Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

266 Az országgyűlés képviselőházának val kapcsolatosak. Sajnálattal kellett megállapí­tanom, hogy sem a tárca költségvetési tételei­ben, sem a miniszter úr tegnap elhangzott beszédében nem láthattuk és nem tapasztal­hattuk azt, hogy az ipari munkások érdekeibe vágó ténykedések történnének, mert sem a számadatokban való kutatás, sem a miniszter úr beszédében való tallózás, nem erre az ered­ményre vezetnek bennünket. Pedig hogyha számadatokkal akarom a kereskedelemügyi tárca költségvetését megvilágítani, akkor igaz, hogy azt kell megállapítanom, hogy a keres­kedelemügyi tárca költségvetésében a kiadási tételekben 39,492.000 pengő van megállapítva, ami az előző évi kiadással szemben 3,341.260 pengő megtakarítást jelent, nagy sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy ez a meg­takarítás éppen azokra a tételekre esik, melyek közgazdasági életünknek további megbénulását jelentik. Nevezetesen éppen a beruházási téte­lek azok, amelyekben a megtakarítás a legerő­sebben jut kifejezésre, mert amikor a keres­kedelmi tárca költségvetésében beruházásokra 13,395.000 pengő van előirányozva, az előző évi 15,519.000 pengővel szemben, ez 2,123.190 pengő megtakarítást jelent, tehát ebből a számadatból is világosan kiderül, hogy a megtakarítások legnagyobb összege a beruházásokra vonatko­zik, azokra az összegekre, amelyek a közgazda­sági életben fennálló, igen súlyos helyezetet könny íthetnek meg. Nincs tehát semmi remény arra, hogy éppen a legfontosabb tárca kereté­ben, — amely tárcának kellene^ a közmunka­alkalmak lebonyolítására szükséges fedezetről gondoskodni és a munkanélküliséget enyhíteni — történjék erről gondoskodás, ellenkezőleg a beruházásokra esnek a megtakarítások, mert míg a közigazgatás csökkentésére például 1,217.000 pengő jut kereken, addig a beruhá­zások csökkentése 2,123.900 P-vel történik. T. Képviselőház! Ennek az összegnek a ke­reskedelmi tárca keretében való feltüntetése azt jelenti, hogy az ipari munkásság vajmi keveset remélheti a legfontosabb tárca kereté­ben a munkaalkalom szaporítását, még abban az esetben is, ha ehhez hozzávesszük a pénz­ügyminiszter úrinak a költségvetés vitája előtti expozéjában elhangzott külön beruházási kiadá­sokat, amelyből kitűnt, hogy 15 millió pengőt kíván igénybevenni a t. pénzügyminiszter úr az úgynevezett transzferalapból, hogy. ezt az összeget beruházásokra fordítsa. Annál kevésbbé reménytkeltők ezek a számadatok, mert — mint ahogy már tegnap elmondta Propper Sándor képviselőtársam és amint később, a tárca 6. cí­ménél bátor leszek én is részletesen rámutatni — a 'beruházásokra beállított, általam említett összegnek tekintélyesebbik része valójában nem is jelent munkaalkalmat, hanem régebben elvégzett munkák számlafizetését jelenti, a közgazdasági élet valami fellendülését, a mun­kanélküliség enyhülését, tehát ettől a beruhá­zástól várni egyáltalában nem lehet. Anélkül, hogy külön akarnék foglalkozni íi kereskedelemügyi miniszter úrnak talán ten­denciózus ténykedésével, mégis meg kell emlí­tenem hogy a kereskedelemügyi tárca kereté­ben felemlített beruházások arra mutatnak, hogy ez mintegy a közvélemény megtévesztése. Nagy összegek beállítása történik, — csak vi­szonylag nagyok ugyan, valójában az elromlott gazdasági élethez mérten kicsinyek — de ezek az összegek sem jelentenek valóságos munka­alkalmat, mert az összegek ugyan itt vannak, de legnagyobb részükben régi tartozások ki­egyenlítését jelentik, miért is a munkaalkalmak 187. ülése 1933 május 24-én, szerdán: szaporodását és a munkanélküliek számának csökkentését egyáltalában nem idézik elő. (Buchinger Manó: Pedig nagyon hangosan ígérték!) Az igen t. miniszter úr tegnap elmondott hosszabb beszédében nem emlékezett meg arról sem, hogy a tárca keretén kívül miképpen kí­vánja a munkanélküliség enyhítését szolgálni. Habár magam is felhívtam a figyelmét a költ­ségvetés általános vitájának keretében arra, hogy milyen szertelenségek mutatkoznak a muníkaidő terén ezidőszerint, még sem tartotta szükségesnek egyetlen szóval sem nyilatkozni f arról, vájjon a kormány azon az állásponton áll-e, hogy legalább a negyvenórás munkahét bevezetésére vonatkozólag megtegye a szüksé­ges intézkedéseket, még kevésbbé hallottunk miniszteri kijelentéseket arról, vájjon milyen intézkedéseket kíván tenni a miniszter úr — l a kereskedelemügyi • miniszter úr, akinek hivatalához kötelességei közé tartozik az, hogy megvédje a védtelen munkásokat a kapi­talista kizsákmányolással szemben — az olyan szertelen bérrombolásokkal szemben, amelyeket elsősorban éppen a kereskedelemügyi minisz­ternek egyáltalában nem volna szabad meg­tűrnie. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Minthogy nagyon kevés időm van, ezzel a témával nagyon keveset foglalkozhatom és amit elmondtam, ezzel már be is kell fejez­nem ezt a kérdést és rá kell térnem egy olyan témára amelyről beszélt tegnap a miniszter úr és többek között megemlítette az állami gép­gyárak ügyét, amelyre nézve az volt a megál­lapítása, hogy ez 12 millió deficitet jelent az országnak, de ennek ellenére a kormánynak az a felfogása, hogy az állami üzmeket bizonyos átszervezéssel fenn alkarja tartani. Én nagyon helyeslem a kereskedelemügyi kormánynak ezt az elgondolását, sőt a leghatá­rozottabban követelem a kormánytól, hogy í" ezen a téren tegye meg a legmesszebbmenő in­tézkedéseket, mert a m. kir. vas- és acélgyárak üzemének fenntartása a kormánynak elsőrendű kötelessége (Úgy van! a balközépen.) és így nem játszhatik szerepet az, hogy mennyi az a deficit amelyet a kormánynak viselnie kell, hanem ezzel szemben igenis figyelembe kell venni azt, hogy ez a deficit szociális szempont­ból milyen teher viselését jelenti. Midőn erről a kérdésről beszélünk, midőn a m. kir. állami vas- és acélgyárakról, ezek kö­zül legfőképpen a diósgyőri vas- és acélgyárról 3 akarok beszélni, meg kell említenem, hogy ez az üzem 50 esztendővel ezelőtt azzal a célzattal lé­tesült, hogy az állani részére biztosítson a vas­piacon olyan lehetőséget, amely mentesítse az államot a magánvállalkozás behatásaitól és ár­szabályozó hatással birjon, mert a magyar ál­lam ezirányú szükségletei igen nagyarányúak voltak, sokkal nagyobb arányúak, mint ezidő­szerint. De a .mai állapotot egyáltalában nem lehet véglegesnek tekinteni, hanem számolni kell az­zal, hogy a magyar állam szükséglete, akár vasúti mozdonyok, akár vasúti mozdonyok ja­vítása és az ezzel kapcsolatos munkálatok el­végzése, igenis, van olyan fontos, hogy ezeknek elvégzése az állami üzemek keretében történ­jék. Éppen ezért gondolni sem szabad f arra, hogy a meglévő állami üzemek a magánipar számára ki legyenek szolgáltatya, hiszen egész sereg szociális kérdés felborulása következnék ennek nyomán. (Ügy van a szélsőbaloldalon.) Köztudomású, hogy például a diósgyőri vas­es acélgyárban ezidőszerint is nem kevesebb»

Next

/
Thumbnails
Contents