Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

260 Az országgyűlés képviselőházának nálunk 312 pengő. A főfelügyelő kap nálunk 456, a cseheknél 550, a belgáknál 955, a franciáknál 850, a németeknél 1100 pengőt, nyugdíja pedig nálunk 68%, azaz 408 pengő. Ezekből az adatokból méltóztatnak tehát látni, hogy nálunk a többi államokkal szemben bizony rendkívül mostohán kezelik a közszolgálati alkalmazottakat. Ezzel nem azt mondom, hogy ennek a társadalmi osztálynak is nem teli meghoznia a maga áldozatát, hiszen meghozta, meghozza és a jövőben is meg fogja hozni, csak mértéket kérünk. Kérjük a kormányzattól, hogy az utat tartsa be és először azoktól kívánjon áldozatot, akik sokkal nagyobb mértékben és könnyebben tudnak áldozatot hozni, mint ezek a szegény tisztviselők és nyugdíjasok. (Ügy van! Ügy van! — Hodossy Gedeon: Azok hozzanak áldozatot először, akik nem emlékeznek rá, hogy egy százezer pengős váltót aláírtak-e vagy nem és 15.000 pengőért belga borokat hoznak Magyarországiba!) Legyen szabad még egy-két kérdésre rámutatnom azért is, mert az egyik túloldalon ülő igen t. barátom a napokban azt mondotta nekem: t úgylátszik és mi azt hisszük, te ezekkel a kérdésekkel SJLQTÏ foglalkozol, hogy megakadályozzad a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek, nyugdíjának, nyugbérének és munkabérének további csökkentését. T. barátom és azok, akik vele egy álláspontot foglalnak el, rendkívül tévednek. En nemcsak az ő érdekükben forszírozom ezt a kérdést, hanem az ország érdekében, természetesen ideértem az ipart, kereskedelmet, még a gazdákat is, igen t. Tankovich képviselőtársam, mert nagyon jól tudom, hogy azoknak is érdeke, hogy minél több legyen ebben az országban a keres lét, mert a szükségletből nagyon sok van, a szükséglet igennagy, de a kereslet, a fizetési eszközök hiányában nagyon kevés. Ha azt méltóztatik nézni, hogy ez a társadalmi réteg a maga szükségleteit mai lerongyolódottságában hol szerzi be, akkor azt mondom, tessék kimenni a Teleki-térre vagy legjobb esetben elmenni a vagyonmentő vásárra. En azért sürgetem most a kormányt, mert a korrektivumra látok lehetőséget; látom azt, hogy a mai budget, a mai pénzügyi helyzet mellett is volna a kormányzatnak módja és alkalma ahhoz, hogy ha nem is egyszerre az egész vonalon, de fokozatosan segítsen a közalkalmazottak gazdasági helyzetén, hiszen hosszú éveken át hirdettem, hogy ezt a kérdést generaliter egyszerre megoldani úgysem lehet. f Amikor az egyik pénzügyminiszter úr beszédemre azt mondotta, hogy spongyát rá és ezzel el van intézve a közalkalmazottak kérdése egy időre, — ezt Ihat évvel ezelőtt mondotta — akkor a válaszom az volt, hogy a t. kormány nagyon téved, mert még mindig nem vagyunk a gazdasági mélyponton, és, sajnos, még hosszúhosszú esztendőkön át a közalkalmazottak társadalmi osztálya ebben az országban nyomorogni fog és áldozatokat kell hoznia továbbra is a haza oltárára. •' Itt van például egy korrektivum. Kérdezem, — és sürgetem rá a választ a kormánytól — hogy miért nem jön például a közalkalmazottak pragmatikájával a Ház elé. Ez nem kerül pénzbe. Igaz, erre azt mondhatja a pénzügyminiszter úr, hogy a pragmatikában a jogok és kötelességek mellett bent vannak az anyagi szolgáltatások is. En azt mondom, tessék ezeket az anyagi szolgáltatásokat átmenetileg kezelni, mert igazságtalan az, hogy a mélyponton ren177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. dezzük ezt a kérdést, mint a hogy igazságtalan volna, ha a magas kulmináció pontján rendeznek. Tessék ezzel a Ház elé jönni. Kérem a kormányt, hogy ebben a kérdésben ne hezitáljon, mert ha a közalkalmazottak egyes rétegein fokozatosan segít, akkor eléri a célt, amelyet a kormány maga elé mint fő-főoélt tűzött ki, hogy ezeket meg akarja nyugtatni. Mert ha ma az egyik rétegen segítek, akkor legalább annak a másik rétegnek megvan a reménye arra, hogy lassan, de biztosan ő is sorra kerül a kormányzat Ígéretei után, hogy a kormányzat Ígéreteit ímeg is fogja tartani, mert, miként beszédem elején is mondottaim, a kormány Ígéreteiből már igen sokat hallottunk. Azok az Ígéretek, amelyek nem tartatnak be, rendkívül veszedelmesek és azok az ígéretek is rendkívül veszedelmesek, amelyeknek éppen az ellenkezője válik valóra. A részletekről ez alkalommal nem kívánok beszélni. De van más egyéb teendő is, amely a kormánynak nem kerül további áldozatokba. Itt van például a lakáspénzcsökkentés réme,^ amelyet tegnap dobtak be isimét a közvéleménybe. A kormánytól határozott választ kérek arra; kíván-e foglalkozni a kormány továbbra is a lakbérek csökkentésével, igen vagy nem? TTgy látom és úgy érzem, — és felhívom erre a kormány figyelmét — hogy a közalkalmazottak nélkülözése -már elment a végső határig, azoknak tekintélyes része a létminimumon alul isinylődik és senyved. Már pedig aki a létminimumon alul sínylődik családjával, annak gyomra üres, az üres gyomor pedig t. kormány, rendkívül rossz tanácsadó. Figyelmeztetem, óva intem a kormányt, teljes jóindulattal, mint aki mindig nyíltan, szemtőlnszembe szoktam a véleményemet megmondani, ne lépjen erre az útra, mert ez az út káros, veszedelmes és a lejtőn elindított kőről nem tudjuk, hol áll meg. Igen t. Ház! A közegészségügyi szolgáltatások terén is messzebb mehetne a kormány, mint ahogy ezt eddig tette, mert például a Pénzintézeti Központ által nyújtott eddigi segély, amelyet 48 hónapra engedélyez a kormány és hathavi fizetés összegében állapít meg, szintén nem kerül a kormánynak pénzébe, mert kamatot fizetnek utána. Tessék ezt kitolni, tessék kedvezőbb feltételeket adni, tessék a betegségben sínylődő közszolgálati alkalmazottak részére az ambulatóriumot feállítani és annak lehetőségét megadni, hogy azok a szegény tisztviselők elsőrendű és kiváló orvosokkal kezeltessék magukat. Majdnem elfelejtettem egy határozati javaslatot benyújtani. Ez a következő (olvassa): «Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak pragmatikájának előkészítésére a szerzett jogok szem előtt tartásával tegye meg a szükséges intézkedéseket». Méltóztassék megengedni, hogy most^ a Tyler-jelentéssel foglalkozzam. Amilyen óriási izgalmat váltott ki a közszolgálati alkalmazottak közt az a köztudatba legutóbb bedobott hjaV hogy a kormány a költségvetés megszavazása és az appropriáció elfogadása után nemcsak a lakbércsökkentésekkel kíván foglalkozni, hanem ennél többet óhajt cselekedni, — erre nézve kérem a miniszter úrnak kategorikus és határozott cáfolatát, mert ez nemcsak demoralizál, hanem más rendkívül súlyos bajokat és következményeket is rejt magában — éppen olyan demoralizálóan hat, hogy most Tyler úr teljesen hamis beállításban és téves adatok alapján összeállított jelentésében olyan irányú javaslatot, vagy gon-