Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

380 Az országgyűlés képviselőházának francia eredetű telepesek hogyan érzik magukat?» Bátran megmondtam francia barátaimnak azt, hogy nagyon haragusznak a franciákra azért, mert elcsatolták Magyarországtól a bánáti községeket; azóta -megszűntek a francia községnevek, mind elrománosították őket. Csak azért mondtam ezt el, hogy bebizonyítsam, hogy nemcsak ebben a Házban, de az ország határain kívül is hirdetem azt, hogy igenis ez a föld, ez a levegő, ez a nép tud asszimilálni és boldogok leszünk, ha minél többen, akik ebben az országban élnek, asszimilálódnak a magyarsággal. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A keresztény világnézet tehát nem zár ki senkit a magyarság táborából, abban a táborban mindenki együtt lehet, aki a krisztusi elveket elismeri. Méltóztassék megengedni, hogy ezen világnézet alapján ne annyira közjogi politikával foglalkozzam, hanem a kenyér politikájával, amelyet még mindig sürgősebbnek, égetőbbnek tartok. Meg vagyok róla győződve, hogy míg mi ebben az országban a gazdasági helyzetet nem javítjuk, — egészen 'bizonyos, hogy külső tényezők nagyobb befolyással lesznek erre, — addig nem készítjük elő a magyar királyság tényleges megvalósításának idejét. A kenyérpolitikában a mezőgazdasági politikát kell szem előtt tartani, mint azt előhb említettem, azért, mert a mezőgazdaság alapja az egész gazdasági életnek. Itt előtérbe nyomul az agráradósság kérdése, amelyről a vita folyamán több kiváló szónok^ beszélt. Az agráradósság kérdésében a pénzügyminiszter úr nagy lépést tett előre és én ezt a lépést különösen elvi szempontból tartóin igen nagy jelentőségűnek. Tudniillik a pénzügyminiszter úr átmeneti megoldásként a kamatterhek csökkentését vitte keresztül. Lehet arról vitatkozni, hogy ez a kamatcsökkentés elegendő-e, vagy nem, maga a pénzügyminiszter úr is elismeri azt, hogy nincs még teljes harmóniában a mezőgazdaság jövedelmezőségével, különösen azoknál a birtokosoknál nem, amelyek erősebben el vannak^ adósodva. Kétségtelen az, hogy a mezőgazdaság egy 5*5—6 százalékos kamatozást, ha a felénél túl megvan terhelve, nem bír el. Sokkal jotob lenne, ha erre megfelelő fedezet lenne, ha letudnánk menni egészen négy százalékig, ami viszonyítva a régi nagy kamatokhoz, közelebb állana az arányossághoz. Figyelembe kell azonban venni, hogy a kamatnívó csökkentése lehetséges újabb forrás találása esetén, nem is végleges. De ez az intézkedés abban a tekintetben, hogy egész sorozata az intézkedéseknek van a pénzügyminiszter úr programmjában, amint azt expozéjában előadta, különösen a kamathátralékokat illetőleg, amelyeknek hosszabb időn át való törlesztését akarja lehetővé tenni. Ezenkívül a földvásárló intézet létesítésével lehetővé tenné azt, hogy a gazdának ne kelljen a földjét odadobni. Ez fontos dolog birtokpolitikai szempontból, mert ez a párt mindig azt vallotta: az a lényeges, hogy kinek a kezén van a föld. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem fő, hogy a föld tehermentes legyen; nem egyedül ez a lényeg. A lényeg az, hogy a magyar gazdatársadalom, amely a földhöz nőtt, amelyről a székely ember azt szokta mondani, hogy a földnek az apja, megmaradjon a maga földjén. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Károlyi Sándor gróf mondása óta ismer179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. jük mindnyájan azt az igazságot, hogy akié a föld, azé az ország. Nem közömbös, hogy kinek a kezében van a föld. {Ügy van! a jobboldalon.) Es ha intoist, amikor egy esetleges külföldi devalváció folytán ennek hírére kezd megmozdulni a magyar föld, ha a pénzügyminiszter úr programmjába vesz oly au intézkedést, hogy a gazdának ne kelljen elhagynia a földjét, azt hiszem, a nemzeti birtokpolitika szempontjából ez a leghelyesebb. (Berki Gyula: A legveszélyesebb elem az országban a birtokát vesztett paraszt.) Az egyeztető eljárás révén is, amely egy másik tervbe vett intézkedés, a pénzügyminiszter úr és a kormány arra gondol, hogyha nem is lehet a telekkönyvi jogot felforgatni, mert hiszen ehhez hozzányúlni nem szabad, de módot kell találni arra, hogy a különböző tartozások között bizonyos arányt hozzunk létre és hogy a gazdát megszabadítsuk azoknak a kölcsönöknek, terheknek a vexáló hatásától, amelyek kifizetésére sok kilátás úgy sincs. T. Ház! Elhangzott a másik oldalon Eckhardt Tibor t. képviselőtársam ajkáról a devalváció terve. Ez rendkívül merész, nem akarom azt mondani: vakmerő terv, mert hiszen keresztüléltünk egy devalvációt, amellyel szemben t. képvislőtársam talán avval érvel, hogy hiszen ő nem inflációt javasol, hauem egy kötött devalvációt, vagyis bizonyos lékig való leejtését a pengő értékének. Kétségtelen érvet találnak a devalváció hívei abban, hogy az angol fontnál sikerült egy 30%-os, tehát egy határozott mérvű devalvációt előidézni és sikerült a fonttal kapcsolatban az északi, a skandináv és a fonttal kapcsolatos egyéb valutáknál is ugyanezt a devalvációt eszközölni. Csakhogy egészen más helyzetben van Anglia és egészen más helyzetben vannak azok az országok, amelyek gazdaságilag sokkal erősebbek, mint amilyen Magyarország, ahol nem találnánk féket, — ha megkezdenek a devalvációt — ennek a devalvációnak megállapítására. Méltóztatnak talán arra hivatkozni, hogy Ausztriában is megtörtént a schillingnek 20%-os devalvációja, amit az osztrák kormány, illetőleg az Osztrák Nemzeti Bank is elismert. Nem szabad azonban szem elől téveszteni azt, hogy Ausztriának is megvolt a fékje, t. i. annak idején a kilátásba helyezett kölcsön, amely új bizalmat öntött mindenkibe, úgy az osztrák állampolgárokba, mint a külföldiekbe. (Hegymegi Kiss Pál: Hát nálunk, ha két millió új exisztencia lélekzethez jut, ez nem önt önbizalmat?) Hivatkozom t. képviselő úr, további fejtegetéseim során arra, hogy voltaképpen devalváció esetén kétségtelen, hogy a termelő rétegeknek bizonyos osztálya hozzájut pillanatnyi könnyebbüléshez; elismerem, hogy az adósok körében egyideig ez könnyebbséget idéz elő, azonban ez a könnyebbség csak látszólagos, -mert olyan helyzet következik el, amely idéz elő derutot nemcsak a nemzet többi rétegeiben, a tisztviselők, a munkások, a kereskedők, az iparosok és a betevők körében, nemcsak a gazdák nagyobb körében is, hanem előidézné később a bajt azon gazdák körében is, akiknek a devalváció eleinte bizonyos előnyt nyújtott. (Dinich Ödön: Ez csak szuppozició ! — Temesváry Imre előadó : Ez biztos! — Hegymegi Kiss Pál: Nincs ma foglalkozási ág, amely el ne fogadná ezt!) Méltóztassék figyelembe venni, hogy a mezőgazdasági termelésben nincs az a szervezettség, -mint a nagyipari és egyéb termelésben, amely szerve-