Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1Ô33 május. íh-én, szerdán. 271 gyalui, azonban mindenesetre bennem is van legalább annyi kíváncsiság, mint igen t. képviselőtársamban. (Zaj a jobboldalon. — Kabók Lajos: Nyugodjék meg a képviselő úr, ez így van!) Egy kérdést azonban mindenesetre bátor vagyok felhozni és etekintetben nem osztom egészen előttem felszólalt t. képviselőtársam végkonklúzióját, mert hiszen mielőtt ebben a kérdésben teljes véleményt mondanánk, tulajdonképpen fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy még akkor is, amikor annakidején az elgondolás szerint az elektrifikálás nagy munkáját meg akartuk csinálni, nem merülhetett-e fel utóbb az a kérdés, hogy célszerű-e, okszerű-e, észszerű-e az elektrifikálást abban a méretben megcsinálni, ahogyan azt először elgondolták. (Kabók Lajos: Félbehagyták, félig csinálták meg!) Mindenesetre arról van szó, hogy az egyik részt ki kell építeni, azonban feltétlenül figyelembe kell vesmi azt, hogy az elektrifikálásnál, legalább a rendelkezésemre álló adatok szerint, nagyfokú többkiadás merült fél a nem elektrifikált vasutakkal szemben. (Kabók Lajos: Fizetni kejl a kamatokat és nincs megtakarítás!) Ez még a svájci vasutaknál is felmerült. Az eddigi tapasztalatok szerint az elektrifikált vasutak nagyobb beruházást igényelnek, mint a többi pályatestek és e tekintetben a rentabilitás kérdése egy nagy koncepciónál mindenesetre felmerül, (Kabók Lajos: Felvették a teljes összeget, az a fontos!) úgy, hogy szerettem volna, ha részletesebb felvilágosítást kaptunk volna, nemcsak a tegnapi nap folyamán, hanem általában. Szeretném, ha ezekre a kérdésekre a jövő költségvetésben majd részletesebb felvilágosítást kaphatnánk. Még van egy-két kérdés, amelyet érinteni akarok. Már a pénzügyi bizottságban szóvátettem azt, hogy különösnek látszik az, hogy Magyarországon éppen a lőszertöltényárak olyan magasak, mint tudomásom szerint egész Európában sehol. Például a legdrágább angol vadásztöltények sem kerülnek annyiba, mint a normál magyar töltények. Nagyon szeretném, ha a kereskedelemügyi miniszter úr, mint már annakidején megígérte, ezt a kérdést vizsgálat alá venné és egy olyan megoldást teremtene, amely természetesen a rendes ipari rentabilitást figyelembe véve, de niégis ezt a fogyasztásra .szánt cikket megfelelő rendes áron juttatná a közönséghez. Ezzel kapcsolatban kétségtelenül már többízben felszólaltak az érdekeltek, a vadászok, hogy a fegyvergyártás védelme is talán túlzott a mai vámtételek mellett és hogy problematikus az: kívánatos-e többé-kevésbbé monopóliumot teremteni egy országban. Etekintetben azt hiszem, szintén lehetne a kérdésről beszélni, mert a gyengébb minőségű vagy a normál minőségű fegyvereknél ezek a vámtételek, amelyek ma érvényben vannak, kétségtelenül túlmagasak és emellett az egyes anyagrészek is oly magasak, hogy emiatt tulajdonképpen az ipar egyik ága tudniillik a fegyverművesek és más ilyenek nem prosperálhatnak úgy, ahogy ez régebben történt és ahogy ez mindenképpen kívánatos volna. Általában azt hiszem, hogy nagyobb megnyugvást keltene, ha a kormány kevesebbet és talán nem is olyan hangosan nyilatkoznék — nem a Házra értem — az ország megsegítéséről, egyes intézkedésekről, hanem ehelyett az árleszállítások vagy az árkalkulálások kérdésében a^ tanulmányozási időt rövidítené, és az eredményt közelebb hozná, mert hiszen éppen ezen a téren, az árkalkuláció és az oly sokszor hangoztatott árleszállítások terén nem várhat senki olyan tökéletes intézkedést, amely tudományos, szociális és mindenféle szempontéi minden kritikán felül fog állni. Itt nagyon sok esetben a gyors intézkedés több hasznot fog eredményezni, mint egy abszolút tökéletes intézkedés, amely azonban éveken keresztül várat magára. Én tehát csak azt vagyok bátor a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy nagyon sokszor a kevésbbé tökéletes munka végeredményben gazdaságilag sokkal jobb, mintha az a tökéletes munka addig várat magára, amíg azután azok, akiknek arra a munkára szükségük van, annak következtében, hogy az a tökéletes munka nem jelentkezik, időközben tönkremennek. A címet nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Müller Antal! Müller Antal: T. Képviselőház! Az előttem szólott Homonnay t- képviselőtársam azt mondotta, hogy azok, akik tárgyilagos bírálatot akarnak mondani, nem szabad hogy az érdemeket elhallgassák. En, aki állandóan az ipari és a kereskedelmi életben forgok és már foglalkozásomnál fogva is ismerem az ipar és a kereskedelem ügyeit és bajait, azzal kezdhetem beszédemet, hogy megállapíthatom, hogy az a jóindulat, az a jóakarat, amely a kereskedelemügyi miniszter úr részéről az iparosság és a kereskedelem érdekében megnyilvánult, nagyon szép és nagyon jó visszhangra talált. Es én arra kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy mindazokat a ténykedéseit, amelyeket megkezdett, iparkodjék gyorsabb tempóban befejezni és gyakorlati eredményekhez vezetni. T. Ház! A miniszter úr tegnapi expozéjában azt mondotta, hogy a kisiparosság két malomkő között őrlődik. Igaza van. Az egyik — amint mondotta — a leromlott fogyasztóképesség. Nincs, aki rendeljen, nincs, aki vállalkozásba kezdjen. A másik pedig, amit itt én inkább hangsúlyozok, az a lelketlen áruzsora, amely nagyon sok esetben és nagyon sok szakma árujánál fennáll. Érthetetlen és elfogadhatatlan ez a félkész- és nyersáruknál; úgy, hogy a kisiparosoknak azért sincs munkája, mert addig, míg az egyik részről borzasztó magas a feldolgozásra szánt cikkek ára, addig a másik részről a kisipar legyengült fogyasztóközönséggel áll szemben. A miniszter úr hivatalbalépésekor azt mondotta, hogy mindig súlyt fog helyezni a kisiparosság közmunkaigényeire s a kisiparosságot aránylagosan iparkodik közmunkákban részesíteni. Már az elődje megcsinálta azt, hogy a postánál, a Máv-nál azokat a közmunkákat, amelyek kézműipari jellegűek, lehetőség szerint 100%-ig a kisiparosság részére biztosította. Sajnos, ebben az évben a postánál éppúgy, mint a Máv-nál, — amint számadatokkal igazoltam az általános vitánál felszólalásomban — a kisiparosság rovására a nagyipart előnyben részesítették, például a ruhák készítésénél. Azonkívül itt van a kisiparosságnak egy nagyon nagy konkurrenciája: az Országos Ruházati Intézet. Tudom, hogy ez nem tartozik a miniszter úr tárcájához, de mégis mint a kisiparosok fővédnöke kell, hogy síkraszálljon a kisiparosságnak azon jogos kívánságáért és kéréséért, hogy lehetetlenség állami pénzen fenntartani olyan üzemet, amely a kisiparosságnak jogtalan konkurenciát csinál. (Kuna P. András: Ügy van! Igaza van!) En már itt a Házban elmondottam egy vagy két évvel ezelőtt — nem emlékszem pon-