Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-178

300 Az országgyűlés képviselőházának l? valamivel több, mint 1932 október 10-én, ami­kor pedig a dollár különösen szilárdnak és jólfekvőnek volt elismerve. Bankjegyforgal­muk április 19-én mindössze 500 millió dollár­ral volt több, mint 1932 október 10-én, és ha összehasonlítjuk a 6000 millió dollár körüli bankjegyforgalmat a 4300 milliós aranykész­lettel, akkor azt látjuk, hogy 70%-os arany­fedezete volt a dollárnak. A dollárárfolyam leejtése nem volt tehát indokolt, és csak kérdés» hogy milyen ellenrendszabályokat fog­nák a töb'bi országok életbeléptetni, mert hogy ezt nyugodtan nem fogják nézni, az nézetem szerint vitán felül. áll. Az 500 millió dolláros bankjegyforgalom-emelkedés korántsem indo­kolja a dollárárfolyam csökkentését, annál ke­vésbbé, mert mielőtt ez az 500 millió dolláros hank jegy forgalom-emelkedés 'bekövetkezett, az Egyesült Állaimok közismerten egy r óriási de­flációs állapotban voltak. Amint méltóztatnak visszaemlékezni, akikor, amikor a hank jegy­szaporítás gondolata először felmerült, azt Amerikában igen szellemesen reflációnak ne­vezték és nem mint ahogyan most egyszerre nevezni kezdik, inflációnak, és valóban, a re­fláció kifejezés volt a helyes. Láttuk néhány nappal ezelőtt, — ha valaki figyelemmel kí­sérte ezeket a részleteket — hogy az Egyesült Államokban megjelent egyik legutóbbi kimu­tatás szerint, egy korábbi kimutatásihoz képest a nemzeti bankok aranykészlete növekedett, a bankjegyforgalom csökkent. Erre azt kellett volna várnunk, hogy a dollár újból elkezd •emelkedni, e helyett azonban ugyanazon a na­pon, amikor ez a jelentés napvilágot látott, elég jelentékeny dollárbessz következett be, ami szintén azt igazolja, hogy^ a dollárnak ez az árfolyamleejtése nem természetes úton, hanem mesterséges úton történt, mert ezt Roosevelt akarta, aki ettől remél az Egyesült Államok számára bizonyos különleges előnyöket. Az a tény, hogy ez a refláeió — nevezzük alkar reflációnak, akár inflációnak — milyen reklámszerű kommünikézés közben folyt le megint csak azt (bizonyítja, hogy itt mestersé­ges, taktikai intézkedés történt, mert azt azu­tán mi, akik tizenöt év alatt kétszer voltunk olyan szituációban, hogy valutánkat védeni kel­lett, mert az meg volt támadva, tudjuk, hogy ilyenkor nem szokás nagydobra ütni a nemzeti bankok és a konmányok részéről azokat az in­tézkedéseket, amelyeket szükségesnek tartanak abból a szempontból, hogy a valuta megvédes­isék. De különben is ez az amerikai politika nem egészen őszinte, mert ugyanakkor, amikor Roosevelt, MacDonald és Herriot találkozásáról ikommünikét adtak ki, amely szerint egyetértés­iben megállapították azt, hogy a világgazdasági konferencia legfontosabb célja egyebek között az lesz, hogy a pénzügyi és valutáris kérdéseket rendezzék, Roosevelt felszólítással fordult az összes többi országokhoz, hogy a világgazda­sági konferencia befejezéséig kössenek vám­fegyverszünetet, ne emeljék a vámokat, ne lép­tessenek további kontingentálási korlátozásokat életbe. Tette ezt Roosevelt ugyanakkor, amikor ő az Egyesült Államokat előzőleg már taktikai­lag kedvező pozícióba hozta >a dollár árfolya­mának leejtése révén. Nem hiszem, hogy Anglia és Franciaország hajlandók lesznek az Egyesült Államoknak lépremenni és az Egyesült Álla­moknak meg kell majd győződniök a világgaz­dasági konferencia előtt, vagy annak folyamán arról, hogy partnert arra nem fognak oly meg­oldáshoz találni, amely őket izoláltan kedvező helyzetbe ho'zza, a többiek pedig fegyverrel láb­?. ülése 1933 május 11-én, csütörtökön. nál álljanak és várják a következményeiket, il­letőleg a saját romlásukat. Ez körülbelül olyan volna, ha szabad alludálnom az általam előbb említett önellátási törekvésekre, mintha az egyik állam kijelentené, hogy ő csak azon az alapon hajlandó tárgyalni, vagy hozzájárulni a válság enyhítéséhez, hogy az ő önellátási törek­véseit továbbra is fokozza, a többi országok pedig ezekről a törekvésekről mondjanak le, vagyis, hogy ő mindenkinek eladhasson, de senkitől se legyen köteles vásárolni, ami nyil­vánvalóan abszurdum. Nem hiszeta azonban azt sem, hogy az Egye­sült Államoknak ez a politikája belső viszony­latban meg fogja hozni a kívánt eredményt. Mert itt legfeljebb az vezetheti az Egyesült Ál­lamokat, hogy ők adósailkat akarják védeni és az adósvédelemnek azt a formáját választják, hogy felhígított, tehát kisebb értékű dollárban fizethessék meg az adósok a jó dollárban kontrahált tartozásokat. Ez így burkolt devalo­rizáció, amelyet azonban, ha ez a szándék ve­zetné őket, sokkal jobiBian és célirányosabban lehetne nyilt de valorizáció val megoldani, mert ennek a burkolt devalorizációnak olyan veszé­lyei vannak, amelyeknek ok nélkül senki sem fogja magát kitenni, értve ezek 'alatt a veszé­lyek alatt azt, hogy ez az egész folyamat Ame­rika belső viszonylatában eredménnyel csak ak­kor járhat, ha ott az áraknak a belföldi vi­szonylatában való emelkedése nagyobb mérvű, mint amennyit a dollár árfolyamesése kitesz. Tudniillik, ha ez nem következik be, akkor belső viszonylatban ők még sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek, nem is szólva arról, hogy a dollár árfolyamesésének következtében az élet kétségkívül meg fog drágulni és kétség­telen, hogy a munkabérek is fel fognak menni, tehát termelésük tulajdonképpen lényeges ve­szélyek előtt áll. Mindezekből nyilvánvalónak látszik, hogy elsősorban taktikai intézkedések­kel állunk szemben. T. Ház! Azért voltam bátor ezekre az ese­ményekre kissé részletesebben rámutatni, mert érzékeltetni akartam, hogy az én benyomásom szerint a hatalmas birodalmak egymáshoz való viszonylatában micsoda gigászi gazdasági küzdelem van kialakulóban. Ebben a tekintet­ben nem szabad csalódásba esnünk azon formulák alapján, amelyeket több-kevesebb sikerrel gyártanak minden internacionális összejövetel, minden találkozás és minden kon­ferencia alkalmával és amelyek mindig a leg­teljesebb egyetértésről tesznek bizonyságot. Ha most ezekkel a viszonyokkal összehasonlít­juk a mi speciális magyar viszonyainkat, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az összehasonlítás ma azt eredményezi, hogy ha nekünk nagymértékben meg is vannak a mi bajaink, szenvedéseink, meg is vannak a súlyos megoldásra váró problémáink, mégis csak a nyugalomnak egy bizonyos szigetét képezzük ebben a internacionális forrongás­ban, i Mielőtt erre rátérnék, még szeretném illusztrálni azt, hogy a mi taktikai helyzetünk is javult, mert most bizonyos fokig, felcseré­lődnek a szerepek, most mi leszünk azok és velünk együtt még néhány kisebb ország, akik előkelő szemlélői leszünk azoknak a világ­gazdasági eseményeknek, amelyek most folya­matban vannak és hiszem, hogyha valamikép­pen meg fogják találni a kivezető utat ebből a káoszból, és a nagy nemzetközi kérdések meg fognak oldódni, akkor a mi világviszony­latban tulajdonképpen nem túlságosan nagy

Next

/
Thumbnails
Contents