Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17 k. 1920:1. t.-cikket nem ismeri el, (Ernszt Sándor: Dehogy, csak a köztársaságot nem akarja!) én elismerem. Azt én nem is mondtam. (Ernszt Sándor: De ez az egyenes út a köztársasághoz!) Bocsánatot kérek, az egyenes út a köztársasághoz az, ha ennek a nemzetnek tíz éven át nehezen kiépített alkotmányos rendjét valaki megzavarja. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Senki sem akarja!) De vannak ilyen tendenciák. De gustibus non est disputandum. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy az a törvényes álláspont, amelyet én hirdetek, és én mondom azt, hogy magyar népünket megzavarják az olyan kijelentések, amilyeneket itt a közeli napokban is hallottunk, hogy hazajön a király és az egyszerűbb néposztály nem tudja, hogy ha van király, miért ilyén az alkotmányos életünk? Akik ezt a kérdést megint erőltetik, olyan reménységeket keltenek a nemzetben, amelyek 1921-ben sem voltak beválthatók. Engem és politikai barátaimat nem kell a t. képviselő urak egyikének sem a nemzethűségre, se királyhűségre nevelni. Az én őseim itt éltek merem mondani egy évezred óta és mindig hűségesen szolgálták a hazát és a királyt. Én azokhoz a tradíciókhoz ragaszkodom annyira, mint az elmagyarosodott svábok, tótok és egyebek ebben az országban, akik nekem a magyar hazafiságról leckét akarnak adni. (Úgy van! Úgy van! Tans a jobboldalon. — Meskó Zoltán: Szomorú így beszélni! El magyarosodott svábok és tótok! Nagy szolgálatot tesz a pártjának, ha így beszél! Különb hazafiak azok, mint ön! Mit szól ehhez Scitovszky, Sztranyavszky, Schandl? — Zaj.) Nagy^ aggodalommal látom, ha nézem a magyar életet, úgy a szellemi, mint a két kézimunkásnak kenyértelenségét, munkanélküliségét. Én ezzel a gondolattal és tervvel foglalkozom, olyan kérdéssel tehát, amelynek révén gyakorlatilag előbbre akarom vinni úgy a szellemi, mint a fizikai munkások megélhetési lehetőségét. T. Ház! Nagyon örvendetes jelenség, hogy a magyar föld problémájával nemcsak a népszerető főnemesek, az egyszerű polgárok és a kis parasztok foglalkoznak immár, hanem magasabbrangű személyiségek is. Én gondos figyelemmel kísérem mindazt, ami a föld körül történik, mert az a felfogásom és meggyőződésem, hogy a magyar föld csak azok kezére való, akik azt megmunkálják, megbecsülik és nem üzletnek, hanem nemzeti vagyonnak tekintik. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a közéven.) Amikor erre a kérdésre utalok, azt mondom, hogy van haladás a /öldprobléma terén, mert Bethlen István gróf és Nagyatádi Szabó István politikája révén 840.000-re emelkedett azoknak a kisembereknek száma, akik földdel, birtokkal rendelkeznek (Weltner Jakab: Jól néznek ki velük!); 8 millió holdnál valamivel több föld van már a kezükön. Állítom azonban, hogy 16 millió holdról lévén szó az ország jelenlegi területén, a birtokmegoszlás még mindig nem megfelalő. (Meskó Zoltán: Úgy van!) Nem gondolok itt olyan forradalmi megoldásra, és pártunk részéről senki sem gondol erre, amelyet itt több^ oldalról hangoztatnak, mindenesetre nyilvánítom azonban azt a felfogást, hogy helytelenítem azt, hogy 1130 ember kezén 5.5 millió hold föld legyen. (Meskó Zoltán: Úgy van!) Túl kell már esnünk egyszer azokon a frázisokon, hogy a kis- és középbirtok nem termel őkénes. (Meskó Zoltán: j A háború rácáfolt erre!) Órák hosszáig lehetne KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1933 május 4-én, csütörtökön, 87 beszélni arról, hogy a városi ellátásban és a kivitelben micsoda szerepe van a kisebb gazdasági egyedeknek, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől és a közéven.) nem kell azonban mást mondanom, mint azt, hogy bebizonyított tény, hogy a városi lakosság ellátásának nagyobb része a kisebb gazdasági ágakból ered. Három esztendővel ezelőtt volt például olyan idő, amikor a kisebb gazdasági ágak a magyar export összességének több, mint 60%-át tették ki. Emellett kiválóképpen a kis- és középgazdaságok vezetnek abban, hogy ezt a kivitelt emeljék. A kivitel emelése elsőrendű nemzeti érdek volt és jogos reménységeket keltett ez bennünk akkor, amikor a termelés fokozására, a kis- és középbirtok megsegítésére akkori kormányunk mindent megtett. Mélyen t. Ház! Szükségesnek tartom, hogy a munkanélküliség leküzdésének egyik eszközeként állíttassák be a föld problémája a kis örökbérlet formájában. Szükségesnek tartom egy olyan kerettörvény megalkotását, amely kerettörvény hosszabb időre nyugvópontra viszi ezt a kérdést. Bátor vagyok itt még egy egészen újszerű szempontot felvetni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Én a telepítés politikáját nemcsak az eladósodott birtokokon, hanem a mammutbirtokokon is folytatni kívánom (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) és ezenkívül a telepítésnek egy egészen új módjára, új eszközére kívánnék rámutatni. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású dolog, hogy négy-öt dunántúli vármegyében, de nemcsak a vármegyékben, hanem a városi lakosságnál is az «egyke» folytán és a háború miatt kipusztult a gyerek és nincs utód. Felvetem azt a gondolatot, hogy ezekbe az egy kés családok által lakott községekbe nem volna-e helyes az Alföld sokgyerekes népességéből utódokat áttelepíteni, mert én nem tartom helyesnek azt, hogy azok az egykés családok más egykós családoknak adják tovább birtokaikat, akkor, amikor utód nélkül maradnak. Vérfelfrissítés szemponTjából is szükség van erre, mert a Dunántúlon nagyon sok községben egy község úgyszólván csak egy rokonságot foglal magába, tehát a Tiszántúlról, vagy a DunaTisza-közéről odatelepített magyarság felfrissülést jelentene azokon a magyar vidékeken, a kihalásra kárhoztatott egykések között. Mélyen t. Képviselőház! Szükségesnek tartom a földprobléma szempontjából a városi, községi és egyházi birtokok gazdasági termelésének ellenőrzését. Méltóztassék megnézni, — és itt utalok Lakatos Gyula t. barátomra, aki kifogásolta az autonómiák problémáját — hogy minő gazdálkodás folyik a városoknál, minő gazdálkodás folyik egyes községeknél és egyáltalában a különféle közületeknél. Ide bele kell nézni az államkormányzatnak, mert az a nézetem, hogy a föld nemcsak az illető magánszemély, vagy erkölcsi testület tulajdona, hanem az egész nemzeté. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) A föld tartozik szolgálni a maga eszközeivel a nemzetet gazdaságilag és kulturális szempontból is és a kormányzatnak joga és kötelessége ebbe a dologba beletekinteni. Sajnos, az idő nagyon előrehaladt, de azt mégis el kell mondanom, hogy közel négyezer, gazdasági iskolát és akadémiát végzett olyan egyén él Magyarországon, akinek vagy nincs állása, vagy nincs megfelelő állása. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Az a felfogásom, hogy a magyar földet nem lehet tudatlan kézben hagyni, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) az 13