Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17 k. papirosszámokkal dolgoznak évek óta. Az állami politika állandóan ez: emelni az adókat, hogy a deficitet megszüntessék és nem vették észre, nem veszik észre, hogy minden emelés odavezet, hogy a fogyasztás csökken le, mindem emelés odavezet, hogy az állami jövedelmek nem szaporodnak, hanem éppen ellenkezőleg, esnek, az élet megdrágul, az életnívó lezüllik, az állami deficit pedig nem szűnik meg. Hogyan, akarnak állami jövedelmeket, amikor nincs fogyasztó? Hogyan akarják, hogy a forgalmi adó, az illetékek és minden, ami ebben az országban adónak számít, növekedjék, amikor a fogyasztót tönkreteszik? Hogyan akarnak több adóbevételt, amikor pengős napszámokat fizetnek a parasztnak, hogyan akarnak adójövedelmet, amikor a legjobb szakképzett munkásoknak is hetenkint 25—30 pengő a jövedelmük és ebből azok havonta 40 pengőt fizetnek el lakbérre? Hogyan akarják ezt az államot fenntartani, amikor az egész országban mindenütt állandóan csak azt látjuk, hogy az elhelyezkedés lehetetlen és <a lezüllés folyamata feltartóztathatatlan? Azt mondja Sztranyavszky képviselő úr, és valószínűleg az ellenzéki pártckra célzott, hogy: «a kormánnyal szemben les-áliást vettek fel, hogy mikor vethetik ki hálójukat a zavaros vizekre, a nyugtalanságot és az elégedetlenséget igyekeznek szítani.» Kik azok, akik a nyugtalanságot és az elégedetlenséget szítják? Ha itt ok volna a nyugalomra, ha itt olyan állapotok volnának, hogy félig-meddig biztosítva volna az emberek megélhetése, nincs olyan agitátor, aki egy megelégedett embert izgalomra tudna szítani. A helyzet, az adottság az, amely lehetővé teszi az elégedetlenséget, amelyet szítani nem is lehet, 'mert hiszen erre nincs is lehetőség, mivel minden közszabadság az ebek harmincadjára került ebben az országban; (Ügy >van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nem lehet itt szítani, meg sem lehet mozdulni ebben az országban, mindent leinyomtak a szabadság eme klasszikus hazájában, S az, hogy a csendőrök és a szuronyok ereje csendet és nyugalmat varázsolt ebben az országban, ne keltse a kormányban az optimizmusnak azt a látszatát, hogy az emberek elégedettek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ëhenhálnak már az emberek!) Az emberek nem elégedettek, hanem a fegyverek erejével csöndesekké varázsoltattak. Ezt tudnia kellene mindenkinek s aki ismeri a nyomortanyákat, az tudja, hogy száz- meg százezer munanélkülinek ebben az országban egyetlen fillér támogatás nélkül kell végigélnie az életet. Az ilyen állapotok mellett pedig idejön Wolff Károly úr és arról beszél, hogy mit kellene csinálni ebben az országban. Helyet követel a fiatalságnak, helyet követel a munkanélkülieknek, helyet követel ebben az országban mindazoknak, akik nem tudnak megélni. Hát még komédiának is rossz az ilyen kijelentés. Tizenhárom esztendeje a keresztény nemzeti kurzus van uralmon; kinek volt ebben az országban hatalma ahhoz, hogy intézkedhessek? Az első időkben a terror és a megfélemlítés eszközével, a német pszikhé módszereivel — erről nagyon sokat beszélt Wolff Károly képviselő úr — teremtettek ebben az országban is rendet. Azt a pszikhét, amely most Németországban megnyilvánul, megismertük Magyarországon is és Wolff Károly haszonélvezője volt ennek a pszikhének. (Ügy van a széhőülése 1933 május U-én, csütörtökön. 91 baloldalon.) Wolff Károly, aki egy egészen tizedrangú politikai szereplője volt a magyarországi viszonyoknak, ezeknek a zavaros vizeknek habjain jutott előre. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) s csak úgy volt lehetséges, hogy egy ilyen kaliberű ember ma ebben az országban ilyen szerepet játszhasson és ilyen módon aposztrofálhassa az ellenfeleit. T. Képviselőház! A szociáldemokrácia sohasem támadja a vallásosságot, nem mondja sohasem azt, hogy nincs szükség a vallásra, mert akinek a meggyőződése az, hogy vallásos legyen, az lehet, az helyet talál a mi pártunkban. Ellenben kétféle harcos egyházat ismerek. Az egyik harcos r egyház, amely világuralomra tör s nem ígér mást az embereknek, mint mennybéli boldogságot s a lélek tisztaságát; ezzel a harcos egyházzal szemben mindenkinek állást kell foglalnia. De el tudnék képzelni egy harcos egyházat, amelyet támogatni lehetne, ha ez az egyház visszatérne az eredeti szerepére, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: A krisztusi szociálismüshoz!) ha ez az egyház harcot hirdetne a szegények és az elnyomottak mellett. (Petro Kálmán: On nem ért a katolikus egyházhoz!) Arra engem ne tanítson ki, hogy mihez értsek, mihez nem. En tudom, hogy a keresztény vallás a szeretetnek, az erkölcsnek és a békének a vallása, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) tehát ne mondja, hogy nem értek hozzá. Ne gondolja azt, hogy nem foglalkoztam vele, nagyon jól ismerem és azt mondom, hogy... (Hunyady Ferenc gróf: Saját lelkületén át félremagyarázza.) Nem magyarázom én félre. Az őskereszténység... (Malasits Géza közbeszól. — Zaj a baloldalon. — Hunyady Ferenc gróf: Tessék elolvasni a pápai enciklikákat!) T. Képviselőház! Azt mondom, ha az egyház odaáll a szegények és elnyomottak mellé, (Farkasfalvi Farkas Géza: Azt csinálja! — Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen. — Meskó Zoltán: A római pápa mást sem csinál, csak ezt.) Még nem végeztem be a mondatot. Ha az egyház odaáll a szegények és elnyomottak mellé és nemcsak a vallás vigaszát adja, hanem kenyeret és szabadságot akar az elnyomottaknak, akkor ez az egyház óriási erkölcsi erővel léphet fel, de amíg az egyházat ott találjuk szemben minden szabad gondolattal . . . (Zajos felkiáltások a baloldalon és a középen: Hol? Hol? — Malasits Géza: Wolff a legszebb példája! — Ellentmondások balfelöl.) és olyan eszmék hirdetésében, aminőket Wolff Károly a keresztény és nemzeti egyház nevében hirdet, (Petró Kálmán: Wolff Károly nem az egyház! — Egy hang a balközépen: A párt nem az egyház! — Meskó Zoltán: Wolff Károly nem az egyház nevében beszélt! — Malasits Géza: Ne tagadják meg Wolffot! — Meskó Zoltán: Nem tagadjuk meg! — Zaj. — Elnök csenget.) addig nem szabad fellépnie azzal, hogy ő a szegényeket és elnyomottakat akarja megváltani. (Petró Kálmán: Elég volt.) A német pszihéről beszélt Wolff Károly. Mi az a német pszihé, amely neki annyira tetszik? Azok a máglyák, amelyeket az emberiség legnagyobb íróinak műveiből fognak alkotni? Azok a gyilkosságok, amelyeknek menekültjei mindenütt elhelyezkednek az egész világon? Az a pszihé, amely elüldözi nemcsak az úgynevezett zsidó vallású tudósokat és tanárokat Einsteintől kezdve, hanem megtámadja a keresztény centrumot is, amely papok ellen is fellép, ha útjában vannak? Ez a pszihé tetszik Wolff Károly úrnak? Az a pszihé, amely