Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-188

304 Àz országgyűlés képviselőházának időkben semmi nagyszabású kodifikációs munkát nem tudnék sürgetni, nem sürgetem a polgári törvénykönyv tervezetének további munkálatait sem, kevésbbé, inert itt igen jelentős dolognak tartom azt, hogy a polgári törvénykönyv tervezetének bizonyos hézagpótló megállapításai önként beszivárognak a bírói gyakorlatba és a jogi köztudatba és így már eleve mutatják azokat az esetleges hiányokat is, amelyeket a polgári törvénykönyv tervezetével kapcsolatban majdan nyugodtabb idők törvényhozásnak figyelembe kell vennie. Nagyon helyes az a gyakorlat, amelyet különösen a Kúria judikaturájában látok, amikor egyre jobban támaszkodik a polgári törvénykönyv tervezetére és annak egyes jogelveit beleviszi a gyakorlatba, szóval a még^ néni szankciónált jogot eleve élő joggá alakítja át

% Talán ez helyesebb is a kodifikációs fejlődés munkájában, mintha felülről oktrojálnak a bíróságra bizonyos nóvumot, mert nem szabad elfelejteni, hogy a polgári törvénykönyv tervezetében is vannak nóvumok, vannak a régi magyar joggyakorlattól eltérő jogelvek, elsősorban a német judikaturából származó jogelvek, amelyeket talán a magyar joggyakorlat némi idegenkedéssel fogadott. Nem is vonatkoztatom ezt az örökjogra, ahol a legkevésbbé tartom indokoltnak á külső jognak bárminemű utánzását, tekintettel a magyar örökjognak arra a speciális karakterére, amelyet uii csakis ezen az atavisztikus jogalapon tudunk a jövőben is továbbfejleszteni. Mindennek ellenére természetesen f nem lehet becsukott szemmel ülnie az igazságügy legfőbb őrének, mert a mai életmegnyilvánulásokban is vannak bizonyos tapasztalatok, amelyeket érvényesíteni kell. Majdnem azt mondanám, hogy ezekben a rettenetes nehéz időkben, ahol egy év többet jelent, mint a békés fejlődés decenniunia még erősebben, markánsabban jelentkeznek bizonyos kiríyó sajátosságok, amelyekből a tanulságot most kell levonni. Bebizonyosodott, hogy a büntetőtörvénykönyv maga nem maradhat változatlanul mai alakjában; vannak bizonyos szempontok, amelyek indokolta teszik a büntetőjogi reformot is, értem ezalatt, hogy a régi klasszikus Csemegi-féle jogunk talán jobban értékelte az anyagi érdekeket, mint az ember testi és lelki épségének érdekeit. (Ügy van! a középen.) Talán jobban értékelte a betöréses lopást, mint a nagy intellektuális bűncselekményeket, (Igaz! — Ügy van!) amelyeket talán a mai idők sajátos viszonyai sokkal kirívóbbakká tettek. En tehát ebben az irányban igenis szükségesnek tartom a foglalkozást ezekkel a kérdésekkel, de nagyon szeretem, ha ezeket a nagyjelentőségű dolgokat előbb maguk a szakkörök vitatják meg, vagyis maga a bírói testület és maga az ügyvédi kar. Már többízben hangoztattam, hogy a bírói testületet is be kellene vonni a klasszikus jogalkotás kérdéseibe, bizonyos előzetes kérdések felvetése, megvitatása útján. Ha az ember együtt van a bírákkal, különösen a tapasztaltabbakkal, akik elsősorban empirikus alapon művelik a jogot, olyan óriási tudásnak, óriási bölcseségnek, oly nagy leszűrt emberi igazságoknak halmazát látja ezekben az értékekben, hogy ezt fel kellene használni a magyar törvényhozás érdekében a jövő munkáját illetőleg. Ezért ha bizonyos szakkérdések felvetődnek s ha a bírák megtárgyalják ezeket a szakkérdé188. ülése 1933 május 29-én, hétfon. seket és véleményt adnak, akkor ez csak kiegészítheti a törvényhozás munkáját. Maga a törvényhozás kell hogy érezze, — hiszen itt van a polgári törvénykönyv tervezete is^ — hogy milyen nehéz egy kérdéshez hozzászólni tapasztalatok nélkül, kellő előkészítés nélkül s mennyire hézagpótó lenne, ha a bírák és ügyvédek nemcsak gyakorlati kérdésekben, amelyek természetesen az élet viszonyaiból kifolyólag mindig előtérbe tolulnak, hanem nagy elvi kardinális kérdésekben is véleményt mondanának, hogy milyen vonatkozásban kellene reformálni a magyar büntetőjogot, milyen vonatkozásban kellene védeni elsősorban az erkölcsi értékeket. Ertem itt a becsület hatályosabb védelmét is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) mert iá becsület hatályosabb védelmére vonatkozó utólagos törvények nem voltak kielégítő ek. Ebben a tekintetben nekem felfogásom, hogy a becsület sokkal nagyobb érték, mint az anyagi javak összesége (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) s a becsület védelme minden hazugság, rágalmazás, ráfogás és kikezdés ellen kardinális feladata a törvényhozásnak. (Igaz! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Nem tartom helyesnek az ultima ratio, a párbaj megoldását, amelyre rákényszerítik a társadalmat vallásos meggyőződése ellenére is, csak azért, mert bizonyos vonatkozásban a törvényes rendelkezések nem kielégítőek. Nem vagyok megelégedve azzal a kifejlődött gyakorlattal sem, amely a becsület védelmét talán jelentéktelenebb ügynek tartja, mint egy komplikált hagyatéki tárgyalás érdemleges elintézését, vagy egy felvetődött magánjogi kérdés megoldását, mert végeredményben a társadalom nyugalma, fejlődése és elsősorban a közélet tisztasága attól függ, hogy a becsületet hatályosan tudja-e a törvény megoltalmazni, (Igaz! Ügy van! a balközépen.) ha igen, akkor mindazok, akik a közélet terén szerepelnek, nyugodtan támaszkodhatnak a törvény rendelkezéseire. En tehát — hogy folytassam — látok bizonyos olyan igazságokat, amelyek leszűrődnek es amelyeket meg kell valósítanunk annak ellenére, hogy ez az idő a kodifikációra nem alkalmas. Nagyon kérem a miniszter urat. hogy a büntetőjogra vonatkozó reform kérdésének megtárgyalásába vonja be a bírákat és az ügyvédi kart, sőt azt is helyesnek tartanám, ha ők közösen tartanának bizonyos üléseket. Felidézem emlékezetembe mindig a régi nagy klasszikus jogászgyűléseket; ilyeneket kellene újból rendezni és lehetővé tenni, hogy a bírák és ügyvédek nagy tapasztalatukkal résztvegyenek az elvi kérdések kidolgozásában. En egyenlő értékűnek deklarálom belső meggyőződésem és gyakorlatom alapján az ügyvédi és bírói munkát. (Ügy van! a középen.) Kiváló ügyvédnek legnehezebb lenni s n kiváló ügyvéd mindig abszolút magas jogi tudással fogja csak kifejteni tudni működését. Ezt a magas tudást az élet inai rettenetes helyzetében sem szabad szem elől téveszteni. Az egyetem maga sohasem ad elegendő gyakorlati ismeretet, — habár koncedálom, hogy n szemináriumok sokat pótolnak, — de mégsem ad elegendőt. Csak az élet az, amely ki tudja termelni a vérbeli jogászt. (Ügy van! Ügy van!) Ezt pedig kitermeli az ügyvédi vagy bírói palást egyaránt. Én tehát a kodifikáció munkájának ilyen előkészítését nagyon szükségesnek és helyes-