Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

282 Az országgyűlés képviselőházának szemrehányást kaptam, hogy oiy hosszú beszédet mondottam, (Fábián Béla; Nem azért, csak azért, hogy nem éjfél után méltóztatott elmondani!) ma nagyon rövid leszek. Nagyon rövid leszek azért is, mert az értékes észrevételek közül számos olyan van, amely nem igényel konkrét azonnali választ, csak eszmét, tanácsot, szuggesztiót szolgáltat tárcámlban való intézkedéseim szempontjából; az észrevételek tekintélyes része pedig olyan, hogy azokra külön, más alkalommal is tudok válaszolni, viszont sok megjegyzés azonnali választ nem igényel, mert még behatóbb vizsgálatot kíván. Tegnap nem tértem ki az iparra vonatkozó fejtegetéseim során a kérdéseknek két komplexumára, amelyek közül az egyik az iparfelügyelet kérdése. El akarom oszlatni azt a nem tudom honnan támadt balhiedelmet, mintha én az, iparfelügyelet fontosságát teljes mértékben nem méltányolnám. Igenis, az iparfelügyeletnek lényeges feladatai vannak. Szeretném az iparfelügyeletli személyzet létszámát szaporítani. noha nemi áll az, hogy itt rendkívüli visszaesés állott volna be, mert az ország több, mint kétharmados megcsonkítása ellenére' több, mint a fele a békebeli személyzeti létszámnak ma is be van töltve, (Mikecz István: Az iparunk is nagyobb!) azonban a feladatok is növekedtek, tehát ez nem fejezi ki helyesen az. arányt. Az ország nehéz gazdasági és pénzügyi helyzete nem engedi 'meg azt, hogy most a létszámot emeljük, de én ennek dacára 15—20%-kai szaporítani akarom azon a kerülőúton, hogy a különböző rubrikák kitöltéséből, sallangokból és nem fontos formalitásokból álló mellékmunkákat racionalizálom, aminek ugyanaz az eredménye leszi és részben már van is, mintha 15— 20%-kai szaporítottuk volna a létszámot. Súlyt helyezek az ipar felügy el et gondos működésére azért is, mert ez szociális munkásvédelmi szempontból nagyon fontos. (Györki Imre: Úgy van!) Már pedig — ezt aláhúzni kívánom — nincsen szükség nógatásra szociáldemokrata részről, a mi kormányunk baráti jobbot nyújt a nemzeti alapon álló magyar munkásság felé, (Helyeslés jobb felől.) a nemzeti alapon álló magyar munkásság érdekei iránt szeretettel, belátással viseltetik (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és mindazt, ami a mai nehéz viszonyok között ebben az. irányban lehetséges, nógatás nélkül a maga kötelességeként megteszi. (Helyeslés és taps jobbfelől. — Györki Imre: Frázisok vannak, de cselekedetek nincsenek!) A frázisoknak nem vagyok híve, a cselekedeteken szeretem lemérni eszméimet, de az urakkal szemben nincsen módom erre, mert^ azzal, aki tagadja, hogy itt beruházások történtek, aki tagadja, hogy a kisipar terén szerény keretekben bár, de az intézkedések egész sorozata történt, hiába vitatkozom, mert annál nincs meg a közös vitatkozási bázis, tudniillik az igazság lojális elismerése. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) A beruházások kérdésére kell most rátérnem. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nem igaz, hogy nincsenek beruházások, nem igaz, hogy az ország összes beruházásai 10 millió pengőt sem érnek el, mert azok meghaladják a 60 milliót. Egyrészt az idő előrehaladott volta miatt, másrészt pedig, mert ez köztudomású, most számadatok felsorolásába nem megyek bele. (Farkas István: Régi adósságot fizetnek beruházások címén!) Ha a képviselő úr kíváncsi az adatokra, és nem tudja, noha kötelessége volna, ha ilyent mond, nagyon szívesen •••• 187. ülése 1933 május %h-én, szerdán. rendelkezésére bocsátom az adatokat írásban. (Helyeslés jobbfelől.) Ami az ipart illeti, nem tértem ki beszédemben az iparoktatás kérdésére. Ez megint nem azért történt, mintha ennek nagy fontosságát nem ismerném, hanem azért, mert hoszszabb időre volna szükségem, hogy kimerítsem azt a rendkívül sok problémát, amely tárcám keretébe tartozik. Az iparoktatás terén kidolgozott programmom van, amely különösen kiterjeszkedik a tanoncoktatás kérdésére is, ahol tulajdonképpen a kérdés lényege rejlik. Nézetem szerint, itt kell helyesebb és újabb alapra fektetni a dolgot, mert nem mellékfoglalkozásként helyes a tanoneoktatónak az oktatást végeznie, hanem inkább speciális, főfoglalkozásként ezzel foglalkozó tanerőket kell erre megnyerni. Megnyugtatásul szolgálhat, hogy ez a kérdés gondoskodásunk tárgya és amennyire a mai viszonyok között ez lehetséges, az ilyen irányú intézkedés meg is fog történni. Én csak egyet kívánok, azt, íhogy annak, amit itt el tudok érni, legalább egy töredékét tudjuk elérni a mezőgazdasági szakoktatás terén és akkor lényeges lépéssel fogunk előbbre haladni. (Helyeslés a jobb* és a báloldalon.) Ide tartozik, amit szintén szóvátettek, a munkaügy. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ha tárgyilagosak vagyunk és nem grammofónlemezként hozzuk fel, hogy «nincs», hogy «nem történik», hogy «nem látjuk», hanem megállapítjuk objektíve, hogy mi lehetséges és mi történik, akkor megállapítható, hogy téves az egyik képviselő úrnak az a megállapítása, hogy nem ratifikáltunk, vagy csak csekély számban ratifikáltunk nemzetközi munkaügyi egyezményeket. A mai napig 15 ilyen egyezményt erősítettünk meg. (Farkas István: Mind olyan, amely nem jelent semmit sem!) Ha a nagyipari államokat nézzük, látjuk, hogy Németország csak 16, Nagybritannia 18, Franciaország 18, Olaszország csak 17 ilyen egyezményt ratifikált, tehát a legnagyobb államok nívóján^ állunk s megelőzzük többek között Ausztriát, amely 13, Svájcot, amely csak 6, Hollandiát, amely 14, Csehszlovákiát, amely 32 egyezményt ratifikált. (Farkas István: Azok az államok már túl vannak ezen! Tárgytalan ott régen! Régen megvan már ott! — Mozgás.) Azt sem lehet mondani, hogy szociális szempontból nem jelentős egyezményeket ratifikáltuk. (Zaj a sgélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ratifikáltuk többek között a nők éjjeli munkájáról és a gyermekek éjjeli munkájáról szóló egyezményeket, ratifikáltuk a nők szülés előtti és utáni foglalkoztatásáról, a munkahiányról, a legkisebb munkabérekről szóló nemzetközi egyezményeket, amelyekről nem lehet iekicsinylőleg nyilatkozni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A legkisebb munkabérekről? Hol van az? — Kabók Lajos: A legkisebb munkabérről nincs semmi! Csak írott malaszt! — Zaj.) Ezt az egy számszerű példát csak azért hoztam fel, hogy maradjunk tárgyilagosak. En nem azt mondom, hogy ez elegendő. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nekünk ezen a téren tovább kell mennünk, itt nem lehet megállanunk, de így nem engedem beállítani és a közvéleménybe belevinni^, hogy semmi sem történik. Az igazság a középúton van: sok történt, részben talán több történt, mint amennyi külföldön és történt annyi, amennyi a mi speciális viszonyainkat figyelembevéve igen soknak is mondható. (Farkas István: Ott már