Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

272 Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1933 május 2£-én, szerdán. tosan, — hogy az Országos Ruházati Intézet a katonatisztek árváinak alapjából annakidején, — azt hiszem — 350 millió koronát kapott. További támogatásban is részesült. Ennek az intézetnek, amelyet később részvénytársasággá alakítottak át, méltóságos és kegyelmes urakból álló ügynökei vannak. Engedelmet kérek, mégis lehetetlenség az, hogy itt katonatisztek, kegyelmes urak, akik igazán megérdemelt nyugdíjat húznak, álljanak be ilyen vállalkozásokba és összeköttetéseiknél fogva a munkaalkalmat elvegyék a kisiparosság elől. A második kérdés, amely a eipésziparosság országos sérelme és amit szintén részletesen szóvá tettem a Házban, a Wolfner-gyár szerződése. Végeredményében most olyan rendkívüli időket élünk, amikor a szerződésekhez is 'hozzá lehet nyúlni. Nem tartom megengedhetőnek, hogy akkor, amikor az országban 30.000 eipészkisiparos munka nélkül áll, legyen egy vállalat, legyen egy gyár, amelynek vezérigazgatója véletlenül országgyűlési képviselő volt 12 évvel ezelőtt és összeköttetései révén olyan szeriződést tudott a kormánnyal kötni, hogy az összes állami lábbeliszükség leteknek, tehát a bakancs-, csizma-, nyereg-, szíjgyártómunkák terén az összes állami szükségleteknek 60%-át ez az egy gyár kapja és csak 40%-át kapja a kisiparosság. (Szilágyi Lajos: Wolfner nem volt képviselő 12 évvel ezelőtt!) Legalább is nagy összeköttetésekkel bírt ha ilyen szerződést tudott csinálni. Lehetett ez talán indokolt a háború előtt vagy a háború alatt bizonyos 'hadiérdekek szempontjából, de a háború után az ország iparosságát így megrövidíteni a közmunkák terén — szerintem — helytelen. Az elmúlt nyolc esztendőben az országos gyermekmenhelyek, intézetek részére az Országos Ruházati szállította nyolc éven keresztül versenytárgyalás nélkül a ruhákat. Most végre az iparosság kérésére a belügyminiszter úr elrendelte a. versenytárgyalást, aminek eredményeképpen — a többi pályázókat nem említeni — az Országos Ruházati 14 500 pengős ajánlatot tett, az löksz., amelynek kötelékében a kisiparosság egyetemlegesen pályázott, 12,400 pengős ajánlatot tett. tehát ennél az. egy tételnél — méltóztatnak pontosan látni — 2000 pengővel drágább ajánlatot tett az az intézet, amely eddig^ mindig nályáziat nélkül, versenytárgyalás nélkül kapta meg a Közmunkát. Mélyen t. Ház! Legyen szabad röviden a közüzemek kérdésére rátérnem. A belügyminiszter úr — nagyon helyesen — már egy évvel ezelőtt leírt a fővároshoz és utasította, hogy az összes olyan közüzemeket, amelyek az iparosságnak jogtalan konkurrenciát csinálnak, vagyis amelyek fenntartását a közérdlek nem indokolja, szüntesse meg. # A főváros ennek a miniszteri leiratnaJk alapján ismételten foglalkozott ezzel a kérdéssel, több üzemet megszüntetett, sokat összevont, de mi ezzel sem vagyunk megelégedve, mi ezt a leépítést tovább akarjuk folytatni. Kérdezem azonban, 'hogy mit tett az állam ezen a téren'? Hány üzemet szüntetett meg az állam, amikor minden állami intézetnek megvannaik a maga szabó-, cipész-, asztalos- és egyéb közüzemei. Kérdezem, amikor itt már alig egypárhét múlva a kereskedelemügyi miniszter urat a törvény kényszeríti arra, hogy idejöjjön az üzemek kérdésével végleges javaslattal jöjjön ide, akkor miért nem látjuk azt, hogy ezeket a közüzemeket már addig az időpontig is megszüntetnék? Ugyanígy vagyunk a karteLlekkei is. Nagyon boldogan láttam a miniszter úrnak azt a ténykedését, amellyel megindult. A 256 kartell közül ugyanis kezdetben, miniszterségének első napjaiban, több fontos kartellt megszüntetett. Örömmel regisztrál tani, ezt kint az életben és azt mondtam: ha a miniszter úr í^y fogja folytatni, akkor azt a kartellt, amely ma az életet drágítja, a miniszter kemény keze meg fogja törni. Sajnos, ez valahogyan megakadt, mert az utóbbi hónapokban bizony már újabb kartellmegszűnésekről nemi olvasunk; viszont a kartelleknek bűnös működését nagyon is érezzük és tapasztaljuk. Az általános vitánál tartott beszédemben is felhoztam 30—40 cikket annak igazolására, hogy milyen mértékben drágítja meg az életet a kartell. Ha máskép nem megy, kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy inkább a vámleszállítás révén kell térdrekényszeríteni ezeket a kartellbe tömörült vállalatokat. Ha valutánk nincs, akkor tessék rekompenzációs üzleteket kötni, mert ez lehetséges. Itt természetesen a kiviteli intézetre hárul majd a nagy feladat, amelyet — remélem — meg is fog tudni oldani. Ugyancsak kérném, hogy a 'magyar kiviteli intézeti erősebb tempót gyakoroljon a kisiparosság érdekében is. Eddig ugyanis az történt, hogy az intézet kiváló vezetősége tényleg kereste a piacokat és talált is. Nagyszerűen indult meg, de a kisipar részére eddig egy lépés sem történt a tárgyalások folyamán, ellenben a vezetőség azt mondja, hogy anyagi fedezet miatt kisipari exportra nem is tud gondolni. Márpedig azt (hiszem, a kisiparosság sem lehet másodrendű polgára a közgazdasági életnek. Iparfejlesztés címén, — mint egyik előttem szólott képviselőtársam mondotta, — 3,759.000 pengő van felvéve. En, hogy őszinte legyek» ezt az összeget keveslem. Ilyen országban az iparfejlesztésre sokkal nagyoibb összeget kellene fordítani, de ha már a mi szegénységünk nem engedi ezt, amiket itt az indokolásban felsorolt, ossza el ezt a közel 3,800.000 pengőt. Meg lennék elégedve — bátran, hangosan mondom, — ha ennek a 3,800.000 pengőnek 10%-át lehetne csak kisipari célokra fordítani. De, sajnos, nagyon messze áll ez az összeg még a 10%-hoz is. Az

1 iparoktatás érdekében nagyon kérnék egy kis további ténykedést és tempót, mert ami az elmúlt időben történt, az engem nem elégít ki. A miniszter úr jelentésében azt mondja, hogy 85 tanfolyamot vezettek. Engedelmet kérek, olyan országban, ahol az ipar már ilyen fejlettségben áll, mint nálunk, lehetetlenség megelégedni 85 tanfolyammal. Hol van a továbbképzés? Nekünk vannak kiváló intézeteink, felsőipariskoláink, de egyéb intézményeinkből is kell, hogy olyan utánpótlás kerüljön ki a segédek részéről, akik azután mint fiatal mesterek jól állhassák meg ai versenyt a tanult külföldi iparosokkal szemben. Ezek az intézmények azért is .hivatottak kiváló iparosokat nevelni, hogy kiszorítsák azokat az idegen munkásokat, akik — sajnos — még mindig elég nagy számmal vannak a hazai gyárakban és egyéb üzemekben. Fontos, hogy a műhelyi és gyakorlati oktatásra helyezzük a fősúlyt. Előttem szólott Kocsán t. képviselőtársam kifejtette, hogy a székesfőváros önálló tanonciskolái típusokat állít fel s az önálló műhelyképzéseket a pedagógiai szempontok figyelembevételével valósította meg. Nagyon szeretném, ha az,állam is, ugyanúgy, mint a főváros, az egész országban erősebb tempóban folytatná