Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

266 Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. tenni ennek az állapotnak a megváltoztatására. Azt mondhatnám, hogy a melyen t. miniszterelnök urat* bizonyos őszinteségi roham fogta el es azt mondotta, hogy a közigazgatás az tabu, nem engednék hozzányúlni; az egyetemek leépítése tabu, nem szabad semmit sem csinálni, a racionalizálás is érinthetetlen. Sőt az unokaöcs is tabu és érinthetetlen, mert különben jelentkezik a nagybácsi. Nagyon vigyázni kell az ilyen őszinteségekkel. Amikor tele van, a levegő mindenféle robbanóanyaggal, a 'kormányelnöknek nem az a feladata, hogy őszinteségeket mondjon kifelé, egy kormányelnöknek, pláne itt nálunk, Magyarországon, olyan teljes hatalom van a kezében, (Berki Gyula: Néha jó őszintének lenni! -— Weltner Jakab: De le kell vonni belőle a következményt is!) hogy a kintrekedtek felé, azok felé, akik extra muros vannak, azok fele cselekednie kell, mert, ha ezt nem teszi, akkor az az egészen széles réteg, amely annyira figyel ma mindenféle kormánymegnyilatkozást, — és legnagyobb részüknek egyéb dolga sincs, sajnos, mint folyton tépelődni és gondolkozni a saját helyzetükön — ezek egyszeribe meggyűlölnek mindenkit, akinek a sors, a véletlen, a mai politikai helyzet hatalmat adott a kezébe és ezt a hatalmat nem gyakorolja azok javára, akik javára kellene. Ät kell itt térnem egy, a vitában többször érintett kényes kérdésre. Érintette ezt Berki képviselő úr tárgyilagosabb formában és Wolff képviselő úr a tőle megszokott elfogultsággal. Amit Berki képviselő úr a (munkaalkalmak teremtése tekintetében ötletként felhozott, annak I konkrét velejét, konkrét tartalmát közelebbről meg kellene vizsgálni. Ha itt Wolff Károly képviselő úr azután azt mondja, hogy a keresztény nemzeti irányzat tartalma: az ifjúságnak kenyeret biztosítani az egész vonalon, akkor én mindenekelőtt megjegyzem, hogy ezt a meghatározást egyrészt egy kicsit szűknek, másrészt egyoldalúnak találom. En ezt úgy formuláznám, hogy mindenféle kormányzati politika helyességének egyedüli kritériuma az„ hogy akar-e és tud-e kenyeret biztosítani tehetség és érdem szerint. A problémát a maga egészében és nem részleteiben kell nézni. Észre kell tehát venni a földnélküli parasztot éppen úgy, mint a munkanélküli ipari proletárt, a szellemi bérmunkást éppen úgy, mint a szabad pályán mozgó intellektuelt és a negyven éven felüli aggastyánt, — mert manapság már a kapitalizmus a; negyven éven felülieket szereti aggastyánnak tekinteni. (Fenyő Miksa: Ezt kiki maga érzi!) Nemcsak Amerikáiban, hanem nálunk is már festeni kell a haját és egyéb módon a kozmetikához 'kell nyúlni azért, hogy valaki alkalmazást találhasson és ami a tisztviselői alkalmazottak táborát illeti, méltóztassék csak egy kicsit körülnézni, hány száz és ezer régi érdemes tisztviselő elbocsátása után ikerültek helyükre olyanok, akik egynegyedét-egytizedét kapták az illető munkabérének. Itt Wolff képviselő úr azt mondta továbbmenőleg, hogy a magyar psziché nem fogja tűrni, hogy gyermekei előtt zárva maradjon a nagykereskedelem, a nagyipar, a gyáripar, a pénzügyek és ne tudjanak ott érvényesülni. Nem érzem imagam feljogosítva arra, hogy az ebben a megállapításban foglalt vádra válaszoljak, azt hiszem, talán Fenyő képviselőtársam válaszol. En csak egy másik választ formulázok meg itt, amikor azt mondom, hogy az a bizonyos itt említett magyar ipar, kereskedelem és pénzügy a legutóbbi esztendők során nemcsak hogy nem vett fel, hanem olyan mértékben bocsátotta el az embereket, — hiszen az imént említettem egy 16.000-es számot — hogy az egészen elképesztő. A Mabi.adatok a fővárosból, a vidékről s a becsléssel kiegészített egyéb adatok azt mutatják, hogy a biztosított alkalmazottak létszáma s a 'biztosítási határon túl lévő létszám együttesen »kereken 16.000-rel csökkent 1931. januárjától 1932. év végéig. Azt kívánja talán a magyar psziché, hogy most itt egy újabb elbocsátási hullám kezdődjék meg rosszul értelmezett íszociális szempontok alapján? Van és kell hogy legyen segítség, de ez a segítség nem lehet partikuláris, nem imozoghat holmi gazdasági numerus clausus síkján; átfogónak, egyetemesinek kell lennie s a magam részéről, mivel ezt a kérdést kissé ismerem, hiszen idestova másfél évtized óta foglalkozom vele, bátor leszek a megoldásra vonatkozóan is néhány konkrétumot mondani. Éppen a szellemi munka területén, éppen az alkalmazottak táborában jelentene azonnali munkaalkalomteremtést a 40 órás munkahétnek strikt és határozott bevezetése. Ezen a, területen jelentene újabb munkalehetőségeket ; a nyugdíjasak .munkavállalásának legszigorúbb eltiltása. Itt biztosítaná újabb helyek felszabadulását mindennemű és minden fajtájú álláshalmozás kiküszöbölése. Itt jelentene újabb exisztenciá.ra módot a részvényjogi reform végrehajtása, a magánszerződések felülvizsgálása, sőt bizonyos korlátok között a fizetési maximumok megállapítása is. Ugyanerre a területre tartozik^ mint egy igen hasznos intézkedés, az öregségi biztosítás korhatárának hatvanöt évről ötvenöt évre való leszállítása. De nem lehetne és nem volna szabad megelégedni csupán a járadékra jogosító korhatár leszállításával: gondoskodás kell, hogy történjek arról is, hogy a ma megállapított és megállapítható igen alacsony járadékokat az állam megfelelő pótlékolása kiegészítse akkora összeggé, amely nagyon szerény és leredukált igények mellett, az 55 évet betöltött idősebb ember számára családi keretben az eltartást biztosítani képes és alkalmas. Természetesen itt is. mint mindenütt a legszigorúbb és legrigorózusabb elvnek kellene érvényesülnie abban a tekintetben, hogy az ily módon járadékot élvező más módon és más területen el ne helyezkedhessek. Végül hetedik pont gyanánt, bármennyire is igyekezett itt az előttem szólott képviselő úr a nyugdíjak kérdésében olyan közhitet, olyan meggyőződést kelteni, mintha ebben a tekintetben nemcsak, hogy minden rendben volna, hanem még szinte emelni is kell a nyugdíjakat, én nem akarok a nyugdíj abszolút összegéhez hozzányúlni, különösen nem a kicsinyeknél, bár lehetne erről szó, a középsőés felső kategóriáknál. De igenis, szükségesnek és helyesnek tartanám az állami nyugdíjasok státusának szigorú felülvizsgálását, különös tekintettel az i^en nagyszámban találgató kétesértékű jogcímekre, mert ha itt mindazokat kiseprűzik, eltávolítják, akiknek baráti kegy, protekció és egyéb juttatott aránytalanul rövid szolgálati idő után, aránytalanul magas nyugdíjat, akkor ezen a téren megfelelő csökkentés igenis elérhető. Nem beszélek itt most az úgynevezett trianoni nyugdíjak kérdéséről, mert az a véleményem, hogy végső soron, ha valóban kialakulhat itt a Duna völgyében egy valamilyen konföderációs rendszer, akkor a legelső-