Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 1 ? * dolatot vett fel, — nem tudom biztosan, tehát nem állítom, hogy honnan indult ki a gon­dolat — hogy a kormány a nyugdíjak to­vábbi csökkentésével foglalkozik és neki tudo­mása van a kormány ilyen irányú terveiről. Mélyen t. Ház! Tyler úr azt mondja (olvassa): «Amióta a hivatali illetményeket legutoljára emelték, 1927 novemberében, a megélhetés költségei 15—16%-kai csökkentek, így azok a tisztviselők, akiknek összes illet­ményei több mint 16%-kai csökkentek, jelen­leg rosszabbul állnak, mint amidőn illetmé­nyeik legutoljára emeltettek, amíg azok a tisztviselők, akiknél a csökkenés 16%-nál ke­vesebb volt, ma jobban állanak, mint 1927 novemberében». Igen t. Ház! Ez szintén teljes tévedés, mert például amíg igaz, hogy a gabonaár csökkent, katasztrofálisan csökkent, végtelen szomorúságunkra, — és érezzük mi is annak hátrányát — addig a kenyér ára nem csök­kent. (Igaz! Ügy van! balfelől.) Amíg az ipar­cikkek árának csökkenéséről nem lehet be­szélni, addig ne méltóztassanak ilyeneket állí­tani, vagy ilyen adatok alapján jelentést ösz­szeállítani, mert ha az iparcikkek árai meg­maradtak volna, a pénz vásárlóerejének csök­kenése folytán már maga ez is az iparcikkek drágulását jelentette volna. Az is rendkívüli tévedés az igen t. Tyler úr részéről, hogy 15—16%-kai csökkent például a tényleges köz­szolgálati alkalmazottak illetménye. Ez téve­dés, mert hiszen a közszolgálati alkalmazottak illetményének csökkenése jóval felül van a 16%-on, s közel 20—22%-ot ér el, avagy talán még ennél töjbbet is. Azt mondja Tyler úr a továbbiakban, hogy a nyugdíjasok illetményei kevésbbé csök­kentek mint a tényleges közszolgálati alkal­mazottak illetményei. Ez is merően téves, mert midőn Tyler úr azt mondja, hogy erős indokok szólnak amellett, hogy ez a csökkentés a nyug­díjasoknál keresztül vitessék, akkor meg kell állapítanom azt, hogy a nyugdíjasoknak illet­ményei 32%-kal csökkentek, tehát sokkal foko­zottabb mértékben, mint amilyen mértékben csökkentek a tényleges (alkalmazottak illetmé­nyei. De ezzel nem azt mondom, hogy a kor­mány a tényleges alkalmazottaik illetményeit oda csökkentse le, ahová a nyugdíjasokét le­csökkentette, hanem azt mondom, hogy úgy a nyugdíjakat, mint a tényleges illetményeket a békebeli törvényes fokra emelje fel. Mert fel is lehetne emelni. Tyler úr még azt mondja, hogy marad a köztisztviselők számának csökkentése mint olyan remédium, amellyel az állam budgetjét közelebb lehet vinni a deficitmentességhez. Úgy tudom, hogy a kormány törvényjavaslatot készít elő, amellyel megkönnyítené s egyszerű­sítené a tisztviselők nyugdíjazását, r megrefor­málná az adminisztrációt, modernizálná a szol­gálatot. Ez új B-lista! Aki olvasni tud a sorok között, vagy foglalkozott ezzel a kérdéssel, az tudja, hogy ez Tyler úr részéről nem egyéb, mint egy új B-lista árnyékának előrevetítése. Most azt kérdezem, hogy a t. pénzügyminiszter úr azonosítja-e magát Tyler álláspontjával 1 ? En figyelemmel kísértem a pénzügyminiszter úr expozéját, amely ezzel az állásponttal homlok­egyenest ellenkezik, mert a pénzügyminiszter úr azt mondta expozéjában, hogy az állami ki­adások apasztását nem a személyi kiadások apasztásával óhajtja elérni és nem fizetés­redukcióval, Ez kategorikusan nyílt kijelentés '. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 261 volt, amely ki is elégített bennünket, okulva azonban a népszövetségi biztos úr jelentésein, azt a kérdést kell intéznem a t. kormányhoz, hogy vájjon az, amit itt felolvastam, jelentés-e vagy pedig rendelet? Ha ez csak jelentés és a kormány korábban elfogadott álláspontján ma­rad, akkor e részben ki vagyok elégítve, ha azonban rendelet, akkor az a kérésem a kor­mányhoz, méltóztassék Tyler urat felvilágosí­tani, hogy az a forrás, ahonnan adatait kapta, merően téves. Ezen az alapon remélem, hogy az ő t. személyének tanácsait az igen t. 'kor­mányzatnak módjában lesz nem követni. Néhány számadattal rá kell mutatnom, hogy a végrehajtott csökkentés, mely a kor­mány részéről 1927-től 1933-ig — ha jól tudom, talán öt ízben is — eszközöltetett, például a XI. fizetési osztálynál 17%, a VII-nél 22%, a IV. fizetési osztályban a ténylegeseknél 27%, a nyugdíjasoknál pedig, bár ő azt mondja, hogy kisebb, mint a ténylegeseknél — állítom, hogy a XI. fizetési osztályban 26%, a VII-ben pe­dig 32%. Szeretném még megemlíteni, bár nem aka­rok polemizálni az igen t. miniszterelnök úr­ral, hogy az én felfogásom szerint is helyesen teszi, hogy az érdekképviseleteknél megjelenik és ott — mint mondja — megnyilatkozik. Min­den ilyen érdekképviseletnél sok szépet, sok jót mond az igen t. miniszterelnök úr, azoknak egy része már Jbe is vált, másik része kilátásba van helyezve és jelentékeny részét meglehető­sen^ epedve várják az illetők, hogy az meg is valósuljon. Az igen t. miniszterelnök úrhoz ne­kem az a kérésem, adjon módot és alkalmat nekem vagy képviselőtársaimnak, hogy egy ilyen nagy érdekképviselet — hogy így fejez­zem ki magamat. — tisztviselőgyűlést tarthas­son és én a miniszterelnök urat ezennel meg­invitálom errera nagygyűlésre. Elmondjuk ott mondókánkat és én remélem, hogy a miniszter­elnök úr eddig követett igen helyes eljárásával ott is sok szépet és sok jót fog mondani, ami a közszolgálati alkalmazottakat ki fogja elégí­teni. En ott is és itt is tapsolni szeretnék neki. Remélem, hogy a miniszterelnök úr ezt a ké­résemet teljesíti, mert .hiszen a lelkek kon­centrációját egyetlen társadalmi osztály ki­kapcsolásával sem lehet szerény véleményem szerint megoldani. Még az ifjúság kérdésével szeretnék egész röviden foglalkozni, — Illés igen t. barátom, aki egy ifjúsági pártközi akció élén áll. amely­nek magam_ is szerencsés . vagyok tagja lenni és kiküldöttje pártom részéről, tényleg érdemes munkát végez és azok az urak is, akik mellette vannak. Ismétlésekbe itt sem bocsátkozom, de egy kérdésem van hozzá és az igen t. egvséges­párthoz, az, hogy tárcánkint méltóztassék lehe­tővé tenni, hogy az ifjúság elhelyezkedése mi­nél gyorsabb ütemben megtörténjék. Eddig itt a Házban túlnyomórészt vagy kizárólag az egyetemet végzett, diplomával rendelkező ifjú­ságról van szó. En továbbmegyek ebben a kérdésben. Ami­kor azt a veszedelmet látom, hogy az egyete­-voir n rií-nlomásokflt ontíák és — hogv úgy fe­jezzem M magamat — ezeknek a szellemi pro­letároknak a számát napról-napra növelik, akiknek igényei napról-napra nőnek — és hozzáteszem jogos igényeik és kívánságaik vannak — akkor mégis a kormányhoz az a ké­résem és kívánságom volna, hogy necsak az egyetemet végzett ifjúságra gondoljon, hanem azokra is, akik akár anyagi viszonyaik, akár egyéb' okok miatt az egyetemet elvégezni nem

Next

/
Thumbnails
Contents