Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-173
Az orszáffgyűlés képviselőházának 173. ülése 1933 május 3-án, szerdán. 41 más, de végeredményben a törvények ugyanúgy érvényesülnek. Sokszor hallom Magyarország nagy eladósodásának problémáját. Előre kijelentem, hogy semmivel sem akarok védekezni. Nem akarok a múlttal foglalkozni, csak a jelennel és a jövővel, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Kár, hogy mindezt nem öt évvel ezelőtt mondotta a tisztelt volt miniszter úr!) Mondottam akkor is,^ de nem vették egészen figyelembe, igen t. képviselő úr. Ha egészen objektívek vagyunk, akkor a következőket állapíthatjuk meg: 1920-ban és 1922-ben összeült a genual és a brüsszeli konferenia és ezeken gyönyörűen megállapították az elveket, amelyek alapján a valutarendezéseknek történnie kell. Úgyszólván semmiféle észrevételt nem lehet tenni ezek ellen az elvek ellen, csak egy hibaforrásuk volt, az, hogy nem^ számoltak azzal, hogy végeredményben Európának azt a nyugodt gazdasági és pénzügyi politikáját, amely a világháború előtti időket jellemezte, egy tényező tette^ lehetővé, az, hogy az egész vonalon gazdaságilag és pénzügyileg kiegyensúlyozott területek voltak. A világháború után differenciálták az államokat és útnak indítottak államokat, amelyek a békekötések következtében passzív kereskedelmi és fizetési mérleggel vették fel tulajdonképpen a küzdelmet. Tessék elővenni a statisztikai adatokat, s tessék megnézni, 1921-ben, 22-ben, 23-ban és azután végig — mindegy, akármelyik évet veszem — állandóan passzív fizetési mérleggel dolgoztunk. Ennek a passzív fizetési mérlegnek a kiegyenlítése nem kevesebb, mint két milliárd pengőt igényelt. Tehát az államnak és a gazdasági életnek akarva-nem akarva, rá kellett lépnie az eladósodás terére, hogy a fizetési mérleg egyensúlya fenntartás s ék és, ha ezt nekem nem hiszik el, — mert sokszor nem szeretnek nálunk elhinni egyes téziseket — nézzék megListnek és nézzék meg Leytonnak Németországra vonatkozó összeállítását s látni fogják, hogy milyen gyönyörűen mutatják ki Ugyanazt a teóriát, amelyet én tőlük egészen függetlenül oldottam meg és dolgoztam ki a mi helyzetünkre. Ne felejtsünk el még egy tételt. Ne hasonlítsanak össze bennünket sem a tökegazdag államokkal, de ne hasonlítsanak még a szukcessziós államokkal sem. Végeredményben itt egy ezeréves egységet törtek meg, teljes dezorganizációt teremtettek gazdasági és pénzügyi életünkben és nekünk újra kellett szervezkednünk, csak; elfelejtettük, hogy ez előtt a feladat előtt álltunk. Nézzék meg a statisztikai adatokat. Csak gépekben nem kevesebb, mint egy milliárdnál nagyobb értéket kellett behoznunk, hiszen végeredményben a háború, a forradalom, a megszállás vagyonokat tettek tönkre (Ügy van! Ü g y wan! a jobboldalán.) és rekonstrukció nélkül sohasem tudtunk volna kibontakozni is eredményt elérni. Nézzék meg, hogy ott voltak tízéves elmaradt építkezések, ameilyeknek következtében csak épületfában és műfában nem kevesebb, mint jó pár száz milliót kellett behoznunk. (Rassay Károly: Az a kérdés, hogy kellett-e?) Nem lehet megállítani az életet, mert ne felejtse el igen t. képviselőtársam, — és itt egy másik adatot is fogok hozni — hogy amikor Kállay Tibor igen t. barátom után, akinek nagyon sok keserves órát okozott a szanálás tervének megoldása és keresztülvitele, én folytattam és végigvittem ezt a munkát, egy 390 milliós kivitellel vettem át a gazdasági életet. Mit jelent tehát ez? Azt, .hogy milyen gazdasági leromlás, micsoda teljesítőképességleromlás volt az egész vonalon és kivitelünket felvittük egy milliárdnál magasabbra, fel tudtuk fokozni, akkor, amikor 30—40 pengős búzaárakkal kezdtük és a végén 20 pengős ára'kat tudtunk csak elérni. Ezt csak azért mondom, hogy senki sem tehet Magyarországnak szemrehányást — sem külföldi hitelező, sem senki más — mintha nem -tett volna meg minden erőfeszítést gazdasági egyensúlyának fenntartására. Igenis, megtettünk mindent, aminek az előbbi adatok a legszebb bizonyítékai, de végeredményben a viszonyokkal nem tudtunk megküzdeni: olyan árviszonyok következtek be a világpiacon, amelyek lehetetlenné tették a további erőkifejtést. (Friedrich István: Es az államháztartás körül is voltaik nagy bajok!) Örülök a t. képviselőtársam megjegyzésének, amely alkalmat ad annak kijelentésére, hogy azért a pénzügyi politikáért, amelyet én vittem 1928-ig, a felelősséget vállalom és csak azt nem tudom, ha olyan ' erélyesek maradunk, amilyen én voltam, nem jutottunk volna-e sok tekintetben más eredményre. Ne méltóztassék a következő pénzügyminiszter úrnak folyton szemrehányást tenni akkor, amikor a világgazdasági válság végig az egész vonalon felborította minden állam költségvetését. Ha a gazdag Amerika 40%-os deficittel küzd, miért akar tőlünk ^többet kívánni, akik egész életerőnk kifejtésére voltunk kényszerítve, mert élni akartunk és nem meghalni. (Friedrich István: De az óriási túlköltekezések!) Vissza akarok térni az előbb említett erőfeszítésünkre, amelyre még csak egy adatot kívánok felemlíteni, azt, hogy az 1913. évi adattal szemben nemcsak eltüntettük külkereskedelmi mérlegünk deficitjét, hiszen emlékezni fog erre Friedrich képviseltársam is, (Friedrich István: Eleget veszekedtünk!) hanem pluszszal dolgoztunk és 220 millió pengős plusz lett volna, ha csak az 1913. árak; érvényesülnek. Ez a tényállás. A viszonyok kényszerítettek eladósodásra hennünket és ha az államok hosszú sorozata nem tud megfelelni kötelezettségének úgy, mint azok eredetileg szólnak, Magyarországtól sem lehet várni, hogy az eredeti kötelezettségek alapján álljon. Én nem tudom magamévá tenni sem azt az álláspontot, hogy nem fizetünk, sem azt, hogy nem tudunk 'fizetni. A világgazdasági konferenciának az a hivatása, hogy a nemzetközi adósságok kérdésében rendezést találjon úgy, hogy megszűnjenek a moratóriumok, a transzfermoratóriumok, megszűnjék minden korlátozás, mert végeredményben ezek nem normális eszközei az életnek, {Ügy vom,! Ügy van!) ezek a hitelélet aláásásátés tönkretételét jelentik. A legnagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ebben a tekintetben rend szülessen. Igenis, annyit teljesítünk^ amennyit az előbbi hibaforrások figyelembevételével és az ország gazdasági erőviszonyai mellett teljesíteni tudunk, mert végeredményben nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy ha körülzárnak hennünket, akkor nem tudunk semmit sem értékesíteni és ez esetben a legnagyobb ellenmondás teljesítést követelni. En tudom, hogy a pénzügyminiszter úr is ebben az irányban halad és ^ úgy kell felfogni a mi szempontunkból a világgazdasági konferencia jelentőségét, hogy ott igenis, feltárva a helyzetet, megállapítják a jövő elrendezésének tervét, melyben megmondják, mit lehet ettől az országtól követelni.