Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

266 Az országgyűlés képviselőházának val kapcsolatosak. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy sem a tárca költségvetési tételeiben, sem a miniszter úr tegnap elhangzott beszédében nem láthattuk és nem tapasztalhattuk azt, hogy az ipari munkások érdekeibe vágó ténykedések történnének, mert sem a számadatokban való kutatás, sem a miniszter úr beszédében való tallózás, nem erre az eredményre vezetnek bennünket. Pedig hogyha számadatokkal akarom a kereskedelemügyi tárca költségvetését megvilágítani, akkor igaz, hogy azt kell megállapítanom, hogy a kereskedelemügyi tárca költségvetésében a kiadási tételekben 39,492.000 pengő van megállapítva, ami az előző évi kiadással szemben 3,341.260 pengő megtakarítást jelent, nagy sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy ez a megtakarítás éppen azokra a tételekre esik, melyek közgazdasági életünknek további megbénulását jelentik. Nevezetesen éppen a beruházási tételek azok, amelyekben a megtakarítás a legerősebben jut kifejezésre, mert amikor a kereskedelmi tárca költségvetésében beruházásokra 13,395.000 pengő van előirányozva, az előző évi 15,519.000 pengővel szemben, ez 2,123.190 pengő megtakarítást jelent, tehát ebből a számadatból is világosan kiderül, hogy a megtakarítások legnagyobb összege a beruházásokra vonatkozik, azokra az összegekre, amelyek a közgazdasági életben fennálló, igen súlyos helyezetet könny íthetnek meg. Nincs tehát semmi remény arra, hogy éppen a legfontosabb tárca keretében, — amely tárcának kellene^ a közmunkaalkalmak lebonyolítására szükséges fedezetről gondoskodni és a munkanélküliséget enyhíteni — történjék erről gondoskodás, ellenkezőleg a beruházásokra esnek a megtakarítások, mert míg a közigazgatás csökkentésére például 1,217.000 pengő jut kereken, addig a beruházások csökkentése 2,123.900 P-vel történik. T. Képviselőház! Ennek az összegnek a kereskedelmi tárca keretében való feltüntetése azt jelenti, hogy az ipari munkásság vajmi keveset remélheti a legfontosabb tárca keretében a munkaalkalom szaporítását, még abban az esetben is, ha ehhez hozzávesszük a pénzügyminiszter úrinak a költségvetés vitája előtti expozéjában elhangzott külön beruházási kiadásokat, amelyből kitűnt, hogy 15 millió pengőt kíván igénybevenni a t. pénzügyminiszter úr az úgynevezett transzferalapból, hogy. ezt az összeget beruházásokra fordítsa. Annál kevésbbé reménytkeltők ezek a számadatok, mert — mint ahogy már tegnap elmondta Propper Sándor képviselőtársam és amint később, a tárca 6. címénél bátor leszek én is részletesen rámutatni — a 'beruházásokra beállított, általam említett összegnek tekintélyesebbik része valójában nem is jelent munkaalkalmat, hanem régebben elvégzett munkák számlafizetését jelenti, a közgazdasági élet valami fellendülését, a munkanélküliség enyhülését, tehát ettől a beruházástól várni egyáltalában nem lehet. Anélkül, hogy külön akarnék foglalkozni íi kereskedelemügyi miniszter úrnak talán tendenciózus ténykedésével, mégis meg kell említenem hogy a kereskedelemügyi tárca keretében felemlített beruházások arra mutatnak, hogy ez mintegy a közvélemény megtévesztése. Nagy összegek beállítása történik, — csak viszonylag nagyok ugyan, valójában az elromlott gazdasági élethez mérten kicsinyek — de ezek az összegek sem jelentenek valóságos munkaalkalmat, mert az összegek ugyan itt vannak, de legnagyobb részükben régi tartozások kiegyenlítését jelentik, miért is a munkaalkalmak 187. ülése 1933 május 24-én, szerdán: szaporodását és a munkanélküliek számának csökkentését egyáltalában nem idézik elő. (Buchinger Manó: Pedig nagyon hangosan ígérték!) Az igen t. miniszter úr tegnap elmondott hosszabb beszédében nem emlékezett meg arról sem, hogy a tárca keretén kívül miképpen kívánja a munkanélküliség enyhítését szolgálni. Habár magam is felhívtam a figyelmét a költségvetés általános vitájának keretében arra, hogy milyen szertelenségek mutatkoznak a muníkaidő terén ezidőszerint, még sem tartotta szükségesnek egyetlen szóval sem nyilatkozni f arról, vájjon a kormány azon az állásponton áll-e, hogy legalább a negyvenórás munkahét bevezetésére vonatkozólag megtegye a szükséges intézkedéseket, még kevésbbé hallottunk miniszteri kijelentéseket arról, vájjon milyen intézkedéseket kíván tenni a miniszter úr — l a kereskedelemügyi • miniszter úr, akinek hivatalához kötelességei közé tartozik az, hogy megvédje a védtelen munkásokat a kapitalista kizsákmányolással szemben — az olyan szertelen bérrombolásokkal szemben, amelyeket elsősorban éppen a kereskedelemügyi miniszternek egyáltalában nem volna szabad megtűrnie. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Minthogy nagyon kevés időm van, ezzel a témával nagyon keveset foglalkozhatom és amit elmondtam, ezzel már be is kell fejeznem ezt a kérdést és rá kell térnem egy olyan témára amelyről beszélt tegnap a miniszter úr és többek között megemlítette az állami gépgyárak ügyét, amelyre nézve az volt a megállapítása, hogy ez 12 millió deficitet jelent az országnak, de ennek ellenére a kormánynak az a felfogása, hogy az állami üzmeket bizonyos átszervezéssel fenn alkarja tartani. Én nagyon helyeslem a kereskedelemügyi kormánynak ezt az elgondolását, sőt a leghatározottabban követelem a kormánytól, hogy í" ezen a téren tegye meg a legmesszebbmenő intézkedéseket, mert a m. kir. vas- és acélgyárak üzemének fenntartása a kormánynak elsőrendű kötelessége (Úgy van! a balközépen.) és így nem játszhatik szerepet az, hogy mennyi az a deficit amelyet a kormánynak viselnie kell, hanem ezzel szemben igenis figyelembe kell venni azt, hogy ez a deficit szociális szempontból milyen teher viselését jelenti. Midőn erről a kérdésről beszélünk, midőn a m. kir. állami vas- és acélgyárakról, ezek közül legfőképpen a diósgyőri vas- és acélgyárról 3 akarok beszélni, meg kell említenem, hogy ez az üzem 50 esztendővel ezelőtt azzal a célzattal létesült, hogy az állani részére biztosítson a vaspiacon olyan lehetőséget, amely mentesítse az államot a magánvállalkozás behatásaitól és árszabályozó hatással birjon, mert a magyar állam ezirányú szükségletei igen nagyarányúak voltak, sokkal nagyobb arányúak, mint ezidőszerint. De a .mai állapotot egyáltalában nem lehet véglegesnek tekinteni, hanem számolni kell azzal, hogy a magyar állam szükséglete, akár vasúti mozdonyok, akár vasúti mozdonyok javítása és az ezzel kapcsolatos munkálatok elvégzése, igenis, van olyan fontos, hogy ezeknek elvégzése az állami üzemek keretében történjék. Éppen ezért gondolni sem szabad f arra, hogy a meglévő állami üzemek a magánipar számára ki legyenek szolgáltatya, hiszen egész sereg szociális kérdés felborulása következnék ennek nyomán. (Ügy van a szélsőbaloldalon.) Köztudomású, hogy például a diósgyőri vases acélgyárban ezidőszerint is nem kevesebb»