Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

Äz országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1Ö33 május tU-én

} szerdán. 257 amit csak akarunk! — Zaj.) Igenis, mi több megértést kérünk és követelünk a németektől, és ezt joggal tehetjük, mert becsülettel kitartottunk a világháborúban az utolsó csepp vérünkig mellettük. Es ahogyan megvan a kisentente-nak, a jugoszlávoknak, a románotknak, a cseheknek a hátvédjük, a támaszuk Franciaországban, ahogyan Franciaország támogatja erkölcsileg és anyagilag ezeket a kis államokat, éppen úgy van neküník szükségünk Németország támogatására. Es csak igazságos dolgot kérünk, amikor a németeket arra kérjük, hogy álljanak volt szövetségesük mellett, aki ma bajban van. Ez a kis agrár ország most bajban van, s Németországnak csak egy gesztusába kerülne, hogy segítsen rajtunk. Mi ezt méltán térhetjük és — merem állítani — követelhetjük. T. Ház! Ha a németek a mi részünkről nem tapasztalnak megértést és az látják, hogy minduntalan éket verünk a két állam barátságos megértése elé, akkor semmi esetre sem állhatunk oda támogatást térni. Akkor hiába hullatták azok a százezrek vérüket a közös szent ügyért, amelyben alulmaradtunk. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Meskó Zoltán: Én arra kérem a miniszter urat, hogy különösen a németországi kapcsolatokat igyekezzék minél előbb megteremteni. Most éppen itt van a németek delegátusa, tessék a tárgyalásokat felvenni s meg vágyóik szentül győződve, hogy a két állam egymásra fog találni, és ebből a megértésből csak Magyarországnak lesz előnye. A címet elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: Ï. Képviselőház! A leghatározottabban tiltakozom az ellen az inszinuáció ellen, hogy ebben a Házban bármely párt vagy bármely képviselő akár Németországot, akár a német népet a legtávolabbról is bántani, sérteni, vagy rágalmazni kívánta volna. Mi a németeket tiszteljük, nagyrabeesüljük. (Ügy van! Ügy van!) Tudom, hogy rengeteg kötelék fűz össze bennünket Németországgal, kulturális és egyéb kötelékek, nekünk tehát semmi okunk sincs arra, hogy a német népet támadjuk, becsméreljük. (Úgy van! Ügy van!) Az, amit a mostani német, rezsimről beszélünk, nem beavatkozás Németország ügyeibe, hanem jogos kritika olyan rendszer ellen, amely szelíden mondva, nem európai eszközckkel némítja el ellenfeleit. Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom. Tessék az első' címmel foglalkozni. Malasits Géza: Rögtön rátérek. Egyébként, ha a képviselő úrnak fáj az, hogy beavatkozunk Németország dolgaiba, akkor arra kérem, hogy figyelmeztesse saját pártját, önmagát és a kereszténypártot arra, hogy ne avatkozzanak a vörös Bécs dolgaiba. Merem állítani, hogy mi olyan hangon nem beszéltünk Németországról és a német rezsimről, mint amilyen hangon önök és a t. kereszténypárt a vörös Bécsről írnak. Ha fáj önöknek az, hogy politikai barátaikat támadják, aikkor ne csodálkozzanak, hogy hasonló módon fizetnek vissza azok, akiket viszont önök támadnak a legkíméletlenebbül és a legostobábbul. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy inparlamentáris kifejezést nem szabad használni. Egyúttal kérem képviselő urat, hogy most már maradjon azon kereten belül, amelyre a cím kiterjed. Malasits Géza: A leghatározottabban tiltakoznunk kell Fábián Béla t. képviselőtársamnak azon megállapítása ellen, hogy a szövetkezetek a bolsevizmusnak előretolt hadállásai. Mint szövetkezeti ember, tiltakozom ez ellen, mert egy szövetkezetnek vagyok a vezetőségében, amelyben munkások és polgárok egyaránt foglalnak helyet. Az a szövetkezet pártokon felül álló intézmény, soha semmiféle poli-; tikával nem foglalkozott, semmiféle politikai pártnak nem áll szolgálatában. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A mi szegény szövetkezetünk lkét esztendő óta kifizetett a mai nyomorúságos viszonyok között is vásárlási visszatérítés címén 50.000 pengőt, e mellett ingyenes életbiztosításban részesíti tagjait és ezen a címen két esztendő alatt 60.000 pengőt fizetett ki tagjainak. 980 alkalmazottat foglalkoztatunk, akiket jobban fizetünk meg, mint a magánkereskedelem. Végül tagadom hogy a szövetkezetek teszik tönkre a magánkereske delmet. A szövetkezetek már azért sem tehetik tönkre a magánkereskedelmet, mert — amint köztudomású — hitelbe nem árusítanak, hanem csak készpénzért. Mi éppúgy tiszteljük a kereskedő foglalkozását, mint ahogy mi megköveteljük, hogy minden kereskedő tiszteljen bennünket, amikor a szövetkezetek öszszeállnak és kölcsönös segély alapján igyekeznek a háztartási cikkeket beszerezni. Fábián Béla t. képviselőtársam azt mondja, nézzük meg, hogy az orosz bolsevizmus hogyan támogatja a szövetkezeteket. Ugyanezt lehetne elmondani Mussolini Olaszországáról is. Tessék csak elolvasni azt a hatalmas nagy szövetkezeti hetilapot, az II Cooperativo-t, amely élénk tanúbizonysága annak, hogy Olaszországban is a kormány hathatós módon támogatja a szövetkezeteket. A magyar kormány korántsem támogatja annyi pénzzel a szövetkezeteket, mint a fasiszta Olaszország. Ami a támogatást illeti, például mi, a Budapesti Általános Fogyasztási Szövetkezet, a kormánytól egyetlenegy fillér támogatást nem kapunk, nem is kérünk, mert saját erőnkből látjuk el á dolgokat. A tárgyra rátérve, csak annyit kívánok mondaná, hogy a napilapokban olvassuk, hogy a kormány a boletta-alap javára az egyes termelési ágakat meg akarja adóztatíni. Körülbelül 30 millió pengő az az összeg, amelyet a kormány az egyes termelési ágakra rá akar hárítani. Ebből a 30 millióból 15 millió jutna a textiliparra; 15 milliót kellene tehát a textiliparnak kiizzadnia. A lapok jelentése szerint a kormány úgy képzeli el ezt a hozzájárulást, hogy a gyáraknak ezt nem szabad áthárítaniuk a fogyasztókra, hanem saját erejükből, saját jövedelmükből, saját profitjukból kellene ezt a 15 milliót fedezniök. Elméletben nagyon szépen hangzik az, hogy nem szabad áthárítani a fogyasztókra. A gyakorlatban azonban mi fog történni? A tőkeerős vállalatok meglehetős nagy súllyal bírnak a közéletben, politikailag is elég nagy súllyal bírnak és így igen könnyen kijátszhatják a kormánynak azt a rendelkezését, hogy a terhet nem szabad áthárítani a fogyasztókra. De még ha nem is hárítják át a fogyasztókra, mi fog történni? A gyárak vezetői, a részvényesek és azok a. bankok, amelyek ezeket a gyárakat patronizálják, nem fognak lemondani arról a profitról, amelyet vállalatuk után kapnak, egy fillért sem akarnak áldozni abból