Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

Az országgyűlés képviselőházának 18: oktatás rovására, ennél a tárcánál maradok. És itt kénytelen vagyok mégegyszer rámutatni arra és mégegyszer kiemelni azt, hogy retrográd és mostoha irányzat az, hogy a kereskedelmi szakoktatás ifjai nem részesülnek ilyent páriifogásban. (Lukács Béla: Majd a tej interpellációnál elmondhatja ezeket a képviselő úr!) Remélem, a képviselő úr itt lesz a tejkiterpellációnál és élvezheti majd azokat, amit mondani fogok.. (Weltner Jakab: Ez sem volt szellemes! — Elnök csenget. A legfontosabb kereskedelmi ágak egyike az export szempontjából a gyümölcsexport. Például Kecskemét egész vidéke erre van berendezkedve. Nagyon ajánlanám a mélyen t. miniszter úrnak, hogy^ amikor külföldi fürdőhelyeken mindenütt más gyümölcsöt lát, hazánk termékeinek ezt a legnagyszerűbb részét a klíringforgalom mellett, valamint beszámítás mellett a kereskedelmi • szerződéseknél elő; nyösen figyelemben részesíttesse. Elnök: A képviselő úr 'beszédideje lejárt. Gál Jenő: Nagyon sajnálom, de ezek a kritikák arra késztetnek engem, hogy a címet ne fogadjam el. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Szinyei Merse Jenő ! Szinyei Merse Jenő: T. Képviselőház! A miniszter úr tegnapi nagyszabású beszédében a kisiparos-társadalommal kapcsolatban, mint a legilletékesebb hely, tette azt a nagyon fontos kijelentést, hogy a kisiparosság társadalmi szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű és a kapitalisztikus termelésnek erősebb pillére, mint a nagyipar. Meggyőződésem, hogy a mi' niszter úrnak ez a megállapítása a Ház minden oldalán osztatlan elismerésben részesült, és élénk visszhangja támadt mindnyájunk szívében. A miniszter úr egyben ezen a megállapításon túlmenőleg kijelentette, hogy a _ kisipari kérdések megoldásához minden erejével hozzáfog és a részéről már eddig is tett intézkedéseken kívül azokat a kérdéseket ( is meg óhajtja oldani, amelyek már régóta tárgyalások anyagát képezik, és amelyeknek megoldását a kisiparostársadalom már régóta s mind sűrűbben kéri. A miniszter úr ezek között megemlítette a kisiparosságnak talán két legfájóbb sérelmét, a kontárkérdést és a közüzemi kérdést. Egész röviden szeretném a mélyen t. miniszter úrnak és egyben a mélyen t. Ház tagjainak is a figyelmét felhívni ennek a két fontos kérdésnek egy olyan szempontból való elbírálására is, amely ma, a nehéz állampénzügyi viszonyok között, szerény megítélésem szerint döntő jelentőségű ennek a kérdésnek mielőbbi megoldására nézve. {Halljuk! Halljuk!) Ez a szempont, amelyre bátor vagyok nyomatékosan ráutalni, az, hogy a kisexisztenciáknak, tehát az önálló kisiparosoknak is, mint adóalanyoknak az állami financiákra nézve végtelenül nagy fontosságuk és jelentőségük van. Ha ugyanis megfelelő intézkedések tételével nem sietünk bizonyos mértékig az adóalanyok fizetőképességének alátámasztására, akkor —• az én megítélésem szerint — az adófizetők nem lesznek képesek megközelítőleg sem kielégíteni adófizetési képességükkel azokat a szükségleteket, amelyek egy modern állam háztartásában a legszigorúbb takarékosságnak a szem előtt tartása mellett is kétségkívül jelentkeznek. Az én megítélésem szerint tehát egy helyes állampénzügyi politikának arra kell irányulnia, hogy az adófizető polgárok '. ülése Í933 május 24,-en, szerdán. 277 adófizető erejét és adófizető képességét a lehetőséghez képest megerősítse és -alátámassza. Már pedig az tagadhatatlan, hogy a kisiparosságnak az előbbi két óhaja, a kontárkérdés megold asa es a közüzemi kérdésnek bizonyos nyugvópontra juttatása és elintézése a legsúlyosabb mértékben befolyásolja a kisiparosok adófizető képességét. Nem is tudom, hogy vájjon a kontárkérdés annyira sürgetett megoldásánál nem az játszik-e igen erős mértékben közre, hogy a kisiparos joggal úgy érzi, hogy még ő, az ő keresete után kereseti adóval s amennyiben megüti a mértéket, még összes jövedelme után és keresete után jövedelmi adóval, esetleg vagyonadóval is meg van róva, addig a kontár rendesen egy többé-kevésbbé meg sem fogható és adó szempontjából nem is konstatálható foglalkozást űzvén, mindezektől a terhektől mentesítve van, és ennek folytán sokkal előnyösebb helyzetből konkurrálhatják le a jogosult iparűzésre képesített iparost. Ugyanezt a relációt vélem felfedezni a közüzemek és az iparosok szempontjából is, mert hiszen a közüzemeknél nemcsak jogosulatlan iparűzésről lehet beszélni, hanem egy bizonyos fokú hendikeppelt helyzetet is látok a közüzemek javára. Amint méltóztatnak tudni, a közüzemek a fennálló törvényes rendelkezések értelmében társulati adó alá esnek, az önálló kisiparosok pedig — amint már az előbb is voltam bátor említeni — általános kereseti adóval, illetőleg jövedelmi és vagyonadóval vannak megróva. Azonban az állam, a törvényhatóságok, a községek, a városok vállalatai, tehát általában a hatósági üzemek, a közüzemek közül a vonatkozó törvény értelmében állandóan mentesek a társulati adó alól az államvasutak, továbbá a törvényhatósági és a községi, városi közkórházak, vásárcsarnokok, közvágóhídak, vízvezetéki, csatornázási, szemétfuvarozási és közvilágítási vállalatok. E felsorolt hatósági üzemek további fenntartását véleményem szerint az általuk nyújtott szolgáltatások megbízhatósága és árszabályozó hatása feltétlenül indokolja. Azonban mint társulati adóalanyok — éppen mert mentesítve vannak ezen adók alól — nem jönnek számításba. Marad tehát társulati adó szempontjából a hatósági üzemeknek az a másik csoportja, amely a világháborút megelőzőleg is kezdett már előjönni, főleg azonban a háborús gazdálkodás kényszere duzzasztotta és növesztette meg ezeket olyan nagy mértékben és a háborús viszonyok következtében avatkoztak ezek bele mindinkább a magángazdálkodás feladatkörébe nyúló ipari tevékenységbe. Méltóztatnak tudni, hogy a társulati adó kulcsa ezeknél az üzemeknél 5—15% között mozgott eddig, —* nem szólva most a rendkí* vüli adópótlékokról, —• szemben a társulati adó alá eső egyéb magánvállalatokkal, amelyeknél a társulati adó kulcsa 16—30%-ig emelkedik. A hatósági üzemeknek az a csoportja azonban, amely ezt az amúgy is mérsékeltebb társulati adókulcsot tartozik fizetni, ha valóban azt a célt szolgálja, amelyre tulajdonképpen annakidején alakult, hogy tudniillik nem nyereségre dolgozó vállalkozás, hanem bizonyos árszabályozó hatást óhajt gyakorolni, ebben az esetben nem igen mutathat fel nyereséget, tehát mint társulati adóalany, többékevésibbé megint kiesik. Amennyiben pedig a hatósági üzem azt a politikát folytatja, hogy nagy nyereségeket iparkodik elérni és az így előálló jövedelmi feleslegeket a közületi háztartásba, a községi és városi háztartásba adja 39*