Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17 k volna? — Malasits Géza: Nem több, mint ma!) Ez optikai csalódás, Simon igen t. képviselőtársam, mert hiszen, hogy például csak a >szűkkörű magyar gazdasági életet vegyem, hiszi-e képviselő úr, ezek élete a biztos halál tudatában csak prolongálva van bizonyos időre. (Bródy Ernő: Már meg is haltak, csak látszólag élnek!) Az ibizonyos, hogy a magyar kormány is a gazdasági válság politikájában ilyen intervencionista eszközöket alkalmazott, megengedem, hogy kisebb mértékben, mint más államok, ami tehertbíróképességünkkel is összefüggésben volt: az adóssági kamatokat mérsékelte, a tőketörlesztések felfüggesztését rendelte el, egyes gazdasági agáiknak moratóriumot adott, és a végrehajtási eljárás során hozott be felfüggesztő intézkedéseket és végül nyíltan és burkoltan szubvencionizmussal igyekezett egyes gazdasági egyedeket —amint at. képviselő társam mondja — a rögtöni haláltól megmenteni. A magam részéről, ismétlem teoretikus értékűnek tartom utólag kifogásolni az intézkedéseket. Ha kifogásolok valamit az az, hogy mindezek az áldozatok és intézkedések nem egy egységes koncepció keretében voltak megtéve, amely egységes koncepciónak végső célja az lett volna, hogy a gazdasági válságot likvidálja. Gazdasági válságunk főoka az, hogy a múltból áthozott adósságteher küszködik a jövő élniakarással. Ilyenkor jönnek az adósságrendezési gondolatok. Nem térek ki bővebben a devalvációs gondolatra, csak osztozom az előttem szólott t. képviselőtársaim felfogásában, hogy ez sem nem célravezető, sem nem igazságos intézkedés. A valuta értékének megváltoztatása sokkal nagyobb jelentőségű és sokkal messzebb kihatású kérdés, minthogy azt az adósságrendezés alárendelt jelentőségű eszközévé volna szabad tenni. De az én t. képviselőtársam azt is elfelejti, hogy az adósság rendezésénél is sokkal fontosabb egy stabil valuta megteremtése, nnár pétiig stabil valutát csak úgy lehet kreálni, ha a valutának értékét a nemzetközi forgalomban kialakult érték alapján állapítják meg. Ha önkényesen állapítom meg, semmi garanciám sincs arra, hogy három hét,múlva, másodvonalú kérdések szempontjából, nem fog-e jelentkezni a nyomás a valutának, a pénz Iá-. bának újabb megváltoztatására. Ha t. képviselőtársam ebből ia felfogásból indult^volna ki, ha azt kívánta volna, hogy a pengő nemzetközi értéke szerint erre a prezumtív értékre szállíttassék le; akkor az elgondolása kétségkívül logikusabb lett volna, de ő egyszerűen úgy formulázta s ezzel nyitva hagyta a jövő veszedelmek útját, hogy legalább 50 százalékig történjék devalválás. Az a formulázás, 'hogy legalább 50 százalékig, nagymértékben lerontotta ennek az indítványnak elfogadható voltát. Magam részéről meg vagyok győződve, hogy a pénzláb ilyen önkényes leszállítása további leszállítás iránt új nyomás következne nagyon rövid idő múlva, és az adósságrendezés tekintetében befejezett állapotot teremteni nem tudnánk. Ennek nyomában éppúgy ott maradt volna az adósságrendezés problémája, mint ahogy ma van előttünk. (Eckhardt Tibor: Csak lehetővé tette volna, hogy segítsünk A, gazdákon.) Osztozom Lakatos t. képviselőtársam véleményében, hogy az adósságrendezésnek más útját kell keresni, de mégis erre a közbeszólásra válaszolnom kell, hogy segített volna a gazdákon, mert akkora fontosságú a kérdés, . ülése 19

BÈ május h-én, csütörtökön. $3 hogy véleményem szerint hamis illúziókat nem szabad fennlhagyni. Az bizonyos, hogy egy ilyen pénzlábleszállítás egy csapásra olyan pszihológiai hatást idéz fel, hogy ennek következtében az árak feltétlenül felszaladnak. Ha már most az árak felszaladnak s itt vagyok az államháztartás megoldatlan problémájával, akkor elkerülhetetlen, hogy az egész termelésben, a munkabéreknél s az egész államháztartásban a fizetéseknél alkalmazkodnom kell a felment árakhoz, m akkor,- hacsak nem akarom minden adóteher alól az általa védett rétegeket mentesíteni, kénytelen vagyok a másik oldalon adóemelésekkel paralizálni ennek ihatását. (Eckhardt Tibor: Csak a kartelárakat nem szabad' felemelni, az agrárollót lehet megjavítani!) Abban egyetértünk, hogy a kartelárak tekintetében intézkedni kell, de nem egy felfelé tendáló animálást kell adni az áraknak, hanem inkább mostani állapotából kell igyekezni lefelé szorítani G*S ci hatást elérni. Ami pedig az adósságrendezést illeti, egy ilyen pénzlábleszállítás a legsúlyosabb igazságtalanságokat jelenti; nem infláció, mint ahogy tiszteit képviselőtársam mondotta, de hatásában ugyanaz. Egy ilyen pénzlábleszállítás feltétlenül azt jelenti, hogy nem tudok segíteni a leszállítás dacára olyanokon, akiken keiléne segíteni s esetleg segítenék olyankon, akik egyáltalában nem tartoznak a segítségre szorulók kategóriájába. Nem folytatom, mert a konkrétumra kell rátérnem. Felállított tételem az volt, hogy a kortmiány a gazdasági élet likvidálása terén nem halad előre. Hogy adósságainkat likvidálni kell, ha itt termelést lehetővé akarunk tenni, ha fel akarunk készülni a külföldi viszonyok javulásának pillanatára, az nem lehet kérdés, csak a mód kérdése. Itt nem egészen osztom tisztelt képviselőtársamnak azt a beállítását, hogy különbséget tesz a külföldi adósságok és a belföldi adósságok között Az ő elgondolása logikus, de azt hiszem, a kérdést nem oldja meg száz százalékig, ha a külfödi adósságok csökkenését csak az idegen valuták csökkenésétől várja. Nincs garanciám arra, hogy a valuta csökkenése eléri azt a fokot, amelyet az adósság rendezésénél alkalmaznom kell. Képviselőtársam azonban a íbelső adósságoknál rátért arra az elgondolásra, hogy a kényszeregyezség elveinek keresztülvitelével kell a kérdést megoldanunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt az ötletet, ezt a kívánságot — amint az iittlévő képviselőtársaim közül is sokan igazolhatják — az első alkalommal én követeltem Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter úrral szemben, amikor ő volt a földteherrendező javaslatot hozta. A pénzügyminiszter úr elutasította, a Ház elutasította. Kívántam másodszor a Károlyi kormány ideje alatt, amikor szintén indokoltam azt, hogy erre az útra kell térnünk, mert ez az egyetlen járható út. Akkor is elutasították. Ma a németek már ugyanerre az útra térnek, Tyler népszövetségi biztos úr a maga részéről is ezt az utat ajánlj el j M t. túloldal is helyesléssel fogadja. Emlékszem nagyon jól, hogy Tomcsányi Vilmos Pál t. képviselőtársammal abban az időben vitám volt erről és ő felszólalásában a következő indokkal utasította el az én gondolatomat: «Itt nem vagyonrendezésről van szó, hanem adósságrendezésről.» Ezért nem fogadta el a kényszeregyezséget. Ez az a borzalmas illúzió, amiben mi élünk.