Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 183. előtt, mint a belügyminiszter úr, merem azt a tételt megkockáztatni, hogy ha így lesz, mint ahogy ezek a számok itt csoportosítva megjelennek, hogy: ennyi rendőrségre, ennyi egyéb ilyen institúciókra, amelyek nem az ország politikai rendjét szolgálják, hanem éppen a politikai megkötöttséget építik ki, ha ez így fog tovább menni, akkor mit szóljunk az olyan megállapításhoz, amely a legklasszikusabb, legkiválóbb magyar közjogépítő — nem hirdető, de építő — ajkairól hangzott el s amely ekképpen szól: «Nincs semmi, ami kártékonyabban hathatna egy nemzet politikai erkölcsiségére, mint a hivatalosztogató kormánypatronázs mértéktelen kiterjesztése.» Hiszen lassankét ott fogunk tartani, hogy ebben az országban csak kétféle osztály lesz: az egyik, amely hivatalban van, s a másik, amely hivatalban szeretne lenni. Ez a módszer/ez a törekvés arra, hogy az állam tartsa el lakosságának felét s a feléről úgy kelljen gondoskodni, hogy a közszolgáltatások erre a területre esnek: nagyon veszélyes játék. En még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy ilyen belügyi igazgatás mellett a közszellem annyira megromolhat, hogy bekövetkezik az, ami két helyen következett be s amit éppen a demokrata politikának apostola itt Magyarországon előre megjövendölt. Senki a világon nem látta meg annyira a dolgok bekövetkezését, mint ő, aki azt mondotta: «ahol elbukik a polgári demokrácia, ott két dolog következhetik be: vagy a középkor, vagy a vörös rémnek uralma.» Nézzék meg, t. Képviselőház, a legújabb kor történetét: polgári demokrácia volt Oroszországban az alatt az átmenet alatt, amikor a Kerenszky-korszakban megpróbálták megállítani a forradalmat; amint az elbukott, a polgári demokrácia bukása nyomán rögtön ott termett a vörös rém. Sőt nálunk is, amikor kockajáték folyt a demokráciával s amikor itt mindazt, ami tradíció és hagyomány, elbuktatták, kezdve a tróntól, kezdve a koronás királytól, a parlament önkéntes feloszlatásáig, egy demokratikus királyság elbukása és mindez kiváltotta a vörös rémnek itt való terpeszkedését. (Ügy van! a báloldalon.) Ezért akár legitimista valaki, akár nem: egy alkotmányos népkirályság a magyatr történelmi fejlődésből származó szükségesség és igazság. (Ügy van! a baloldalon.) A másik oldalon nézzék meg Németországot, ahol' a polgári frontnak s a dolgozó frontnak gyengülése után mi következett be? A középkor . . . Elnök: Képviselő úr, ez már a külügyi tárcára vonatkozik. Nem lesz ideje a képviselő úrnak a belügyi tárcával foglalkozni. (Kun Béla: Belemagyarázza a belügybe!)! Gál Jenő: Ennek az országnak belügye szempontjából ezek a külügyi vonatkozások elengedhetetlen összehasonlítások. En azt mondom, hogy a belső berendezkedés demokratikus erejét aképpen kell megérezni, hogy az abban különbözik a kormány által meghirdetett belső berendezkedéstől, hogy amit ő népies politikának hirdet, az egy szép ruhába öltöztetett leányzó. Megengedem, hogy tetszetős, de kendőzött. En a demokráciának vagyok híve a belső igazgatás területén, ahol a polgárig tömegek öntudatosan érzik, hogy a szuverenitásnak nem kiszolgálói, hanem részesei. (Kun Béla: Hagyják őket érvényesülni!) De nem úgy van, ahogyan a miniszterelnök úr tegnap engedélyezte, amikor Vázsonyi János képviselőtársamnak ülése 1938 május 18-án, csütörtökön, 5 üzente, hogy fogadja el ezt a receptet, amelynél felülről vezetik azt a népet, mely a demokrácia részese. Ez lehetetlen, mert a demokráciának öntudatos átérzése nem engedi meg felülről sem a kommandót, sem az útbaigazítást. (Vázsonyi János: Piramisokat nem lehet felülről építeni!) Csak az a törvény, csak az a berendezkedés le'het jó. amely valódi önkormányzaton keresztül épül fel, amelynek szellemét szeretném üdvözölni abban a javaslatban, amely az előadó úr bejelentése szerint munkában van és amelyről az előadó úr azt mondotta, hogy az alsófokú közigazgatási bíróság megalkotásával kiszélesíti majd az autonómia területét. En erre egyet mondanék a mélyen t. miniszter úrnak: ha olyan törvényt fog készíteni, amelynek alapján maga a hatósági intézkedés nem lesz beperelhető, akkor inkább ne készítse el azt, mert ha megint csak egyes olyan sérelmek lesznek perelhetők, amelyek pénzügyi vagy más ilyen alárendelt vonatkozásúak, akkor ez nem lesz a közigazgatási bíráskodásnak azl a módja, amellyel a polgári függetlenségnek be kell nyomulnia az állami igazgatás rendszerébe. Én azt akarom, hogy az a Verwaltungsgericht olyan legyen, hogy ha bárki — miniszter vagy alsóbbrendű tisztviselő — a törvénnyel szembenálló intézkedést tesz, legyen az rendelet, vagy ügy elintézés, ezt az intézkedést actio publicaval beperelhessem a független közigazgatási bíróság előtt, mert e nélkül az nem bíróság. Nagyon jelentős és érdekes, hogy éppen most, 1933 áprilisában jelent meg azon a földterületen ahol az önkény és a politikai felvonulás korszaka következett be, egy tudományos könyv, amelynek írója Kurt Held, aki kiváló nagy szaktekintély, a közigazgatási jog professzora. Ennek a könyvnek, «Der Widerstand gegen die Staatsgewalt», magyarul: «Az államhatalom elleni ellenállása a polgárnak» c. fejeztében ezt mondja (olvassa): «Bei offenbarer Widerreehtlichkeit der Beamtenhandlung sei der Widerstand des Bürgers straflos.» (Szüts István: Megvan nálunk is!) Én nem tudom hol van megírva, hol van törvényben. (Egy hang balfelől: Próbálja meg a képviselő úr gyakorlatban; megtudja mi az!) Ez nem az, ha törvényt szeg, hanem, ha hibázik. Higyje meg képviselőtársam, nem talál az egész judikaturában egy esetet, ahol elégtétellel járna az, ha a polgár azért áll ellent, mert a tisztviselő nem tudta jól a törvényt. Ezt nem találja meg, csak azt, hogy ha megszegi a törvényt, vagy ha rosszhiszemű. De a jogszolgáltatás fejlődéséből, a demokratikus fejlődésből folyik, hogy nem kell jobban tudnia a törvényt senkinek, mint annak a köztisztviselőnek. Azzal mindenki védekezhetik, hogy én tartozom máskép magyarázni a förvényt. Én tehát azt mondom, hogy ha a köztisztviselő bajt okoz, ha valakit exisztenciális érdekeiben megbánt, akkor olyan közigazgatási bíráskodás és olyan törvény kell, hogy keresettel élhessen ellene. Nem kell annak a sérelemnek büntetőtörvénykönyvbe ütközőnek lennie, mert a büntetőtöryénykönyvön innen is semmisülnek meg exisztenciák, bár mostanság vannak nyomozási területek, ahonnan feljajdulások hangzanak fel. Én nem török pálcát, én nem mondom, hogy ez a feljajdulás mindig helyénvaló, de a «nem zörög a haraszt» közmondást mégiscsak ajánlanám a belügyminiszter úr figyelmébe- Nézzen oda erősen egy reflektorral, mert nem lehet az.