Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-178
Az országgyűlés képviselőházának 178. megvan a felelősségérzet, a felelősségtudat, a felelősség érzése a történelem ítélőszéke előtt, akkor az államhatalom felelőssége tudatában nyúljon bele ebbe a darázsfészekbe és; juttasson epv darab kenyeret azoknak is, akiknek egyáltalán semmijük nincs, mert ebben az országban a munkanélküliség meglehetősen megszaporodott, ma az embereknek ezrei és ezrei vannak, akik nem kívánnak mást, csak azt, hogy ónunkat kapjanak; nem kívánnak mást, csak azt, hogy az éhségtől, a szenvedéstől, a nélkülözéstől el nem ernyedt, erős karjukkal tudják megkeresni maguknak és családjuknak a kenyeret. A munkanélküliség kérdésének megoldása terén, sajnos, eddig nem tapasztaltuk a szociális államtól annak a feladatnak teljesítését, amelyet ebben a tekintetben méltán el lehet várni. Nem tudom, hogy amikor a munkanélküliségről beszélek és 'az ifjúság elhelyezésének problémáját is megemlítem, megtörtént-e itt minden abban a tekintetben, hogy .az ifjúságot kenyérhez juttassuk. Nagyon jól tudom, hogy az ifjúság kérdése ma Magyarországon, de talán az egész világon is a legnagyobb probléma, azonban azt is tudom hogy, ha mi nem oldjuk meg az ifjúság kérdését, azt meg fogják oldani mások. Es && ifjúság problémájáról beszélve, lehetetlen elhallgatnom azt, hogy a kormány egy minisztertanácsi határozatot hozott, amelynek értelmében azok az emberek, akik szolgálati idejüket az állam szolgálatában kitöltötték, nyugdíjba mennek, hogy az ifjúságnak helyet adjanak. Nem tudom, hogy a kormány ezt hogyan hajtotta végre, azonban úgy értesültem, hogy a •kiszolgált tisztviselőik között többen akadtak olyanok, akiket nélkülözhetetleneknek nyilvánítottak. T. Képviselőház! Amikor a mi ifjúságunk erkölcseiben és ruházkodásában züllik, amikor életstandardja a minimum alatt van, akkor, bocsánatot kérek, nélkülözhetetlen embert nem ismerek; akkor azt mondom, hogy, ha egy fiatalembernek tudok is csak 'helyet adni azzal, hogy ia szolgálati idejét kitöltött tisztviselőt nyugdíjba küldöm, akkor is többet tettem, mintha ezt az elvet, amely talán nem is igaz, próbálom a közéletben .megvalósítani. En azt gondolom, hogy a kormány a munkanélküliség radikális megoldására kénytelen lesz a földbirtokpolitikához erélyes kézzel hozzányúlni. En ma nem ismerek az országban értéket, nem ismerek teret, ahol ia munkanélküliek tömegét el lehetne helyezni, az egyetlen érték, az egyetlen terrénum itt a maigyar föld. Hogy ezt hogyan képzelem^ megoldhatni, »a t. Ház engedelmével a földmívelésügyi tárca költségvetésének vitájában bátor leszek előadni. T. Képviselőház! Az állam intézkedéseiben és az államélet menetében nagy szomorúsággal állapítom meg azt is, hogy a szociális szolgáltatások terén az állam nem adja anmak a maximumát, amit ennek a kérdésnek hordereje és fontosság'a megérdemel. Amikor majd később ennek az országnak megírják a történetét, meg fogják állapítani, hogy ebben a korban talán a legnemesebb gesztus az volt, amikor az ország gondoskodni akart a betegeiről és elaggottjairól. Hogy jött ez a gazdasági dekonjunktúra és ma az államhatallom talán a körülmények kényszerítő erejétől szociális szolgáltatások terén vállalt yagy elképzelt és elgoadolt kötelességeit teljesíteni tudná, ez nem lehet felmentő jogcím arra, hogy a szociális kérdéssel ez a parlament és ez a most élő magyar társadalom ne foglalkozzék. ülése 1933 május 11-én, csütörtökön. 333 T. Képviselőház! A szociális kérdés megoldása a szociális államnak olyan feladata, amelynél elsőbbrendű feladatot elképzelni nem tudok. T. Képviselőház! Az államalkotó erő harmadikául az idealisztikus és az etikus alap mellett én az arisztokratikus alapot értem. Ne értsenek félre. Ezt a szó legnemesebb értelmében veszem. Ahol valaha állambölcseletet írtak, ahol az államról írtak az ókortól kezdve a mai napig, mindenhol az volt a kívánság, hogy az államnak vezetését, az ügyeknek vezetését az «aristoi», a legjobbak, a legnemesebbek tartsák kezükben. Természetesen ma ennek különösen nagy nehézsége van, mert a parlamentarizmus következtében olyan politikai adottságok vannak, amelyek esetleg iiluzóriussá teszik azt, hogy a legkiválóbbak, a héroszok, a hősök álljanak oda az ország intézésébe, vezetésébe. Azonban bármennyire megköti is minden államhatalomnak, minden államnak a kezét ez a politikai adottság, abban egyeknek kell lennünk, hogy a szelektálást, a parlamenti kereteken belül oldjuk meg, hogy csakugyan a legjobbak jussanak vezető szerephez. T. Kép viselőház! Lázár Miklós t. képviselőtársam említette, hogy a közéleti tisztaságot különösen ő és elvbarátai követelték és a közéleti tisztaság követelésében a kereszténypárt nagyon hátramaradt. T. Ház! Ennek a pártnak bizonyos múltja van már és ez a párt talán a legrégibb ebben a parlamentben. Ennék a pártnak elgondolásában mindig benne volt az. hogy harcolt a közéleti tisztaságért. Amig emberek intézik a dolgokat és ahol emberek vannak, ott természetesen mindig aktuális téma, aktuális probléma a közéleti tisztaságért való küzdelem, azonban nagy hiba volna általánosítani, nagy hiba volna egyes pártokat, mint a korrupciónak a fészkét és egész pártokat, mint korrupt pártokat odaállítani, mert vannak korrupt emberek, de én még korrupt pártot nem ismertem. Nagy tiszteletiéi Lázár képviselőtársam felé, visszautasítom azt, minthogyha én és a pártom nem tartottuk volna mindig elsőrangú •kötelességüknek, — ez természetesen minden magyar képviselőnek kötelessége — hogy a közéleti tisztaság terén a maximuma történjék annak, amit cselekedni lehet. (Ügy van! tlmt van! a Ház minden oldalán. — Usetty Bélf>: Kötelesség!) T. Képviselőház! Itt bátor vagyok megemlíteni azt is, hogy a Képviselőház a múlt évben az ö s széf érhetlenségről törvényt hozott, amely a Felsőházhoz került és onnan visszaküldetett. Nagyon kérem ia t. kormányt, hogv a kedélyek megnyugtatása miatt is minél előbb tárgyaltassa le ezt az összeférhetlenségi törvényt,'(Helyeslés.) Nem lehet itt abban különbség és nem lehet az egy pártnak a privilégiuma, hogy ki álljon hősként fehér tógában a fórumra és így hangoztassa, hogy ő a főkövetelő, ő forszírozza és ő hozza a közéletbe a tisztaságot. Mindnyájunknak komoly érdeke, az ország érdeke fűződik ahhoz, hogy egyöntetűen kívánjuk a legszigorúbb összeférhetlenségi törvénnyel a közélet káros kinövéseinek lenyesegetését. T. Képviselőház! A miniszterelnök úr már jövetele alkalmával is, de későbbi nyilatkozataiban is a nemzeti egységet hirdeti és a nemzeti egységhez akarja a^ különféle pártok és emberek együttműködését megnyerni. En azt mondom, lehetne itt koncentráción kívül is