Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

Az országgyűlés^ képviselőházának 187. ülésé 1933 május 2h'én, szerdán. 253 következtetésre jutunk, hogy nem az a birtokososztály az oka annak, hogy nem tud magasabb munkabéreket adni, hanem igenis az az áldatlan állapot, hogy az ipari cikkek fogyasztói ára és a mezőgazdasági cikkek termelői ára között olyan óriási differencia van. (Ügy van! a baloldalon. — Gr. Somssich Antal: Kiviteli nehézségek!) Néhai Gaal Gaston, megboldogult t. képviselőtársunk volt az, aki kérte a kormányt arra, hogy ne csak a nagykereskedelmi index alapján méltóztassanak megállapítani az agrárollót, hanem méltóztassék a Statisztikai Hivatal útján intézkedni, hogy az a termelői árak alapján legyen megállapítva és a termelői árak legyenek arányba állítva a fogyasztói árakkal. Ma ugyanis a mezőgazdasági nagykereskedelmi árakat állítják szembe az ipari nagykereskedelmi árakkal és így egész más képet kapunk az agrárolló kérdésébenA munkáskérdés a mezőgazdaságban homlokegyenest ellenkezik a munkáskérdéssel az iparban. Hiszen méltóztatnak látni, hogy a mezőgazdaság évszázadokra visszamenőleg egy részes viszonyban van munkásaival, vagyis míg az ipari munkaadó, bármilyen konjunktúra legyen is, mindig csak bizonyos nyomott munkabéreket fizet ki, addig a mezőgazdaság évszázadokra visszamenőleg kialakult munkabéreket fizet aratásnál, vagy a részes művelésnél. Erre az ipari munkásság talán csak több száz év múlva fog rájönmi és ilyen helyzet csak akkor fog előadódni az ipari munkások és az ipari munkaadók közötti, ha az ilyen részes konjunkturális, vagy dekonjunktúrális haszonban a munkások is résztvesznek a vállalatokkal és a munkaadókkal. Ezen a kérdésen kívül fel akarom hívni a miniszter úr figyelmét az automobilipar helyzetére. Még pedig ráakarok mutatni arra, hogy ma milyen mértékben állították le á kocsikat, a forgalomból milyen

1 mértékben vonták ki és rá akarok mutatni arra, hogy ennek mik az okai. Első oka itti is — ha szembenézünk a kérdéssel — a kartell. Itt van á benzinkartell és a gumiabroncs-monopólium. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Számításokat! végeztem például a hazai gumigyárakra vonatkozólag. Olyiarn nagy vámokat,, védővámokat élvez a hazai gumiipar, hogy minden autót tartó embernél légy évben körülbelül négyszáz pengőt tesz ki az a differencia, amelyet neki a kartellek részére adóznia kell. Csak egy guminál kitesz negyven pengőt, mert hiszen a védővám 220 aranykorona, ami 255 aranypengőnek felel meg. Továbbá a forgalmi fázisadó és egyéb adók, amelyeket élvez az importőrrel szemben, kitesz guminként 36*29 pengőt. Ennyi nemzeti ajándékot adunk tehát^ minden olyan gumi után, amely a gumigyárból kijön és amit tulajdonképpen az autósokínak fizetniök kell. Ügy hiszem, hogy a behozatali vámok, az autó és általában a gépek után fennálló autó és egyéb vámok sincsenek ma már arányban az automobilok értékével. Hiszem méltóztatnak tudni, (Andaházi-Kasnya Béla: De hiszen nincs is automobilipar. Csak védővám van!) hogy az autótermelés 30%-kai visszament és még mindig fenntartják ugyanazokat a védő vámokat, amely védővámokkal sem tud a hazai ipar egyáltalában ebben a tekintetben konkurrenciát tartani. Ezeket a magas autóvámokat akkor hozták be, amikor a Mák. dolgozni kezdett s azt gondolták, hogy az egész ország autószükségletét a Mák. el tudja látni. Meg kell állapítanom azt is, hogy ugyanakkor, amikor mi ilyen védővámokat alkalmaztunk, éppen az állam volt az, amely Minerva-autókat vezetett be és éppen ezek a Minerva-autók állanak ma a garázsokban teljesen értéktelenül, illetve értékben mindig lejjebb és lejjebb szállanak és romlanak. Kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy méltóztassék ezeket az autókat vagy forgalomba hozni, vagy pedig értékesíteni, mert nem várhatjuk meg azt, hogy ezek az autók önöoiimagíuktól elértéktelenedjenek. Tulajdonképpen a pénzügyi tárcánál fogom felvetni, de már most megemlítem a só kérdését. Ez a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik annyiban, hogy az ipari sónak óriási előnye van az ország különböző só fogyasztóival szemben. Magyarország ipara évente ezer vágón sót fogyaszt el, még pedig vannak iparok, amelyek ai sót protekciós, illetve kedvezményes áron fogyasztják és vannak iparok, amelyek igen nagy mértékben és indokolatlanul kapják a sót.a rendes megszabott áron, vagyis 10.40 pengős áron. Ugyanakkor, amikor az ipar ezen az áron kapja a sót, a mezőgazdaság a marhasót 18 pengő 40 fillérért kapja. Igazságtalanság egy mezőgazda sági államban, hogy az iparnak 10 pengőért adják iái sót, a mezőgazdaságnak pedig a marhasót 18 pengőért. A pénzügyi tárcánál annakidején ezt fel fogom hozni, de már most kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy, amikor az^ ipari só árát felemeli^ vagy je akarja szállítani a mezőgazdasági só árát, méltóztassék az iparral megértetni, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Ez egy évekre visszamenő követelés. Felemlítem, hogy pl. egyedül a fagylaltipar — amelyre nem lehet azt mondani, hogy nem konjunkturális ipar — 157 vágón sót fogyaszt, a bőrgyárak 576 vágón sót fogyasztanak el, a szappangyáriak 88 vagont, a Ibéltisztítók 38 vagont, a hűtésre is sok só fogy el, azonkívül a kelmefestőipar 31 vagont fogyaszt. A kelmefestőiparnak minden iparral szemben a legnagyobb konjunkturálist haszna van. Lehetetlennek tartom azt, hogy a kelmefestőipar kedvezményes áron kapja a sót. Ez mind alz ipar szervezettségének következjméiníye] azä îiplar i (mindenütt tmlegszervezvei, készen áll, ott van, amikor az ilyen kérdések fölmerülnek, sőt az ipar már évtizedékre ,viszszamenőleg meg volt szervezve és így mindig érvényesíteni tudták közvetlen ipari érdekeiket. Bátor vagyok még röviden reflektálni arra a kérdésre, amelyet a túloldalon felvetettek arra vonatkozólag, hogy a tervgazdaság az egyedüli kiút és az egyedüli lehetőség arra, hogy az ország súlyos helyzetét elviselhetővé tegyük. Megállapítani kívánom először azt, hogy tervgazdaságról csak akkor lőhet beszélni, ha az állam részéről történik a beavatkozás, mert hiszen más tervgazdaságról beszélni nem lehet; a mezőgazdasági üzem tervgazdaság alapján jött létre, a gazdaságok üzemtervvel dolgoznak, sőt üzemterv nélkül szinte gazdálkodni sem lehet. Ellene vagyok minden olyan gazdálkodási rendszernek, amelybe az államot szólítjuk bele, mert ez nem az állam feladata és ha az állam beleavatkozik a magángazdálikodásiba, akkor neki kell viselnie a rizikót is, ami végeredményben lehetetlenség. Én továbbra is a szabad gazdálkodás és a szabad forgalom mellett maradok, mert azt tartom, hogy ha az ország már ilyen nehéz és súlyos helyzetben van, teremtsünk legalább olcsó életet, hogy át tudjunk evezni 36*