Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-180
406 Az országgyűlés képviselőházának 1 országon. A csecsemőhalálozás 32.880, a tuber•kulotikus halálozás pedig 16.889. Ha kellően megorganizáltuk volna a prevenció kérdését, akkor azt hiszem, legalább 60.000 ember életét lehetett volna megmenteni, és lehetett volna őket munkaképes egyedekként az állami életbe beállítani. Mintajárásokat hívtak életre, melyeket ott kellene felállítani, ahol tulajdonképpen a legnagyobb szükség van ezekre, és ahol ezeket az előfeltételek is kívánatosakká teszik. Ezzel szemben azonban azt tapasztaljuk, hogy a mintajárásokat mindenütt ott állították fel, ahol a legkevesebb adottság volt, (Ügy van!) értem ezalatt, hogy ahol amúgy is jó szociális viszonyok voltak. (Igaz! Ügy van!) Méltóztassék elmenni a Hajdúságba, Balmazújváros környékére, ott a kubikosgödrök mellett, ahol a tífusz a maga orgiáit üli, ott méltóztassék felállítani a mintajárásokat, oda tessék kiküldeni védőnőket és orvosokat! (Ügy van!) Ezt tartom állami feladatnak, nem pedig azt, hogy ahol amúgy sincs szükség rá, például a gödöllői járásban, ahol amúgy is megvannak a. természetes adottságok, ott állítsanak fel ilyen mintajárást. (Erdélyi Aladár: Ki csinálta olyan rosszul?) Az eddigi egészségügyi politika. Sajnos, mint mindig, ezeknél a mintajárásoknál is külföldi minta után szaladtunk, Szerbiát követtük, ahol Stampart utánoztuk. Azonban figyelembe kell venni, hogy Szerbiában sem megfelelő közigazgatás nem volt, •sem pedig orvosok nem voltak. Nálunk, hogyha nem is volt talán kiépítve a szerves közegészségügyi igazgatás, de lealább mindenütt voltak jó orvosok, hogyha ezekre építettük volna a közegészségügyet, lehetett volna jó közegészségügyi politikát csinálni. Elhibázottnak tartom a profilaxist azért is, mert a laboratóriumos, mikroszkópos álláspont érvényesül benne. Olyan embereket küldenek ki oda, akik a laboratóriumokban nőttek fel, nem ismerik a való életet, nincsen meg a kapcsolatuk a speciális magyar viszonyokkal, a falu, a tanya és a magyar lakosság problémáival. (Ügy van!) En azt mondom, hogy ha ehelyett hallgattunk volna a mi jól dolgozó megyei, városi és egyéb tisztiorvosainkra, akkor helyesebb közegészségügyi politikát lehetett volna inaugurálni. A rendeletek, amelyek megjelentek, azt lehet mondani, egyenesen tankönyvjellegüek. Például legutóbb is kiadtak a fertőző betegségek leküzdésére egy rendeletet, amely ellen az egész ország területéről mindenünnen tiltakoztak a hatóságok és a hatósági orvosok, hogy az végrehajthatatlan. Legutóbb megjelent egy tífuszrendelet, amely térképeket rajzoltat nemcsak a községi vezetőkkel, hanem az orvosokkal, házról-házra akarja járatni az elöljáróságok tagjait, hogy ezek beszéljék rá az embereket a védoltásra. Azután azt kívánják, hogy ott faluhelyen teljesen komfortos W. C.-ket állítsanak fel. Istenem, hogyan tegyék ezt, ha még másra sem telik, ha nem telik egy hídlásos istállóra? Ha lenne miből, akkor azt hiszem, elsősorban ezt az utóbbit csinálnák meg falun, nem is beszélve arról, hogy azt kívánják, hogy mindezeket a közegészségügyi intézkedéseket az orvos minden egyes alkalommal díjtalanul ellenőrizze. Jellemző még az :a nagyon érdekes intézkedés, amely kimondja, hogy a bacillusgazdák — nem kisgazdák, mert ott nagygazdák vannak (Derültség*) — feltétlenül eltiltandók a mun0. ülése 1933 május 15-én, hétfőn. kától. Ha a mai szomorú gazdasági viszonyok között én azt is eltiltom a munkától, akinek véletlenül munkája akad, ki fogja annak az embernek megtéríteni t a veszteségét és mely községi háztartás fogja ennek a terheit viselni? Nem mondom, van ebben az intézkedésben valami szükségszerűség, csak nem ilyen formában, nem ilyen túlzott formában t kell azt keresztülvinni, ahogyan ennek a végrehajtását elgondolták az íróasztalnál. Elhibázottnak tartom a profilaxist azért is, mert nem istápolja kellőleg az anya- és csecsemő védelmet, ezt a magyar földön termett intézményt, amely tényleg a magyar talajból nőtt ki. amelyre büszkék lehetünk és amelyet ma már igazán -mindenütt a világon lekopirozni igyekeznek. Ennél a kérdésnél szeretném felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy nagyon helyes elgondolás, amelytől semmi körülmények között sem szabad visszariadni, az, hogy az állami óvodákat a gyermekvédelem szolgálatába kell állítani. (Helyeslés a balközépen.) Ez az anya- és csecsemővédelem, valamint a kisdedvédelem intézményes kiépítését jelentené hároméves kortól hatéves korig. Ez természetszerűleg maga után vonná a következőket. Csak egynéhány szóval akarom körvonalazni — az idő rövidsége miatt nem jut ugyanis időm rá, hogy bővebben kifejtsem — mit jelentene ez az állami szociális gondozás szempontjából: Először megoldaná a munkába járó anyák és a rossz szociális környezetben lévő csecsemők és kisdedek szociális, egészségügyi gondozását. Lehetőséget nyújtana az anya- és csecsemővédelem, valamint a kisded védelem korhatárának hatéves korig leendő kitolására. Leheséget nyújtana azután az anya- és csecsemővédelemnek az államra nézve minden nagyobb költség nélküli továbbépítésére és az egész ország beszervezésére. Megoldási lehetőség volna azután az állam gyermekvédelmi rendszerének a kor követelményeinek megfelelő átszervezésére. Módot nyújtana azután arra, hogy az óvónői és gondozónői státusban foglalkoztatott női munkaerők gazdasági és szociális helyzetét rendezzük. Végül egyetemes közegészségügyi politikát lehetne ezzel inaugurálni. Hiszen nagyon sokszor ellenvetéssel élnek ilyenkor a pedagógusok, akik azt mondják, hogy az óvoda pedagógiai intézmény. Méltóztassanak megengedni, kétlem, hogy az óvoda csak pedagógiai intézmény volna, akkor az óvónő mellé nem volna mindenütt rendszeresítve egy dajkái állás. Ha pedig az az óvónő az egészségügyi védőnői szolgálatot is ellátná, mellette a dajkával, aki helyett akár bábát, akár pedig ápolónőt alkalmaznánk, akkor ebben az országban minden községben kiépíthető volna az egész egészségügyi védelmi intézmény. Valóban csak még az orvost kellene mellé állítani, aki ennek az intézménynek vezetését és irányítását volna hivatva végezni. (Helyeslés a balközépen.) Itt volna mindjárt egy olyan terrénum, ahol orvosi munkaalkalmakat lehetne teremteni és azt a isok orvost, aki ma esetleg fizikai munkával keresi ímeg kenyerét, az állam szolgálatába lehetne állítani. (Helyeslés a balközépen.) Az anya-, csecsemő- és^ kisdedvédelemnél fő a társadalmasítás és ezért tartom én a Stefánia Szövetség szervezetet helyesnek, még akkor is, ha nagyon sokszor sok oldalról panaszok hangzanak is fel. Hiszen mindenütt vannak olyanok, akik visszaélnek a hatalmi helyzettel, és nem megfelelően végzik a mun-