Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-173

2Í Àz országgyűlés képviselőházának arra, hogy az igazán érett, politikailag nagystílű, 'nagy hagyományokon felnőtt nemzeti társadalmak mindenkor megtalálták és meg fogják találni a jövőben

1 is az. utat arra, hogy az erőszak, a felülről jövő diktandó mellőzésével saját aikaratelhatározásukból kívülről, reájuk kényszerített vagy beléjük pofozott drill helyett az önfegyelem,' a helyes belátás és a nemzeti szolidaritás jegyében maguk építsék fel, saját akaratelhatározásból, a nemzeti épületnek azt az új szerkezetét, .amelyet diktatúrákkal nem szabad veszélyeztetni (Élénk helyeslés.) addig, amiig a nemzet eleven erői, amíg a nemzet virulens, és hatékony tehetségei az alkotmányos és törvényes lehetőségek keretein belül a nemzet fejlődését szabadon tartják és biztosítják. (Elénk helyeslés.) En ezt a magyar nemzetet ilyennek tudom, ilyennek ismerem. Büszkék voltunk és büszkék lehetünk, remélem, a jövőben is arra, hogy ez a nemzet soha sem tért el az ezeréves alkotmány útjáról, (Ügy van! bál felől.) nagy eddig maga volt ura saját sorsának, hogy semmiféle önkényt nem. volt hajlandó senki részéről tolerálni, sem császár, sem király, sem hadvezér, sem politikus itt abszolút hatalmat soha gyakorolni nem tudott és ne tudjon a jövőben sem, mert ennek a nemzetnek megvan az érettsége ahhoz, hogy helyes önfegyelem alapján, különösen ha a politikai élet és fejlődés lehetőségei, eszközei biztosíttatnak számára: megtalálja saját akaratelhatározásából a kivezető utat. Végül rá kell mutatnom arra, hogy ez a nagy világválság, amely ma rázza az emberiség testét, végeredményben, iha a dolog etikai oldalát nézem, nem egyéb, mint logikus konzekvenciája azoknak az erkölcstelenségeknek, amelyeket a kapitalizmus rázúdított és rászabadított erre a világra. T. Ház! A kapitalizmusnak óriási bűnei vannak a mostani nyomor felidézése tekintetében, mert a helyes vállalkozási szellemből, az egészséges pénzszerzési és vagyongyüjtési vágyból nagyon sokszor spekuláció é munkavágyból nagyon sokszor spekuláció és munkakanélküli kereset aztán — láttuk New-Yorkban, láttuk Budapesten az inflációs idők tőzsdei alapításaiban — egyrészt Potemkin gazdasági vállalkozások létesítésében, másrészt a tőzsdei kurzusok aránytalan felhajtásában s a tőkegyüjtő, betétszerző, a kereső, szorgoskodó és takarékos nagyközönség kifosztásában jelentkezett, (Ügy van! a baloldalon.) amely tényből haszna és jövedelme végeredményben senkinek sem volt, mert a nagy rétegeknek spekulatív úton való kifosztása, a komoly munka megbecsülése helyett a tőzsdei nyereségek hajszolása, végeredményben aláásta olyan nagy és hatalmas nemzetek gazdasági egyensúlyát is, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok. {Ügy van! balfelől.) Rá kell mutatnom arra is, hogy az osztályharcnak, a marxizmusnak is csak addig van virulenciája egy nemzet testén belül, amíg a kapitalizmus nem ébredt a maga szociális kötelességeinek tudatára (Ügy van! a baloldalon.), de ha egy nemzeti társadalom a maga egészében magáévá teszi a szociális igazságokat, akkor feleslegessé, akkor nevetségessé válik az osztályharc, mert nincs ki ellen harcolni, a szociális igazságnak nincsenek ellenségei a nemzetben. (Ügy van! a baloldalon.) Igen t. Ház ! Végül — noha gazdasági kérdésekkel foglalkozom — nem mulaszthatom el, hogy rá ne mutassak arra, hogy a világ 173. ülése 1933 május 3-án, szerâàn. gazdasági bajainak gyógyítása tekintetében is megérett már az a meggyőződés, hogy a gazdasági bajokat gyógyítani nem lehet addig, míg a nemzetközi bizalom helyre nem áll, míg a nemzetközi rend egészségesebb és biztosabb alapokon nem épül fel és jórészt ez a meggondolás és belátás készteti ma a világnak úgyszólván valamennyi nagyhatalmát arra, hogy a revízió, a békeszerződések revíziójának gondolata mellé álljon, mert tisztában vannak vele, hogy önkéntes kooperációk, becsületes kompromisszumok nélkül nem lehet a világon helyreállítani a bizalomnak, az egymás megsegítésére irányuló törekvésnek azt a légkörét és szándékát, amely nélkül gazdasági boldogulás és felvirulás a világ és Európa számára nem található. Igen t. Ház! El kellett mondanom ezeket a premisszákat azért, mert a magyar helyzetre vonatkoztatva most már a konzekvenciákat a premisszákból le is kell vonnunk, és talán a konzekvenciák kevésbbé volnának érthetők, ha a ^premisszák tekintetében más meggyőződésekből indulunk ki, mert nyilvánvaló, hogy aki másként látja a helyzetet, az más következtetéseket fog levonni a helyzetről. En elsősorban azt a kérdést tartom megvilágítandónak, mégpedig pártom nevében és megbízásából, hogy ebben az adott helyzetben minő gazdasági politikát kell folytatnunk? Nyilvánvaló ugyanis, t. Ház, hogy az egész államháztartás egyensúlya vagy deficitje csak függvénye, csak konzekvenciája az általános gazdasági helyzetnek és az államháztartást külön rendbehozni nem lehet, ha a nemzet általános gazdasági helyzetét nem sikerül valahogyan megjavítanunk. Kénytelen vagyok itt rámutatni arra, nem annyira szemrehányásként, mint azért, hogy a jövőben t fokozott figyelem szenteltessék ezeknek a kérdéseknek, hogy Magyarországon, ebben a par excellence agrárállamban az agrárérdekeknél mostohábban semmiféle érdeket a múltban nem kezeltek. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Par excellence ipari államok — egy Ausztria, egy Csehország, a Német birodalom, de az élelmiszereinek csupán 7%-át előállító Anglia, az agrártermelését a nemzeti termelésnek csupán 10%-ára értékelő Egyesült Államok — sorban hozták meg és hozzak meg az agrártermészetű intézkedéseknek olyan sorozatát, amelyeket örömmel fogadnék nálunk is és büszke volnék, ha a magyar törvényhozásban is hasonló javaslatokat látnék. T. Ház! Mi történt itt a magyar 'mezőgazdasággal az elmúlt 10—12 esztendőben? Méltóztassanak megengedni, hogy néhány számadattal megvilágítsam a helyzetet. Veszem a múlt évi adatokat. Az 1932. évi magyar mezőgazdasági össztermelés bruttó értéke — mindent beleszámítva — 880 millió pengő volt. Ebből a 880 millió pengő bruttó termelési értékből 118 millió pengő ment el az adósságok kamataira. Az állami közigazgatási költségvetésnek csak a felét számítva, az ötmilliónyi falusi lakosságra 380 millió pengőt számítok, mint az agrártársadalom terhét, vagyis felét az állami költségvetésnek. A 408 milliónyi közüzemi kiadásokból csak 150 milliót számítva az agrártermékek szállítására és egyéb közüzemi kiadásokra, amit fel kell vennem azért, mert hiszen a 880 milliós érték budapesti paritásban van kalkulálva és így a Budapestig szóló fuvardíj beszámítandó, ás ha a törvényhatósági, községi, egyházi, ármentesítési és egyéb terheket újból 100 millióban -— igen ala-