Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

258 Az országgyűlés képviselőházának 1 tisztán és kizárólag a mostani kormány javára írni. T. Ház! Mint mondottam, én is elismerem, hogy a budget-t a kormány leszállította, de abban, ahogyan leszállította, már nem tudok az igen t. kormánnyal egy álláspontot elfoglalni. Mert iha nézem az egyes tárcákat, különösen a gazdasági tárcákat, akkor azt látom, hogy a momentán mutatkozó megtakarításokat, amelyek többmillió pengőre rúgnak, a közeljövőben nagyon drágán kell visszafizetni, mert a közeljövőben ezeket a befektetéseket feltétlenül eszközölni kell, például a kereskedelemügyi tárcát véve, ennél a tárcánál, tmár csak személyi és közbiztonság szempontjából is. Helyeslem, 'hogy a kormány az egyes tárcáknál úgyszólván minden megtakarítható pengőt meg akar takarítani. A kis tételektől egészen a legnagyobb tételekig köteles elmenni a kormányzat a takarékosságnak addig a fokáig, ameddig csak lehet. De azt hiszem, sokkal helyesebb álláspont lett volna, ha a kormányzat azoknak a tételeknek kikapcsolását tűzi ki feladatául, amelyek a legnagyobb összeggel jelentkeznek a költségvetésben, így például a trianoni nyugdíj tehernek, a 86'7 milliónak a költségvetésből való kikapcsolása kellene, hogy a kormányzat legfőbb feladata legyen. Ez a trianoni teher nem a normális államvitel terhe, hanem a háború és Trianon terhe, amelyet feltétlenül mint háborús terhet kellene a kormányzatnak kezelnie. Azt láttuk, hogy a budget leszállítására eddig a kormánynak, nemcsak ennek a kormánynak, hanem a múlt kormányzatnak is, úgyszólván állandóan kétféle receptje volt. Az egyik a közszolgálati alkalmazottak és a nyugdíjasok illetményeinek csökkentése. Bocsánatot kérek a számtiszti kartól, ettől a kiváló kartól, de egy most felvett számgyakornok is meg tudja oldani ezt a kérdést, ha megmondják neki azt, hogy a következői budget-t szállítsa le 15 millió pengővel. Ceruzavonás kérdése az egész. Ez nem elgondolás, ez nem kormányzati koncepció és ezt a legmesszebbmenőén elítélem. Rendkívül csodálkozom azon, hogy volt a t. Háznak olyan igen komoly képviselőtagja, aki ugyancsak ezt a receptet ajánlta a kormányzatnak és a közelmúltban a túloldalról azt mondotta, hogy a nyugdíjakat továbbra is le kell szállítani, mert a nyugdíjterheket ez az ország nem bírja el. Képviselőtársamnak ennél a, könnyed gesztusánál csak a felületessége volt nagyobb, mert még azt sem tudta, hogy Magyarországon nem 100%-osak a nyugdíjak, mint ahogyan ő azt hirdette, mert nincs Európának egyetlen egy nemzete sem, — ha szembeállítom Magyarországot a többi nagyobb és kisebb nemzetekkel, a papiroson győztesekkel és a papiroson legyőzöttekkel egyaránt — ahol olyan gyatrák és kicsik volnának a nyugdíjak és az illetmények, mint nálunk. Ilyen receptet tehát igen t. 'képviselőtársam ne adjon ennek a kormányzatnak, ne segítse azt a kormányt, amely nagyon is tévesen, veszedelmesen, károsan, a jövőre nézve kiszámíthatatlan hatással jár ezen az úton. Van azután a kormányzatnak egy másik megoldási módja, amit szintén nem tudok helyeselni ebben a 'kérdésben és ez pedig az, hogy a közszolgálati alkalmazottak kérdésén keresztül a budget-t a nyugdíjterhek, a személyi kiadások csökkentésével úgy akarja megoldani, hogy tovább viszi a kihalási rendszert. Elismerem, hogy a kihalási rendszerrel eat a kérdést 77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. évtizedek múlva meg lehet oldani, de addig a jelenlegi generáció szenved és sínylődik, a jelenlegi generáció kénytelen viselni összes átkát és nyomorúságát a papiroson elvesztett háborúnak és Trianonnak. Nem igazságos és nem méltányos az, hogy eddig az ideig várjunk. Az én politikám ebben a kérdésben a kormányzattal szemben éppen az ellenkezője, mert én azt mondom, hogy ezek között a súlyos viszonyok között igazságtalan, méltánytalan és káros ennek a generációnak vállára rakni minden terhet. Bár nem szívesen teszem, itt kitérek a nyugdíjkérdés megoldására. A pénzügyminiszter ur a pénzügyi bizottság egyik ülésén azt mondotta, hogy a fordított életbiztosítás alapján megoldandó, általam 12 esztendővel ezelőtt felvetett nyugdíjrendezésre nincs, vagy nem volt komoly külföldi ajánlat. A pénzügyminiszter úr a bizottságban azt mondotta, hogy ebben a kérdésben velem többször tárgyalt, tehát így szalválva érzem magam az alól, hogy ezt a kérdést ne érintsem, igen szűk keretek mellett, addig, ameddig mehetek. Ha a pénzügyminiszter úr azt mondotta volna, hogy az ő felfogása szerint a fordított életbiztosítás alapján való megoldásra nincs komoly ajánlat, akkor ezt aláírtam volna. Az én felfogásom azonban az, hogy igenis, volt komoly ajánlat és lehetett volna elindulni ezen az úton úgy, hogy 50 esztendőre osztatott volna szét ez a nyugdíj teher, amelytől mi is, a kormány is nagyon kívánunk megszabadulni. Többet nem akarok ma itt mondani, de tudomásom szerint az én jelenlétemben ez megtörténhetett volna, ha a kormányzat ezen az úton elmegy. Legalább alkalmat és módot adott volna erre az általam igen tisztelt és általam kiváló pénzügyi szakférfiúnak elismert pénzügyminiszter úr és az igen t. kormány és bebizonyította volna a Ház előtt, hogy út, amelyet kijelöltem és kijelöltünk, járhatatlan; eddig azonban nem jutottunk el és én ezt rendkívül súlyos politikai hibának tartom. A kormánynak abban az álláspontjában, hogy a követező generációkat nem akarja túlterhelni, nem látom egy messze kiható pénzügyi politika következetességét, mert ha nézem azokat a súlyos tételeket, amelyeket a költségvetésből a kormányzat törölt és amelyeket később pótolni kell a személy- és közbiztonság szempontjából, akkor megállapítom azt, hogy ezeket a súlyos milliókat a következő generációnak kell fizetnie. Most már csak az a kérdés, hogy ha itt nem szabad megterhelni a jövő generációját, miért helyes amott megterhelni és ha amott megterheltük, nem volna-e helyesebb, ha ezt az utat választottuk volna és választanánk, bár nem tudom, hogy ugyanazok ilyen előzmények után erre a fordított ' életbiztosítási kérdésre mégegyszer visszatérnének akkor is, ha ilyen irányban invit történnék a kormány részéről. Méltóztassék ezek után megengedni, hogy rátérjek egy olyan kérdésre, amely ma az^ egész közvélemény elé olyan antipatikusan állíttatik be, hogy annak helyes vágányba való terelését feltétlenül szükségesnek tartom. Ma a fővárosban és a vidéken a közszolgálati alkalmazottakkal szemben az egész vonalon egyaránt olyan averzióval viseltetnek, (Ügy van! Ügy van!) és olyan méltánytalan, igazságtalan módon járnak el, olyan hamis tükörképét adják annak, hogy milyen szomorú, sivár, nyomorult és nélkülöző helyzetben vannak a közszolgálati alkalmazottak, hogy erre itt az ország színe előtt fel kell, hogy hívjam a figyelmet és igazságot kérjek.