Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

74 Az országgyűlés képviselőházának 17 k. ülése 1933 május h-én, csütörtökön. is a nyugdíj maximum csak 80% ~£b cl tényleges szolgálatot teljesítő tisztviselők fizetésének. (Egy hang a baloldalon: Ott nagyobb a fizetés!) A fizetés sem sokkal nagyolbb, ha az árszínvonalat hasonlítjuk össze a két országban. Ennél a kérdésnél nem akarok inzisz•tálni, s csak egy elvet legyen szabad mondanom s ez az, hogy a feltétlenül meghozandó intézkedéseknek fájó voltát azoknak legszigorúbb igazságossága lesz képes csak enyhíteni, amely különösen ki fogja küszöbülni azt a különbséget, amely az egyes nyugdíjasok, az egyes nyugdíjkategóriák, valamint aközött van, hegy valaki az államtól vagy egyes autonóm testületektől húzza-e a nyugdíjat. Legyen szabad itt még egy takarékossági kérdésről beszélnem és ez a sokat hangoztatott takarékosság kérdése a kultusztárca körében. Ezt a kérdést nem tartom elsősorban pénzügyi kérdésnek, mert egy országnak elő kell teremteni tudni azokat az eszközöket, amelyek a legjobb nevelési rendszer fenntartásához szükségesek, de helyesnek tartom az olyan intézkedéseket, amelyek véletlenül a takarékosság jegyében is állanak. Nem tudom, de azt hiszem, Napóleon mondta azt, hogy az ismétlés t a politika legerősebb eszköze. Annak ellenére, hogy ezt a dolgot már több helyen elmondtam, nem szégyellem ismét szóbahozni •azt, hogy igenis én túlságosan súlyosnak és indokolatlannak tartom Magyarországra nézve négy olyan egyetem fenntartását, amelyeknek mindegyike minden fakultással bír, és helyesnek tartanám, ha nem is egyes egyetemi városok ebbeli jellegének megszüntetését, de legalábbis azt, hogy csonka egyetemek legyenek az egyes városokban egy-egy kar megszüntetésével. Teljesen felesleges a három jogakadémia. Abszurdumnak tartom, hogy Magyarországon hét helyen lehessen jogi tanulmányokat folytatni. És ha ezzel szemben az egyházak kifogásokat mondanak, erre én azt mondom, hogy az az anyagi erő, amelyet az egyházak a jogi oktatás pártfogására fordítanak, nagyon alkalmasan lenne átterelhető más olyan célra, amely nem kárt, hanem hasznot jelent az ország egyeteme szempontjából. T. Ház! Kultúrpolitikánkban előreveti árnyékát a jövő generáció képlete: fényét és árnyoldalát. Nekünk szerényebb igényű emberéket kell képeznünk és nem szabad olyan diplomákat adnunk az emberek kezébe, amelyek felhasználásának egyetlen tere van: a2 államnál való alkalmazás, s amely diplomák legalább háromszor olyan nagy számban adatnak ki minden évben, mint ahány diplomás egyént előreláthatólag a magyar állam a következő évben alkalmazni tud. (Ügy van! Ügy van!) Nekünk nem kell feláldoznunk a kultúrfölény gyönyörű eredményeit, de ez a kultúrfölény ne csak a csúcsteljesítményekben mutatkozzék. Amennyire tiszteltem boldogult emlékű • Klebelsberg kultúrpolitikáját, ezen az egy ponton mindig vitában t voltam vele is. ( Ez a kultúrfölény mutatkozzék a középoktatásban, annak szakszerűbbé tételében, de még az alapoktatásban is, és így a mezőgazdasági és ipari alapoktatásban, amely olyan szakembereket produkál az^ országnak, hogy a közvetlen termelésre való hatása kultúrpolitikánknak sokkal inkább fog bebizonyosodni, mint a humanista ideálokat követő, egyébként gyönyörű szép magyar középoktatás útján. T. Képviselőház! Es most áttérek beszédem ama részére, mely a pengő vásárlóerejének kérdésével függ össze. Azt hiszem, célszerű lesz ezzel foglalkozni, mert ennek a költségvetési vitának a központjában áll, legalább is amint eddig láttam. A Magyarország által követett politikának lehetnek elméleti hibái, egy azontoan mellette szól, és ez az a relatív siker, amelyet ezzel a politikával Magyarország eddig el tudott érni. £s itt szemben Eckhardt Tibor t. képviselőtársam kritikájával, védelmembe kell yennem azt a devizapolitikát is, amely itt egy éven keresztül, az 1931. évi összeomlástól kezdve — így nevezem 1931 nyarát — egészen 1932 őszéig követtetett. Mert már akkor átlépni arra a térre, hogy az exportot premizáljuk: ez okvetlenül a belső árszínvonalnak igen gyors emelkedését, ezzel kapcsolatban a betétesek megijedését, a betétek kivonását és egy olyan szituációt vont volna unaga után, amelyet most, ha utólag megkritizálunk, egészen bizonyosnak mondható, hogy a pengő imélyen alatta állana annak a nemzetközi megítélésnek, amelyet a követett politika folytán jelenleg még élvez. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amenynyire helyes volt ez a politika, annyira helyes volt és a pénzügyminiszter úr energiáját és gyors elhatározását mutatja az, hogy első gondja volt hivatalbalépése után, — és ez egyszersmind kritikája is annak, mintha ez a kormány nem tett volna nagyon érdemleges pénzügyi intézkedéseket — hogy az exportprémiumok rendszerét az egész vonalon bevezesse. Es itt csak egy szót akarok azon kritika ellen mondani, amelyet kommerciális oldalról hallok igen súlyos egyéniségek részéről, hogy helyesebb lenne^ az egyes cikkekre nézve külön-külön megállapított export-kompenzációs megtérítések helyett egy egységes kompenzációs megtérítést alkalmazni. Kérem a t. pénzügyminiszter urat, tartson ki a jelenlegi rendszer mellett, mert egy egységes export-kompenzációs megtérítés bevallása lenne a pengő értékcsökkenésének, amelyet látensen követne &gy további pengőértékcsökkenés, és megindulna imégint az a vesszőfutás, amelyet mindnyájan — ha nem is vagyunk nagyon öreg emberek — az 1921—1924. évekből nagyon jól ismerünk. Ilyen helyzetben, mélyen t. Képviselőház, és különösen akkor, amikor az adóssági teher olyan súlyos, természetes, hogy jajszó gyanánt hördülnek fel az adósok és követelnek olyan intézkedéseket, amelyek által az adóssági teher enyhülne. Beszéljünk tehát röviden az infláció kérdéséről. (Halljuk! Halljuk!) Az inflációnak külföldön is vannak apostolai, ezek azonban — jegyezzük meg jól — a maguk nemzetgazdaságának alapos ismeretével adnak ilyen tanácsokat, holott a mi apostolaink gyakran a külföldieknek írásából merítik az ő ihletüket *és olyan tanácsokat adnak Magyarországnak, amelyek a legjobb esetben is csak olyanok, hogy gazdasági előfeltételeik nálunk hiányoznak. Nem akarom megismételni Bud ő excellenciájának okfejtéseit, aki Eckhardt képviselőtársam idevonatkozó érveléseivel szembehelyezkedett. Nem is említeném, ha a másodrendű közgazdasági csodadoktorok mellé nem szegődött volna ennek a parlamentnek egyik igen komoly politikai pártja tegnapi állásfoglalásával, (Lang Lénárd: Teljes joggal! — Ügy vanl bal felől) Mélyen t. Képviselőház! Legyen szabad ezt a kérdést azzal a hideg tárgyilagossággal kezelni, amelyet megérdemel, mert hiszen ez nem olyan kérdés, amelyet a szenvedélyek központ-