzemi balesetét, munkaképessége csökkenését legalább 15%-ban állapítják meg az eddigi 10%-kai szemben. Továbbmenve olyan megszorítást kívánnak tenni, amelyről azt mondják, hogy a 25%-os munkaképesség-csökkenés csak átmenetileg két évig tart és két év után automatikusan megszűnik a munkához való hozzászokás címén. Ez a rendelkezés, illetőleg ez a tervezet, amely előttünk ismeretes, nemcsak a jövőben bekövetkezendő baleseteknél kívánja ezt a rendelkezést életbeléptetni, hanem már az elmúlt időben is rendezést, illetőleg megállapodást nyert balesetekre is ki kívánja azt terjeszteni. Nem kis dolgokról van itten szó. A 25%-os járadékot általánosságban megállapították például olyanoknál, akik egyik szemüket elvesztették. 25%-os munkaképességcsökkienést állapítottak meg. Tehát arra az esetre, ha valamely munkás munkájából kifolyólag elvesztette ügyik szemét, két éven keresztül kapja a munkabér 25%-át, két év után azonban ez a jára1 deka teljesen megszűnik. (vitéz KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter: Ez tévedés, képviselő úr. Attól függ, hogy mi a mestersége!) Bocsánatot kérek, tényleg attól ifügg, mi a [mestersége, de általánosságban az a gyakorlat, hogy egy szem elvesztése esetén körülbelül 25%-os munkaképesség-csökkenés állapíttatik meg. Most tehát méltóztassék elgondolni, ha egy munkaadónak a mai viszonyok között választania kell, hogy olyan munkást alkalmazzon-e, akinek megvan mind a két szeme, vagy olyant, akinek csak egy szeme van, nem vitás, hogy azt fogja alkalmazni, akinek mind a két szeme megvan. Ez a munkás két év után nem nyeri vissza látóképességét, nem kapja vissza a szemét, de két év után megszűnik a baleseti járadéka azon a címen, hogy a munkához való hozzászokás beállt. Hány embert érint ez? Az általános üzletágban 2888 olyan egyén van, akinek 25%-os a balesete. A bányaüzletágban 422 ilyen egyén van, összesen tehát több mint 3000 embertől, pontosan 3310 egyéntől kívánja ez a rendelkezés a baleseti járadékot megvonni. Arra történik hivatkozás, hogy ez a rendelkezés Németországban is végre van hajtva. Rendkívül csodálkozom, hogy Németországból mindig azt kopírozzák le, amiből valami hátrányt lehet valakire kimagyarázni, de amikor arról van szó, hogy valami előnyt lehet valamiből kimagyarázni, akkor ez a kopírozás mindig elmarad. En most nem akarok politikai vonatkozású kérdésekről beszélni, hanem csak arra mutatok rá, hogy Németországban van munkanélküliség elleni biztosítás, és ha a balesetet szenvedett ember tényleg nem is kapja meg a járadékot, még mindig megkapja a maga járandóságát a munkanélküliség ellen való biztosításnál. Ez a teher globális összegben a baleset elleni biztosítási teher négyszeresét teszi ki Németországban. Nem lehet tehát arra hivatkozni, ami Németországban van, mert akkor méltóztassanak átvenni a német szociális rendelkezések egyéb ágait is (Ügy van! a szélsőbalolülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 31 dalon.) és azt a munkanélkülisegélyt is méltóztassanak megadni, amely ott jár az alkalmazottaknak és a munkásoknak. Azt a rendelkezést tehát, amely itt olyan értelemben van tervbe véve, hogy a jövőben csak 15 százalékos munkaképességesökkenés esetén kap járadékot a munkás, a 25 százalékos munkaképességcsökkenésre pedig átmeneti rendelkezés vonatkozik, a leghatározottabban kifogásolni kell, főképpen pedig kifogásolni kell a 25 százalékot, már magát a számot is. Ha ez valamivel alacsonyabban állapíttatik meg, akkor talán kevésbbé érinti azokat a rétegeket, amelyek ebbe beleesnek, de a 25 százaléknál már igen súlyos munkaképességcsökkenések szerepelnek. Vannak nálam fényképek és adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy egy mutatóujj elvesztését 25 százalék^ egy szem elvesztését 25 százalék, sőt 20 százalék munkaképességcsökkenésnek vesznek, úgyhogy a jövőben ezek a munkások semmiféle járadékot nem kapnak. Nem lehet azt mondani, hogy a sérült idővel hozzászokik állapotához, mert akármennyire hozzászokik is, egy szem vagy^ a jobbkézen egy ujj hiánya, az illető munkást mindig hátrányosabb helyzetbe hozza munkateljesítményét tekintve azzal szemben, akinek meg vannak az összes ujjai, nem is szólva arról, hogy például a balkézen egy kis ujj r hiánya a rendelettervezet szerint egyáltalán nem is jelent munkaképességcsökkenést és ilyen esetben egyáltalán semmiféle járadék nem jár. A legsúlyosabban kell kifogásolni azt a rendelkezést is, hogy a tervezet lehetővé teszi, hogy a jövőben a munkába menés és munkából jövés közben történt balesetek elismerése igen^ nagy mértékben kiküszöböltessék és ne járjon a munkásnak az, ami eddig meg volt f állapítva részére. A rendelkezések egész során végigvonul az a tendencia: visszafejleszteni azt, ami visszafejleszthető, és mindenkor a munkás terhére, a munkás rovására. Azt a rendelkezést, hogy a baleseteseknél arra az időre, amíg a halesetbiztosító számla terhére kell a segélyt folyósítani, a jövőben nem jár a munkabér 75 százaléka, hanem csak 66 2 /3 százaléka, lehet azzal indokolni, hogy ez egy differencia volt, egy különbség volt olyan értelemben, hogy aki betegségből kifolyólag kapott segélyt, az kevesebbet kapott, mint az, aki balesetből kifolyólag kapta a segélyt. Mi azonban a betegsegélynél is átmenetinek és nem véglegesnek tekintjük a redukciót, mert teljesen igazságtalannak tartjuk azt a rendelkezést, hogy a betegségi ágazatnál négy hét eltelte után a munkás nem kapja meg azt a betegtáppénzt, amelyet eddig kapott. Egyáltalában nem vagyunk belenyugodva abba, hogy a táppénz olyan arányban redukáltatott, mint ahogyan ez a redukció megtörtént. Énnek a rendelkezésnek következtében a kormány jogot kap arra, hogy az állami hozzájárulást, amelyet az öregségi biztosításnál kellene fizetni, évekre kitolhatja és a rendelettervezet szerint, amely legközelebb a 33-as bizottság elé kerül, 1939 június 30-áig tartozik vagy jogosult azt felfüggeszteni. Ha figyelembe vesszük ezt a redukciót, ha figyelembe vesszük azt, hogy a 4*5%-os kamatozásnál a tartozás után fizetendő kamatok öszszegét most 4%-ra redukálták, akkor az intézetet olyan bevételektől fosztották meg, amely