Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

254 Az országgyűlés képviselőházának ezen a helyzeten. Ha az egyiknek rosszul megy, menjen rosszul a másiknak is. A mezőgazdaság hajlandó még sokkal mélyebb pontra is leszállani, csak az a kívánsága, hogy mindez megközelítőleg arányban legyen. Mert elítélendőnek tartom >a tejkérdésben azt, hogy én 40 filléres tejet iszom itt Budapesten, amikor ugyanazt a tejet odahaza 10 fillérért adom el. (Gr. Somssich Antal: Sőt hatért!) Az ipar pe dig panaszkodik, arra hivatkozva, hogy pénzét tejre költi, — azonban nem a mezőgazdaság javára, hanem egyesek javára. A mezőgazdaság irányítása és megkötöttsége végeredményben tehát megint odiavisz. hogy ebben a kérdésben nem tudunk kibontakozást találni. (Gr. Somssich Antal: így van a bolettával is!) Eh tehát bátor vagyok kérni a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy mivel be méltóztatik látni, hogy a kartellkérrlésben iésyipges eredményt elérni nem tudunk, méltóztassék a kormányban azt az álláspontot képviselni, hogy kartelladó vettessék ki. Vagyonváltságot kell kivetni az iparra, egyensúlyba kell hozni a differenciát. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy amikor a vagyonváltság kérdése volt napirenden, a mezőgazdaság, a földbirtokosok 12%-ot adtak le természetben a földjükből, ugyanakkor pedig a mobil tőke 1—2%-kai fizeti ki a vagyonváltságot. Hiszen éppen abba az időbe esett az a konjiuinktuiralis helyzet, hogy egypár részvénnyel kifizethették a vagyonváltságot, mi pedig természetben adtuk le a földet, amely reális érték volt. Abban a reményben, hogy a miniszter úr ezt az álláspontot fogja képviselni, és miután egyéb kérdésekben is volt szíves engem meghallgatni, bizalommal lévén a miniszter úr személye és a kormány iránt, a címet elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Gallasz Ágost Rudolf! Gallasz Ágost Rudolf: T. Képviselőház! Előttem szóló Vay Miklós t. képviselőtársam a kartellek megfékezéséről beszélt. Én ehhez a mezőgazdaságot súlyosan érintő kérdéshez csak néhány szót szeretnék hozzáfűzni. Szerény véleményem szerint hiba van a kartellellenőrző bizottságok körül, illetőleg az árellenőrző bizottságok körül. Az első hiba az, hogy az árellenőrző 'bizottságodban nem kimondottan szakemberek ülnek, a második hiba pedig az árellenőrző bizottságok működése körül van. Az ellenőrzőbizottság kiszáll egy vállalathoz, a vállalat könyveit átvizsgálja, értékeli az árut és tisztességes hasznot csap hozzá. En úgy gondolom hogy az árellenőrző bizottságnak nem ez volna a dolga, hanem meg kellene állapítania, hogy egy jól felszerelt üzem menynyiért tudja a jelzett árut előállítani és e szerint kellene megállapítania annak a bizonyos árunak árát. Vonatkozzék az iparra is az, ami a mezőgazdaságra, hogy: hulljon a férgese! Ha pedig nincs egészséges ipar valamely iparágban, akkor jöjjön a külföldi ipar. Mi mezőgazdák ezeket az állapotokat nem bírjuk el. (Gr. Somssich Antal: Nem is tűrjük tovább!) T. Ház! Ez alkalommal esunán egy kérdéssel kívánok foglalkozni a kereskedelemügyi tárca keretében, s éppen azért, hogy felhívjam a kormányzat és a közvélemény figyelmét, más témára nem is térek ki. Ez a kérdés: a fiumei kiikötő kérdése. A magyar állam mindig tudatában volt annak, hogy milyen nagy jelentősége van reá nézve egy tengeri kikötőnek. Kossuth Lajos 187. ülése 1933 május 2U~én, szerdán. szintén felismerte ennek óriási jelentőségét és felhívást intézett a magyar közvéleményhez «Tengerre magyar!» jelszóval. Hogy a magyar állam mennyire tudatában volt mindig annak, hogy ez reá nézve milyen óriási jelentőségű dolog, mutatja az a tény, hogy a vasútépítés időbeli sorrendjében már 1865-ben kiépítette a fiumei kikötőhöz vezető vasútvonalat. A másik ilyen kidomborító tény az, hogy a magyar állam hatalmas nagy összegeket fektetett bele a fiumei kikötő építésébe. (Ügy van! balfelől.) A fiumei kikötő építésére a magyar állam 1871-től 1880-ig 12 millió aranykoronát, 1881-től 1890-ig 16 millió aranykoronát. 1891-től 1901-ig 14 millió aranykoronát, 1901-től 1910-ig 9 millió aranykoronát és 1911-től 1913-ig 4 millió aranykoronát fordított, vagyis a fiumei tengeri kikötő építése a magyar államnak összesen 55 millió aranykoronájába került. Ennek a nagy áldozatkészségnek meg is volt a haszna, mert míg 1871-'ben a fiumei kikötő forgalma 30 millió aranykorona volt, 1913-ban hatszorosára emelkedett, vagyis 178 millió aranykoronára. A világháború után a trianoni békeszerződés Fiume kikötőt Olaszországnak juttatta, a hozzá vezető vasútvonalat pedig Jugoszláviának. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a fiumei kikötőhöz csak Jugoszlávián keresztül tudunk eljutni,^ vagyis a legrövidebb út Jugoszlávián keresztül vezet. A magvar külkereskedelem ebben a lehetetlen állapotban ehhez kellett, hogy tartsa magát és az a forgalom, amely a háború előtt Fiúmén keresztül bonyolíttatott le, most más irányba terelődött. Elsősorban a németországi tengeri kikötőkön keresztül bonyolítjuk le a forgalmat, másodsorban a Dunán, T^eketetengeren és a Bosporuson át, harmadsorban pedig Fiúmén ^ keresztül. Legnagyobb forgalmunk a németországi tengeri kikötőkön keresztül volt. 1932-ben 18 millióra rúgott a behozatalunk, amelyet a németországi kikötőkön keresztül bonyolítottunk le, Fiúmén keresztül 3 millióra. Hogy a Duna,—Feketetengeren keresztül mennyit tett ki behozatalunk, arra nézve pontos adatok nem állanak rendelkezésünkre, de ennek az útiránynak különben is súlyos hátrányai vannak. Egyik súlyos hátránya az, hogy az év egyik időszakában nem használható, télen a Duna miatt, a másik hátránya, hogy borzasztó hosszú ideig tart az áruk szállítása a Dunán keresztül a Fekete tengeren és a Bosporuson át. Ennek megoldását célozza a kormányzatnak az a szándéka, hogy a Dunán is közlekedő gőzkomookat akar áoíttetni, hogy az átrakodást elkerülje. Szerény véleményem szerint azonban ennek nem sok értelme volna a mondott hátrányok- miatt, mert kétségtelen, ho*ry a lesnobb útirány a mai Magyarország részére is Fiúmén keresztül vezet. A németországi tengeri kikötőkön keresztül az áruforgalom lebonyolítása nem megfelelő azért, mert az árunak igen nagy utat kell megtennie szárazföldön, elsősorban Németországon és Csehszlovákián keresztül is, már pedig Németország velünk szemben hosszú évek óta a mezőgazdasági kivitel elől mereven elzárkózik (Űav van! balfelől.) és nagy nehézséget okoz nekünk a német áruszállításokért járó díjak kifizetése. Én azt hiszem, helyesen teszem, ha felhívom á- kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét erre a kérdésre annál is inkább, mert hiszen vannak tengerjáró hajóink, de nincs tengeri kikötőnk, és azt hiszem, hogy ebben a