Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. 381 zettségénél^ fogva ki tudja termelni rövidesen a pénz értékének csökkenése folytán azokat az új árakat, amelyek egalizálják a pénz értékének csökkenését, illetőleg rekompenzálják öt. Egészen bizonyos, hogy megint a mezőgazdaság lenne az, amely veszítene rajta Ügy van! Ügy nan! <a> jobboldalon.), mert úgy a gabonaárak, mint az állatárak és minden mezőgazdasági termény ára nem tudná olyan gyorsan követni a devalváció folytán előállott drágulást, mint ahogyan a nagyipari és egyéb kereskedelmi árak követik, úgyhogy a devalvációval megint az a mezőgazdaság veszítene, amelyet azzal voltaképpen megsegíteni akarnak egyesek. (Hegymegi Kis Pál: Félév múlva megcsinálják!) De nem beszélek, felesleges beszélnem arról, hogy a devalvációval kapcsolatban micsoda morális és azután szociális rombolás volna az egész vonalon. Aki átélte a tőzsdei spekulációk borzalmas rohamát, az emlékezik rá, hogy akkor bejöttek ide ebbe az országiba Európa szemétspekulánsai, akik munkanélkül a tőzsdén, a kávéházban egyik napról a másikra nagy^ vagyonokat szedtek össze. Akkor kint a vidéken a nyomorúságos szegény ember dolgozott, küzdött és amikor egy hét alatt összegyűlt pénzével bement a városba, akkor már a felét érte a pénz, amit keresett; alig tudott rajta valamit vásárolni. Egészen bizonyos, hogy a munka becsülete megint alábbszállana és a tőzsdei és egyéb spekuláció grasszálna ebben az országban. (Dinich Ödön: Ma nincs mit bevinni a bankba! A gazda már nem visz be a bankba egy fillért sem!) Méltóztassanak visszatekinteni arra az időre, amikor ebben a Házban olyan hangulat volt, hogy a botbüntetést megszavaztuk az árdrágítók ellen, abban a hiszemben, hogy ezzel a botbüntetéssel talán a borzalmas uzsorának — amelyet akkor uzsorának tekintett mindenki — végetvethetünk. A dollár és a font esése kétségtelenül nagy eseményeket ír elő. A dollár esése nyomán, amely folyamatban van ma is, —a legújabb hírekből méltóztatnak hallani — láz vett erőt nemcsak a newyorki tőzsdén, de az egész amerikai gazdasági életben. Ha azonban ebből a kis országból nézzük ezt a lázt, akkor mi tudjuk, hogy mi az a lázas forgalom. Az amerikai és a nyugateurópai lapok úgy írják, hogy Amerikában a gazdasági fellendülés korszaka nvílott meg és lázasan kezdődik a gazdasági élet az egész vonalon. 20 milliárd forgalom volt a newyorki tőzsdén egy nap alatt, papírok cseréltek gazdát, ugrik a papírok ára, bárom és félszeresére nőtt a búza ára egy r félév alatt és mindez abban az optikai csalódásban tartja az amerikai közvéleményt, hogy ez gazdasági megoldás. Említettem, hogy Amerika más •helyzetben van, mert hiszen Amerika aranykészlete sokkal nagyobb, semhogy félnie kellene attól, hogy a szahályszerű aranyfedezetet a pénzszaporítás felül fogja múlni. Az amerikai dolláresést és az ari'gol fontesést azonban ne méltóztassanak más színben látni, mint voltaképpen egy nagy vámháború képében. Az angol font és az amerikai dollár verekedése voltaképpen annak a hatalmas vámháborúnak egy nagy mozzanata, nagy frontja, amely a párisi békeparancsok óta az egész világon folyik. Méltóztassanak emlékezni arra, hogy amikor MacDonald angol miniszterelnök átment Amerikába, a tenger közepén értesült arról, hogy a dollár esése megkezdődött. Az angol sajtóban akkor olyan hangulat vett erőt, hogy az angol miniszterelnöknek haza kell utaznia, mert az amerikaiak ki akarják játszani Angliát és az amerikai kivitellel akarják leversenyezni az angol termelést. Ez a vámháború folytatódik ma is. A Eooseyelt-féle beszélgetéseken vámfegyverszünetet javasoltak. Csodálatos, hogy amikor a vámfegyverszünet javaslata elhangzott, rá egy hétre Francaországban vámemelések történtek. Franciaországban és más országokban is egymást követték a vámemelések. Most már London lesz a központja ismét egy nagy értekezletnek és pedig a gazdasági világértekezletnek, — ha ugyan addig a genfi leszerelési konferencia szét nem robban — ahol majd június 12-én kezdődnek el a tárgyalások, hogy a dollár és a font esésével és más dolgokkal kapcsolatban a nagyhatalmak tudnak-e olyan intézkedéseket javasolni, amelyek az egész világválság enyhítésére, illetőleg megoldására alkalmasak. Kétségtelen, hogy a valuták rögzítésének tervét is felvették az amerikaiak a világkonferencia tárgysorozatába. Hogy mit értenek a valuták rögzítése alatt, hogy azt értik-e ezalatt, hogy a valutákat bizonyos változott színvonalon akarják rögzíteni, hogy ebben az irányban nemzetközi ajánlást készít-e elő a londoni világkonferencia, ez rövidesen el fog dőlni. Egészen bizonyos azonban, hogy mind Amerika, mind Anglia, valamint Franciaország is, amelyek a külforgalom terén meglehetős érdekellentéteket látnak maguk körül, iparkodnak arra, hogy a valutákat bizonyos színvonalon, általában az egész világon rögzítsék. (Hegymegi Kiss Pál: Akkor a pengőt már 30 százalékkal le kell, hogy szállítsák!) Tisztelt képviselő úr! En nem venném fel a harcot a pengő ellen, amikor még semmi szükség sincs arra és amikor az még nagyon veszélyes. En a képviselő úrról is feltételezem, hogy a legjobb szándékkal, hazafias érzelemmel beszél, (Dinnich Ödön: Kétségtelenül!) de méltóztassék elhinni, én féltem Magyarországot és az egész magyar gazdasági életet attól, hogy idő előtt egyoldalúlag belemenjünk egy olyan intézkedésbe, amelynek azután semmi fékje nincs, míg ellenben egy nemzetközi egyezmény megkötésével határozott fék lenne arra, hogy a valuták bizonyos színvonalon rögzítve maradjanak. Egy nemzetközi egyezményben nemcsak garancia, hanem bizalomgerjesztő körülmény is van atekintetben, hogy további ^változás a valutában nem lesz. (Hegymegi Kiss Pál: Azaz, a defláció meg a devizagazdálkodás tönkreteszi az egész gazdatársadalmat! — Dinich Ödön: Ez így fog történni!) A külforgalom felszabadítása az, ami szóbakerül a londoni gazdaságig világkonferencián. A külforgalom felszabadítása terén, azt hiszem, Magyarország különösen az, és talán az egyetlen ország, amely mindenféle felszabadításba belemegy, ha azt az egész világon keresztülviszik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy Trianon óta, amióta az új európai térképet megalkották, Magyarország^ az az állam, amely nem vezetett az elzárkózás terén, hanem mindig kényszerlépéseket tett, amikor körülötte egyes államok elzárkóztak. Amikor egyrészről Csehország, másrészről Ausztria és más ipari államok, amelyek természetüknél fogva az ipar fejlesztésére voltak hivatva, a parlamenti helyzetnél fogva agrárpolitikát folytattak, hatalmas szubvencióval fejlesztették a mezőgazdaságot, akkor természetesen, mezőgazdasági exportunkat a piacokról visz-