Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-178

330 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1933 május 11-ên

f csütörtökön. annyira lenyomta. A nemzeti ellenállás idején talán nem is akart a magyar nemzet a holnapina gondolni és amikor nemzeti felbuzdulásból olyan hősies cselekedeteket végzett, akkor megfeledkezett arról, hogy milyen nagy vihar fenyegette a magyar államiságot, a magyar létet. Élet-halálharcot, késhegyig menő harcot viselt egy olyan gondolatért, amely magábanvéve szép volt, de elsőbbségét nem lehet megállapítani és azt kell mondani, hogy az egész magyarságnak egy nagy akarattal és összetartással azért kellett volna dolgoznia, hogy ezt a veszedelmet, a magyar államiságot fenyegető veszedelmet az országról elhárítsa. T. Ház! A harmadik nagy összetartást, a magyar eirő. megnyilatkozását a világháború elején láttam. A világháború készületlenül találta a magyar politikai életet. A világháború elején a politikai pártok szintén késhegyig menő harcban állottak egymással szemben, annyira, hogy amikor a trónörökös halálának hírét hozták, 1914 június 28-án, akkor egy vezető politikustól hallottam a pártharcoktól fűtött eme kijelentést: Jaj, mi lesz most velünk, az egyetlen reménység is elveszett, hogy Tiszát el lehet távolítani a kormány éléről! És egy hónap múlva ez az ember és az összes politikai pártok mint egy ember álltak ott azért, hogy megvédjék a nemzet jogait, hogy abban az íélet-halálküzdélemben, amely a magyarságot megsemmisítéssel fenyegette, hősiesen elentálljanak és a háborút szerencsésen befejezzék. Ennél a világháborúnál, amely legalább az elején az erők összefogását, a magyar erények megnyilvánítását mutatta, talán vészthozóbb az a háború, amely immár 15 esztendeje tart. Erről a gazdasági háborúiról nem lehet elég lírikus hangon beszélni. Ennek nyomorúságát még Lázár t. képviselőtársam ékes szava sem tudja kellőképpen lefesteni, mert az a küzdelem, amelyet ebben a gazdasági háborúban a magyarságnak ki kellett állania, minden képzeletet meghalad. Mégis azt mondom, hogy a nemzet ebben a küzdelemben eddig hősiesen megállta a helyét, azt mondom, hogy a nemzet talán ösztönösen, tudatalattian érzi azt, hogy milyen érdekekről, a lét és nemlét kérdéséről van szó, és ezért az a névtelen adófizető, az a lerongyolódott, az az éhező ember igazán megérdemli, hogy e kor névtelen hősének nevezzék, mert ez a kor emberéletben és vagyonban talán több áldozatot kíván ettől a megcsonkított magyarságtól, mint aminőt kívánt a világháború. T. Képviselőház! A magyarság a világháború befejeztével és a gazdasági háború megindulásával új feladatok elé került. Teljesen egyetértek annak a magyar közéleti férfiúnak a megállapításával, aki azt mondotta, hogy a Gondviselés türelmi időt adott a magyar nemzetnek. A magyar nemzet ma van ebben a türelmi időben és most dől el, hogy történelmi hivatását továbbra is be tudja-e tölteni, vagy pedig az a népvándorlásszerü nagy megmozdulás, amely ma az egész világon észlelhető, amelynek hullámai határainkig értek el, elsöpri ezt a nemzetet, vagy pedig megkíméli tovább az életnek. T. Képviselőház! A magyarságnak történelmi szerepe volt, amelyet visszamenőleg könnyű megállapítani, előre lefixírozni történelmi hivatását azonban nehezebb. Ennek a nemzedéknek kötelessége mégis az, hogy ezt megtalálja, megalapozza és ezen az úton a magyarságot elindítsa. Egy államélet fennmaradásának azonkívül, hogy az állampolgárok érezzék történelmi elküldetésüket, hivatásukat, az a feltétele, hogy az állami életben idealisztikus eszmék t legyenek irányadók. Ha akármelyik nagy nép történetét vizsgálom, megállapíthatom azt, hogy az illető nép nagyságát, területét, dicsőségét addig tartotta meg, amíg bizonyos ideáljai voltak. Ha például az ókor népeinek a Krisztus születése körüli időben lejátszódott történetét nézem, megállapíthatom azt, hogy e népek életében, különösen a római birodalomban az uralkodó ideálok, amelyek ezt az országot vezették, a keleti fantázia, a görög bölcselet és a római jog voltak. Amíg ez a három elem a római birodalomban megvolt, addig virágzó hatalom volt a hatalmas Róma, addig költői az aranykorról beszéltek és olyan remekművekkel ajándékozták meg nemzetüket és az utókort, amelyeket ma is mintának használnak fel. Amíg a római birodalomnak ideáljai voltak, addig a diaszpóra zsidó, a föníciai kereskedő, a gall légionárius, a görög filozófus, az egyiptomi misztikus és a római polgár nagyon szépen megfértek ugyanazon a hatalmas római úton. Amikor azonban ezek az államvezetők, államalkotó eszmék a köztudatból kivesztek, amikor a házasságok, különösen Rómában és Görögországban annyira terméketlenné váltak, hogy az emberek nemcsak, hogy nem szaporodtak, hanem állandóan fogyatkoztak, akkor elérte sorsa ezt a hatalmas római birodalmat; jöttek azután idegen népek, erős barbárok, akik atyai örökségükből hajtották ki a rómaiakat. Robespierrenek van egy híres mondása. Azt mondja: hogy minden rendszer csak olyan eszközökkel tudja uralmát fenntartani, amilyenekkel azt megszerezte- Nem tudom, hogy Robespierre a skolasztikát ismerte-e, de a skolasztikában is kifejezték ezt sokkal hamarább Robespierre előtt: per quaseuncque causas res nascitur, per easdem dissolvitur. Ha egy állam életében azok az uralkodó eszmék, amelyek összetartották az államot, megszűntek ható erők lenni, akkor annak az államnak az élete veszélyben van, az az államalakulat halálra van ítélve. Ezt lehetne bizonyítani a római légionárius, a török janicsár példájával, akik valamikor hatalmas támaszai voltak államuknak, országuknak, amikor azonban ezek a vezető gondolatot, amely államukat létrehozta és fenntartotta, maguktól már idegennek tartották, akkor kezdett úgy a római birodalom, mint a török birodalom pusztulni és lassan sorvadni. Amikor a magyar állam új feladatok előtt áll, feltétlenül kell, hogy idealisztikus eszméket próbáljon megvalósítani a maga állami és társadalmi életében. Az első ilyen eszme a történelmi eszme, a történelmi hivatottságnak szerepe, annak az élénk tudata, hogy a ma a tegnapnak a gyermeke és a holnapnak az apja, annak az élénk tudata, hogy egy nemzetnek. egy államnak szokásai, törvényei, alkotmánya nem egy nap munkája, hanem a történelem munkája. A francia forradalomban Sieyès abbé arról volt híres, hogy 48 órán belül új alkotmányt tudott csinálni. Az alkotmány nagyon szép volt, tetszetős volt, azonban egyetlenegy alkotmányát sem tudta az életben elindítani, mert az elindulás után egyszerűen összeomlott. Sieyès abbé nem a történelemből merített, nem a történelmi folytonosságot nézte, nem vette figyelembe azt a hihetetlen nagy erőt, (amely