Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1933 május U-én, szerdán. 273 ezt az iparoktatást. A kereskedelemügyi miniszter úr felügyelete alá szeretném helyezni mindazokat az iskolákat, amelyek ipargyakorlással kapcsolatosak, tehát a felsőipariskolákat, a tanonciskolákat egyaránt. Ausztriában ez így van. Igaz, hogy Németországban és egyéb külföldi államokban ugyanígy megvan osztva, mint nálunk, a kultusztárca és a kereskedelemügyi tárca közt, de ez helytelen. Szerintem az volna a helyes, hogy ott, ahol az ipari kérdések összefutnak, az ipari oktatás is abba a minisztériumba kerüljön. Mindezek előrebocsátásával a miniszter úr személye és ténykedése iránti bizalomból a címet elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik'? Brandt Vilmos jegyző: Esztergályos János. Elnök: A képviselő úr nincs itt. Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Andaházi-Kasnya Béla! Andaházi-Kasnya Béla: Igen tisztelt Képviselőház! Tekintettel az idő előrehaladott voltára és a már amúgyis hosszúra nyúlt vitára igen röviden leszek bátor az igen tisztelt miniszter úr figyelmét néhány kérdésre felhívni. Itt különösen két kérdés van, amelyet meg kell, hogy említsek. Az első, amelyet már több képviselőtársiaim is megemlített, a háziipar kérdése. Örömmel állapítom meg, hogy valamenynyi képviselőtársam a legnagyobb szeretettel és melegséggel ölelte fel ezt a kérdést, amely íiemcsak szociális elgondolást rejt magában, hanem ennél sokkal többet is jelent, mert a háziipar bizonyos fokig visszatükrözi az illető nép szívét, lelkét és egész etnográfiai elgondolást. Amikor azonban látom az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úrnál a törekvést, hogy ezt az ipart, mint olyant, fejlessze, fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy ez a fejlesztési szándék, bármilyen jóindulatú is, esetleg veszélyes is lehet. A háziipari cikkeknél ugyanis kétféle kategóriát kell felállítani. Az egyik az úgynevezett etnográfiai értékű háziipari cikk, a másik az úgynevezett kommerciális értékű cikk, amely természetesen a legerősebb mértékben nemcsak támogatásra szorul, hanem mindent el kell követni, hogy fejlődési lehetősége tegyen az előállítás, a termelés szempontjából és csak azután találkozik ez a kérdés a^ etnográfiai értékű cikkekkel az rtékesítés dolgában. Milyen cikek azok, amelyeket az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr támogathat? Támogathatja azokat a kommerciális izű cikkeket, — mint például a gyékényfonást a kosárfonást és amit előttem szólott igen tisztelt egységespárti képviselőtársam is megemlített, a kenderáztatás termékeit — szóval mindazokat a dolgokat, amelyek tényleg kenyeret nyújtanak. Erre ma fokozottabb mértékben van szükség, mint bármikor, hiszen ma a falu úgyszólván munka nélkül áll, úgyszólván ez az egyetlen kereseti lehetősége. A másik azonban talán ennél még érdekesebb kérdés; ezt elhanyagoltnak látom és éppen azért voltam bátor szót kérni. Ez: az etnográfiai értékű háziipari munka. Az etnográfiai értékű háziipari munkát támogatni, illetve annak^ fejlesztését előmozdítani kormánybeavatkozással — szerintem — nem szabad és nem lehet. Az egyetlen, amit itt tehetünk, az, hogy igyekezzünk konzerválni ezeket az értékeket, hogy megmaradjanak eredeti mivoltukban. Emlékezzünk csak vissza a kalotaszegi dolgokra, a mezőkövesdi hímzésekre és mindazoikra a hímzésekre és háziipari dolgokra, amelyek divatba jöttek. Egyszerre meg is ölték annak etnográfiai karakterét és olyan nem nemzeti, illetve az etnográfiai értéktől eltérő színeket, vonalat és formát vittek bele, amelyek már régen meghamisították annak eredeti mivoltát. Ma már kizárólag •kommerciális cikk lett ez az etnográfiai értékűnek -nevezett cikk és teljesen eltávolodott eredeti szükségességétől és rendeltetésétől. Pedig azt hiszem, hogy ez az etnográfiai értékű cikk kommerciális szempontból is csak akkor reprezentál értéket, ha megmarad eredeti elgondolásában, eredeti formájában, mert hiszen odakint mint exotiíkumot, vagy mint a nép etnográfiai megnyilatkozását csak akkor értékelik, ha megmarad ősi formájában, ősi lehetőségében. Nagyon jól tudom, hogy a kereskedelemügyi minisztériumiban ezzel megbízott urak a legnagyobb iszeretettel és hozzáértéssel kezelik is ezt az ügyet, de — mint t. Raikovszky Tibor t. képviselőtársam és h aratom is említette — az -a tény, hogy magának ennek az egy kérdésnek elbírálása, illetve támogatása négy minisztérium hatáskörébe tartozik, lehetetlenné teszi, hogy organikusan, bizonyos célszerűséggel, tervszerűséggel fejleszthető, illetve keresztülvihető is legyen ez a támogatás. Ez az egyik kérdés, amelyet az igen tisztelt miniszter úrnak meg akartam említeni. Most engedtessék meg, hogy egy másik, ennél bizonyos tekintetben talán prózaibb, de sokkal szociálisabb kérdésre hívjam fel az igen tisztelt miniszter úr figyelmét. Ez pedig a földmunkásság vasúti kedvezményének kérdése. Az igen tisztelt miniszter úrnak bizonyára méltóztatik tudni, hogy turistatársaságnál, ha 10 ember utazik, a 11-ik lingyen megy, ilyen kedvezményben részesülnek. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert hiszen az illetékes ügyosztály ebben a kérdésben abszolút referenciával szolgálhat s a miniszter úr ezt nagyon jól tudja. Ugyanígy vasúti kedvezménnyel rendelkeznek az aratóuiunkások, amennyiben már öt aratómunkás is igazolvánnyal ellátva utazhatik rendeltetési helyére. Sajnos, ugyanezt a kedvezményt nem kapják meg a földmunkások, pedig ha indokolt, hogy valamely társadalmi réteg kedvezményben részesüljön, úgy a földmunkásságra nézve indokolt ez. Különösen szociális szempontból volna ez fontos azért, mert a földmunkásság a mai alacsony, lenyomott munkabérek mellett, a mai vasúti díjszabás mellett a vasúti költségeket megfizetni nem tudja, vagy ha mégis megfizetné, többnapi munkát kell végeznie azért, hogy munkahelyére való utazásához a költséget megszerezze. A kereskedelemügyi miniszter úr kerülete ugyanolyan struktúrájú, mint az enyém, tehát ott is a legtöbb földmunkás van ebben az országban, s ha szabad azt mondanom, mindketten a kálvinista kubikos Rómát képviseljük, a kubikosok őshazáját, ahol mindenki kubikosmunkára jár s éppen ezért érzik annak a hátrányát, hogy a drága vasúti díjszabás miatt nem utazhatnak oda, ahol számukra munkalehetőség kínálkozik. Miután a miniszter úr elsősorban ismeri ezeket a szociális bajokat, tisztelettel kérem, méltóztassék odahatni, hogy ezek a vasúti kedvezmények megadassanak a földmunkásságnak, de nem abban a formában, ahogy az már egy esetben megtörtént. Kísérletet tettünk ugyanis már arra, hogy az Okh. igazolványaival ellátott földmunkás vállalkozó szövetkezetek bizonyos ked-