Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

254 Az országgyűlés képviselőházának tétben Bangha páter, Csávossy, egy Muekerman, egy D' Ar son ville, vagy nálunk az ifjú katolikusok orgánuma, a Korunk Szava reprezentál, amikor a kereszténységben a felebaráti szeretetnek, az egymás megsegítésének, •az egymáshoz való tartozandóság érzésének elveit vallja, kompetensebb nézet nem lehet. À (keresztény világnézet kútforrása kettős: az egyik magában a kereszténység ősforrásában, a másik pedig az egyház megnyilatkozásaiban van. En ennél a két kompetens fórumnál különb fórumot a kereszténység interpretálásában magamra nézve nem fogadok el. Krisztus nem a vámszedőkkel és fariezusokkal alapította meg a vallását, (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) hanem a kicsiny, szegény halászokkal, azoknak mondotta: «Menjetek el tanítani minden népeket». Es amikor én a keresztény politikában is ennek az elvnek behatolását tartom szükségesnek, azt vallom, hogy elsősorban igenis a kicsinyek millióira kell támaszkodnia a politikának és ez előtt az érdek előtt minden más érdeknek el kell némulnia. A másik pedig az egyház álláspontja. Ott van XI. Pius pápának «Quadragesima anno»ja, ott vannak az előbb említett férfiaknak többször hangoztatott elvei és kinyilatkoztatásai. Ügy érzem, hogy ebben a nagy világnézeti káoszban is vissza kell mennünk azokhoz az ősforrásokhoz, amelyek egyedül mutatják meg nekünk a helyes utat. Amikor a múltkor alkalmam volt egy szociáldemokrata képviselővel is e tárgyról vitatkozni és beszélgetni, láttam, hogy ők is látják már, hogy az a brüningi politika, amelyik a katolikus centrum politikája volt, volt az igazi, valódi demokratikus politika is, mert az egyik oldalon a telepítés, a másik oldalon a keresztény szakszervezetek révén a kisemberek millióit fogta össze erősen, de magába tudta forrasztani és munkába tudta állítani a más világnézeten lévő emberek millióit is. (vitéz BajcsyZsilinszky Endre: Teljesen igaza van a képviselő úrnak!) Igen t. Ház! Ebből a szemszögből bírálva a mélyen t. kormány politikáját, keresztény vonatkozásban, úgy látom, hogy itt szintén igen sok kívánnivalót lehet találni. (Mozgás.) Ügy líátom, hogy a (miniszterelnök úr már egyenesen ia tragikum szélén áll, amikor "vívódik saját belső jobb énjével ési kénytelen megalkudni, nem tudom, kénytelen-e, de megalkuszik azokkal iaiz apró-cseprő, csip-csup lehetőségekkel, amelyek számára kínálkoznak. Igaz, hogy Wilhelm Meister azt mondja valahol (olvassa): «Cselekedni könnyű, gondolkodni nehéz, az elgondoltat meg is valósítani kényelmetlen.» Űgylátszik, a miniszterelnök úr nem nagyon szereti a kényelmetlen dolgokat, imert a dolgokat inkább könnyebbik végüknél fogja meg, pedig mi azt hittük, hogy a miniszterelnök úrral új világ fog bekövetkezni, azt hittük, hogy ő a dolgokat a boldogabbik végüknél fogja megfogni és azt vártuk, hogy új rendszert, más világot fog inaugurálni. Mussolini vallomásaiban van valahol, hogy minden változás, forradalom, nagy változás száz százalékkal kezdődik, azután megalkuszik, hogy a miniszter elnök úr kedvenc • szavával éljek: tranzigál és ötven százalékban megállapodik. A miniszterelnök úr nem száz százalékkal, hanem csak, pontjainak megfelelően, kilencvenöt százalékkal kezdte, hol van azonban az ötven százalék? Meg volnék elégedve, ha tíz százaléknál tartana és ha el177. ülése 19SS május 10-én, szerdán. olvasta volna Mussolini vallomásait, akkor talán rájött volna arra, hogy jobb lett volna, ha ő is úgy cselekszik, mint Mussolini mondja, hogy ő csak ötven százaléknál kezdte és így ment fokozatosan mindig tovább. Talán jobb lett volna, ha mi is tíz százaléknál kezdtük volna, sokkal messzebb volnánk ma már nemcsak idebent, hanem kint az országban is. (Ügy van! a baloldalon.) A pénzügyminiszter úr őszinteségét, becsületes szándékát pártkülönbség nélkül mindenki elismeri. En is elismerem, de van egy tiszteletteljes megjegyzésem: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Látunk itt intézkedéseket, tapogatózásokat, igyekeznek, próbálnak valahogyan segíteni, de ez hasonlít ahhoz, amikor a víabefúló után kap a mentő és elkapja a haját és még a haja is a mentő kezében marad. En egyszer már, ha nem csalódom, a rokkantkérdés tárgyalása során bátor voltam rámutatni arra, hogy nemcsak nálunk, hanem az egész világon, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) a kapitalizmus válságát, az egész gazdasági élet válságát abban látom, hogy itt tulajdonképen egy nagy sorrendi hiba van, hogy itt a pénz az úr az ember felett és nem az ember a pénz felett, itt minden a pénzért történik és alig valami az emberért. Hiszen, ha a pénzügyminiszter úr venné magának azt a fáradságot, mint agrárország pénzügyminisztere, hogy eljönne úgy vasárnap délután egy kicsit a faluba és meghallgatná ott a csendes pipaszó mellett diskurálgató magyarokat, akkor talán többet tanulna, mint azoktól a híres szakértőktől, akiknek segítségét ma igénybe veszi. A szakértőkről megvan a magam szerény véleménye, de engedjék meg, hogy ezt alátámasszam egy olyan ember véleményével is, aki már produkált is valamit ezen a téren és akire olyan szívesen szeretnek hivatkozni a másik oldalon és ez Mussolini. Mussolini azt mondotta, hogy: a szakértők a legveszedelmesebb emberek a világon, mert még azt is elhitetik veLöfifcp aminek az ellenkezője az én meggyőződésem. Ezt hitették el Gömbös Gyula miniszterelnök úrral is a mélyen t. szakértők. Mert ha a pénzügyminiszter úr, amint mondom, meghallgatná ezeknek az egyszerű embereknek panaszát és beszélgetését, akkor azt hallaná, hogy ezek a jó emberek nem tudják megérteni, hogyan lehetséges, miért van az, hogy míg a békében egy tojásért két skatulya gyufát kaptak, ma egy skatulya gyufáért két tojást kell fizetniök. Amikor egy 30 holdas gazda bevallotta nekem, hogy öt tagból álló családjával egy évben 15 kilogramm cukrot fogyaszt, ugyanakkor az osztrák határon ezerkiloszámra csempészik be a szaharint, és így az államkincstár nemcsak a vámon, hanem a réven is veszít, miután fenntartja a cukornak magas kincstári részesedését; amikor az az ember nem tudja megérteni, hogy békében egy kilogramm élő marháért kapott egy kilogramm cukrot, ugyanakkor ma négy kilogramm, élő marhát kell fizetnie egy kilogramm cukorért. (Sauerborn Károly: Hála a kartellnek!) Az az egyszerű ember, az a kisiparos, vagy a gabonájából kifogyott kisgazda és törpebirtokos nem tudja megérteni, hogyan lehet az, hogy a legolcsóbb búza hazájában a legdrágább kenyeret és lisztet kell venni, hogy a legolcsóbb cukorrépa-beváltási árak mellett a legdrágább cukrot kell vásárolni; nem tudja megérteni, hogy az ő 7 filléres tejének ára hogyan duzzad meg 32 fillérre, míg Budapestre jut. Ezt nem tudja megérteni az az egyszerű falusi ember, de nem tudja megérteni az az