Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. 367 kartellbe léptek, egyszerre 45%-kai emelték fel. A gyapot ára külföldön 50%-kai esett, ugyanakkor itthon 30%-kai emelkedett. Egy soproni kovácsmester levelet írt nekem. Panaszkodik az ottani viszonyokról és azt mondja, bogy békében egy métermázsa rozsért 5 mázsa kovácsszenet kaptak, ma pedig egy mázsa rozsért csak egy mázsa kovácsszenet kapnak. A burkoló lapra a kartell, amíg együtt volt, az irányárakból 10% engedményt adott. Ma, amikor néhány cég kiugrott a kartellből, már 50%-ot ad. A Máv.-nak a kőbányák a zúzott kavicsot 56 pengőért szállították. Most felbomlott a kartell és a kavics ára leesett 37 pengőre. Az olajgyárosok a székesfővárosnak az utcák portalanítására az olajat négyzetmétereriként éveken keresztül 72 fillérért szállították. Amikor két gyár kilépett a kartellből, egyszerre 42 fillérre szálltak le az árral és amikor teljesen felbomlott a kartell, mint például az idén, a versenytárgyalásnál 21 fillérért pályáztak, sőt ráadásul 700.000 négyzetméternél 30.000 négyzetmétert ingyen olajoznak. Kérdezem, igen t. Ház; ráfizet-e most ez a cég erre a munkára? Nem jogtalan, részére megengedhetetlen és indokolatlan nagy (hasznot húzott-e a közülettől évekig? Kétségtelen tehát, hogy az adófizető polgárokat károsította meg. De tovább megyek. Bud kereskedelemügyi minisztersége alatt elhatározták a nagy útépítést. Addig öt nagy aszfaltgyár dolgozott. Az elszigetelő aszfaltlemez négyzemtéterenként 3 pengőbe került. Ennél a nagy útépítésnél, éppen azért, hogy megtörjék a kartellt, megengedték külföldi cégek pályázatát is. Erre a hírre rögtön felére, vagyis 1 pengő 50 fillérre esett le a lemez ára. Most azután megint kartellbe léptek és ugyanakkor felemelték az árat 2 pengő 50 fillérre. (Pillis Károly: Hallatlan!) r T. Ház! A' Mi Lapunk 1933 május 9-iki száma közli, hogy a bíróság a jó erkölcsökbe ütközőnek bélyegezte 10 textilgyárnak kartellmegállapodását. A kereskedelemügyi miniszter úr nevezetesen még 1930-ban azért, hogy a lenrostnak, a lentermelésnek értékét biztosítsa, leiratot intézett a Textilgyárosok Szövetségéhez és az Okt. négy tagjához, amelyben kijelentette, hogy ha alakítanak egy lenipari szállító^ társaságot, akkor versenytárgyalás mellőzésével 4000 métermázsa lenfonalnak szállításával bízza meg őket. Természetes, hogy ezek a gyárosok rögtön megalakították a kartellt és — mint a nevezett lap megállapítja — a napi árnál jóval magasabban szállították, a kormánynak ezt a 4000 métermázsa lenfonalat és maguk között elosztották a mennyiséget, megállapították a kulcsokat, hogy milyen arányban részesednek. Ezek között a kartelicégek között volt egy kisebb iparos is. Mikes István. Ez a Mikes István a székesfővárosnak megelőzően szállított lenrostot 225.000 pengő értékben. A kartell követelte, hogy ezután is fizesse be a kartellnek járó 10%-ot, vagvis 22.500 pengőt. Mikes erre nem volt hajlandó, tehát bírósághoz fordultak. így került azután a bíróság révén nyilvánosságra az ügy. A törvényszék elutasította a keresetet és megállapította, hogy a jó erkölcsökbe ütköző kartellszerződés jött létre a textilgyárosok között. De ez a lap egyebet is megállapított. Nevezetesen megállapította azt, hogy amíg ennek az államilag támogatott szállításnak 94%-át a nagyipar kapta, addig a kisipar csak 6%-ban részesedett. Kérdezem, ha ilyen a helyzet, és KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. ilyen állapotok vannak, hogy lehet állami pénzből illegitim jövedelmekre szert tenni, amikor a fogyasztóközönség egyébként is nagyon le van romolva és vásárlóképessége nagyban csökkent, lehet-e kitenni ezt a fogyasztóközönséget egypár tucat, vagy egypárszáz ember indokolatlan haszonhajhászásának? Kérdezem, miért nem szüntette már meg a kormány, így amint megkezdte, a 256 kartell közül mindazokat, amelyek a nagyközönség, a^ fogyasztóközönség szempontjából károsan működnek, mert hogy egyes kartellek károsan működnek, ezt a kormánv nap-nap után megállapíthatja. T. Ház! A nagyipar, amely szépen fejlődött, bizonyos kedvezményben is részesült ^Ertem a nagy vámvédelmet és a kötött határokat. Nem lehet behozni árukat, a nagyiparnak tehát konkurrenciája nincsen. m A nagyipar könnyen összeállhat, dirigálhatja az árakat; e mellett a nagyipar bizonyos szubvenciókat is jkapott, ha másban nem, a vámvédelemben és a kötött határok elrendelésében. Amikor tehát a nagyipar teljesen szabadon uralja a piacot, megengedhető-e, hogy a kartellek itt árdiktátori ténykedést fejtsenek ki? Arra kérném tehát a kormányt, hogy kissé erősebb tempóban építse le ezeket a kartelleket, hiszen úgy tudom, hogy az Ipartanácsnak is súlyos megállapításai vannak. Amikor azt olvassuk, hogy az egész világon a kisexisztenciák megerősítésén dolgoznak, amikor nálunk is a parlamentben és parlamenten kívül is mindig azt hangoztatjuk, hogy a lehetőség szerint a kisexisztenciákat kell támogatni és segíteni, akkor azt látjuk, hogy bizony a kézműiparosság védelmében es érdekében vajmi kevés történik, de ugyanakkor a nagyipar összeköttetései révén megtalaba érdekeinek kielégítését. Ezelőtt két hónappal a kereskedelemügyi miniszter úr bejelentette, hogy az iparosságnak hitelellátására egymillió pengőt bocsátanak rendelkezésre, és pedig 500.000 pengőt adnak a vidéki, 500.000 pengőt pedig a fővárosi iparosságnak. Sajnos, két hónap telt el azóta és bizony az iparosság még mindig nem részesült ebben a hitelben. Már pedig a kisipari hitelre a mai termelési viszonyok között égetően szükség van. (Ügy van! Ügy van! a balkozépen.) Nagyon sok képviselőtársam fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy mi van a kisipari hitellel? Hiszen minden képviselőt ostromolnak választói és azt mondják, hogy ahol akad még egy kis munka, ott nincs forgótőke, pedig talán még azt a kis biztosítékot is meg tudnák adni, amelyet a kisipari hitel folyósításához megkívánnak. Sajnos, képviselőtársaim nem tudnak választóiknak mást mondani, mint azt, hogy ezidőszerint a kisipari hitel folyósítása teljesen bedugult. Miért dugult be? Azért, mert még mindig 8—10 millió pengő hátralék áll fenn ama bankok részéről, amelyek szerződést kötöttek 1930-ban a kormánnyal, hogy a kisiparosság részére kellő biztosíték esetén kölesönt folyósítanak. A kormány áldozott, a kormány adott 10 millió pengőt ezekének a bankoknak, kincstárjegyek formájában, azzal a céllal, hogy ezek a bankok lássák el a kisipar hitelszükségletét. Sajnos, hiába fordul itt a bankokhoz akár az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, akár pedig a budapesti iparosság^ részéről a Budapesti Kisipari Hitelintézet, újabb hitelkereteket a bankok nem adnak. Már pedig tudomásom van arról, hogy hónapokon ke59