Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-181
Az országgyűlés képviselőházának 181 a vásárlóereje, ennélfogva nagyon jól megtalálja számítását, akár a páncélszekrényben, akár a páncélpincében haszonra^ rejtőzködik el, míg a termelés veszteséges, tehát nem megy a termelésbe vállalkozni. Ezzel szemben az infláció talán kipiszkálja a tezaurált bankjegyeket, de tudjuk tapasztalatból, hogy még jobban elrejtőzködik az arany az infláció idejében, sőt nemcsak elrejtőzik, hanem az országot is elhagyja, mint láttuk az 1931-es^ válság idejében, amikor elhagyták az országot az úgynevezett siberek a maguk valutájával, devizájával. Nagyon csodálkozom Ulain képviselő úrnak megállapításán, amikor vezérével ellentétbe helyezkedett, mert boldogult Gaal Gaston azt mondotta, hogy minden hitelnek anyja és forrása a Nemzeti Jegybank és különösen, amikor a hitelszeryezetek a kényszerült adós védelmi rendelkezések folytán elsorvadnak, amikor sehol hitelre nem számíthat sem a gazda, sem az iparos, sem a kereskedő, akkor a Nemzeti Jegyintézet feladata a hiteligényeket kielégíteni. Kifogás tárgyává tette a jegyintézetnek azt a politikáját, amelylyel boldogult vezérének kívánságát teljesítette elsősorban. (Ulain Ferenc: Az én vezérem ilyen szamárságot sohasem kívánt!) Nem is azt mondom, hogy ő kívánt szamárságot. Elnök: A közbeszóló képviselő urat figyelmeztetnem kell, hogy közbeszóiástól és inparlamentáris kifejezésekből tartó/,kodjék. Simon András: Amikor már közhely, hogy a fonttal es legutolján, a dollárral való bizonytalan kísérletezések folytán, tőlünk kimenekült tőkék, most ott riadtak meg és onnan menekülnek ki és onnét orientálódnak felénk éppen a pengő stabilitása miatt, akkor látta jónak a pengő ellen Ulain képviselő úr azokat a kifejezéseket elmondani, melyeket mindnyájan ámulattal-bámulattal és bizonyos mértékben döbbenettel hallgattunk meg. Célravezetőnek tartom Hegedűs Lorándnak és a Népszövetség egyik pénzügyi bizottsági szakértőjének: Mlinarszkynak a javaslatát, hogy ne a bankjegyeket szaporítsuk, hanem váltópénzünket ezüstpénzzel. A nép úgy itt, mint más országokban nem tekinti inflációs jellegűnek, ha ezüstpénz r kerül forgalomba, szívesen fogadja az ezüstpénzt. Van is erre lehetőségünk. Az 1925:XXXV. te. 11. §-a megenged 45 millió pengőnyi ezüst érmét, az 1930:XXI. te. 11. §-a 5 és 2 pengőből megengedi 20 millió pengő kibocsátását. Semmi akadályát nem látom annak, hogy a forgalom által igényelt nagyobb mennyiséget kiboesássuk és ezáltal ezeket a bizonyos mértékben mégis keréktörő, deflációs jellegű állapotokat ezzel az intézkedéssel megszüntessük. (Dinich Ödön: Ezt Gaal Gaston ezelőtt egy évvel mondta, de akkor nem akarták!) Csak Ulain Ferenc képviselő úr nem hiszi el. (Dinich Ödön: De elhiszi!) r Elsősorban politikai okai vannak tehát a világválságnak; okszerűleg következik ebből, hogy lényegileg politikai téren található meg az orvosság is. A magyarság a Duna leghatalmasabb völgyében, a keleti népek évezredes országútján alapított hazát. A Kárpátok medencéjét, a világ egyik legtökéletesebb földrajzi egységét, egymaga nem volt képes betölteni. Letelepedésével három merőben idegen faj: a szláv, germán és latin faj ütközőpontjába került. Ezek a tények hozták magukkal, hogy nemzetünknek évszázadról évszázadra rendkívüli véráldozattal kellett fizetnie európai létéért, ülése 1933 május 16-án, kedden. 451 nemzeti létéért s vesztett háborúk után sokszor került a lét és nemlét nagy kérdőjele elé. Legnagyobb királyaink, államférfiaink azok voltak, akik nemcsak felismerték a magyar sorsot, hanem éppen ezt a veszélyes belvzetet tették meg politikájuk tengelyévé. Kitűnőbb Árpád-házi királyaink # rokonnépek letelepedésével igyekeztek gyarapítani nemzetünket. Munkásságuk eredményeként Mátyás alatt hazánk négy és fél millióval körülbelül ott tartott lakosságszámban, • ahol a ferit sziget anyaország, s ennek a négy és fél milliónak is háromnegyedrésze színmagyar volt. (Jánossy Gábor: Mert a király is színmagyar >lt!) Előbb azonban a Habsburg-i és török birodalomnak, az utóbbi lehanyatlása után pedig a bécsi politika és a nemzetiség malomkövei közé került a magyar. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A történelem soha^ nagyobb mértékben még nemzetnek elégtételt, igazságot nem szolgáltatott, mint a magyarnak, amikor látjuk, hogy az utódállamok az állítólag felszabadított testvéreinkkel: horvátokkal, szlovénekkel, tótokkal, ruténekkel miképpen bánnak, mondhatnám: miképpen bánnak el. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Arról nem is szólva, hogy a magyarságot egyenesen keresztrefeszítik. Amíg a magyarság számban fogyott, addig a mi nemzetiségeink gyarapodtak anyagiakban és kulturális javakban egyaránt. (Ügy van! .jobbfelől. — Jánossy Gábor: Ezt semmiféle Bleyer Jakabok nem fogják megcáfolni!) Különösen áll ez a magyarországi német testvéreinkre. En csodálkozom, hogy ha már Bleyer Jakab t. képviselőtársam ezzel a kérdéssel foglalkozott, nem tűnt fel neki, (Egy Juing a jobboldalon: Nem akart feltűnni!) és nem tette szóvá azt, hogy Franciaországban a franciák a száli frankokat a burgundokat; a spanyolok a nyugati gótokat és részben a vandálokat, Olaszország a Longobardiában a longobardokat teljesen beolvasztotta. Csodálkozom, hogy nem nézett r körül, hogy mi történik Brünnben a csehek részéről, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) csodálkozom azon, hogy nem szívlelte meg, hogy Prágában 1348-ban IV. Károly német egyetemet alapított és ebből csak 1882-ben tudott kisarjadni egy cseh egyetemág ^s azóta Prága teljesen elszlávosodott. Csodálkozom, hogy nem nézett utána a teljesen tárgyilagos Bracheli-féle statisztikai adatoknak, (Jánossy Gábor: Tudós tanár!) mely szerint Ausztriában 1877 január 1-i összeírás szerint 40% némettel. 55'9% szláv állott szemben, míg 1900-ban a német arányszám csak 35"78% volt, viszont a szlávoké 60'46%-ra emelkedett fel. Németország mellett, tehát a perifériákon a németséget teljesen felszívták a körüllakó népek; kivétel volt Poroszország és Szászország területe, mert Poroszország r és Szászország nagyrésze beolvasztotta a szláv vend törzseknek két ágazatát és kivétel volt Magyarország, melynek német kisebbségi politikáját olyan erős és igaztalan bírálatban részesítette. T. Ház! A türelmes politikát gazdasági és kulturális téren abban látom, hogy miképpen jutnak s'zerephez a r magánéletben és közéletben valamely kisebbség- egyénei. Kiindulhatott volna a t. képviselőtársam önmagából, aki a Pázmány Péter magyar királyi Tudományegyetem tanára, (Jánossy Gábor: Miniszter volt!) figyelembe vehette volna boldogult kultuszminiszterünket, gróf Klebelsberget, figyelembe vehette volna Haller Istvánt, Hóman
