Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 253 s az ennek folytán kitört háború következményeit nyögi ma az; egész világ. Ha tehát meg akarom oldani azokat a problémákat, amelyeket a háború és a háború utáni gazdasági pangás és gazdasági tehetstlenülés előidézett, ide kell jönnöm Közép-Európába, ezt a problémát kell elsősorban megoldanom, és a középeurópai probléma megoldásával olyan kisugárzó erő menne szét az egész világba, amely azután a többi probléma megoldását is megkönnyítené. T. Ház! Mint agráriusnak is, de mint pártembernek is, — bár nem szoktam minden kérdést pártszempontból mérlegelni (Meskó Zoltán: Kern is szabad!) — arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy az Ausztriával közösen végrehajtott restauráció a magyar agraiüérüfcst, >agr árproblémát is gyu&erében oldaná meg. Hiszen ezt már érzi maga a kisgazdatársadalom is, amely vágyva-vágyja vissza azt az időt, amikor az az osztrák kereskedő odament a jászolához s a jászol mellől vezette el jó pénzért az állatját és vette meg egyéb áruját is. Ma az összes problémák mind a gyomron keresztül keresnek megoldást. Ez az egyik kérdés. Azután itt van a másik kérdés, az Anschluss kérdése, amelynek intézményes megoldása, illetőleg intézményes elhárítása csak úgy képzelhető el, ha itt Ausztria és Magyarország restaurált állapotban ismét éli a maga életét. Mert nem helyes az az elgondolás, amelyet Jánossy Gábor t. barátom itt közbeszólás formájában felvetett, hogy: igen, de restauráció nélkül, csak gazdasági alapon. Hát kérj dem, micsoda kohéziót, micsoda összetartó erőt képvisel egy ilyen gazdaságilag összetákolt alegység, különböző államformákkal, akkor, amikor egyrészt itt van az óriási vonzóerő a németség oldaláról Ausztria felé, másrészt pedig nincs meg ellensúlyozóul a központi hatalom, amely igyekszik összetartani ezt a üet államaiakulatot! A Duna völgyének ilyetén rendezése, amely meghozná a gazdasági prosperitás lehetőségét is, hatalmas vonzóerő volna elszakított testvéreinkre is; mert amikor azt látom, hogy az egyik oldalon a tótság, különösen a katolikus tótság ott vívja harcát a cseh huszitizmussal és a rabló cseh gazdálkodással szemben, a másik oldalon lent látom, hogy a horvátság és a szlovénség is talán ott viaskodik a szerb pravoszlavizmussal, a nyugati kultúra Kelet kultúrájával vagy kultúrálatlanságával, akkor úgy érzem, 'hogy ez az európai mentalitású államalakulat igenis, képes lesz magához vonzani ezeket az elszakított részeket is és ezek meg fogják találni nemcsak^ gazdasági, hanem kulturális igényeik , kielégítését is. Azután még világnézeti kérdésben is nagy szerep vár* Magyarországra és Ausztriára, mint kiegyenlítőre. Hiszen mait látunk? Az egyik oldalon a bolsevizmust és az ennek visszfényeként jelentkező hitlerizmust, mert hiszen másnak nem tekinthetem ezt, mint nemzeti formában megjelenő visszfényét a bolsevizmusnak és itt Magyarországra megint a régi szerep vár. (Meskó Zoltán: Micsoda új szavak ezek? Mi az, hogy visszfény?) Itt még nem is visszfény, itt csak torzfény. (Meskó Zoltán: A tükörbe nézett talán?) A személyeskedés terére nem követem a képviselő .urat, ez önnek szokása. (Meskó Zoltán: A kisgazda úr -személyeskedett! Mióta nincs világnézetünk, azóta — úgylátszik — így beszelnek! — Zaj, — Esztergályos János: Szeressék egymást az urak! — Pintér László: Áldásom rátok! — Derültség.) Senkinek világnézeti meggyőződését sem a jobb-, sem a baloldalról sérteni nem akarom. En csak a magam meggyőződését mondom és meghallgatom türelemmel és szeretettel — mert mindenkivel szemben egyformán érzek — a képviselő úr világnézetét is. Mint mondottam, a világnézeti kérdésben is kiegyenlítő szerep vár erre az államalakulatra, mert hiszen itt feléled Magyarországnak az a régi kötelessége, amikor a török- és tatárdúlás iüején rá volt bízva saját maga megmentésén kívül az igazi keresztény kultúra és az európai civilizáció, sőt a polgári társadalom sorsa is. Ma Magyarországra és a vele együttesen szövetkező, közös fónatalom alatt áJló Ausztriára megint ilyen szerep vár. Én igenis, úgy érzem, hogy ezek a végletek, amelyek ma íennállanak és harcolnak egymással, valahol találkozni fognak. Itt fognak majd találkozni, és egy új szerep vár Magyarországra, az, hogy ezeket kiegyenlítve ismét teljes fényében ragyogtassa fel a szentistváni gondolatot, Amikor tehát annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy itt a Duna-völgye kérdésének rendezése és a magyarság jobb jövendője tekintetében csak egy megoldást látok, az osztrák-magyar monarchia visszaállítását egy főhatalom alatt, ugyanakkor a restauráció gondolatának vezetőivel szemben is volna egy megjegyzésem. (Hallj'uk! Halljuk! a baloldalon.) Arról minden oldalon meg kell győződve lennünk, hogy azok a politikai és szociális viszonyok, amelyek a háború előtt ebben a monarchiában fennállottak, vissza nem térhetnek. (Ügy van! a baloldalon.) Erősebben demokratikus és erősebben szociális berendezkedésnek kell jönnie. Hogy úgy fejezzem ki magam, a királynak mintegy hozományként mindazokat a jogokat meg kell hoznia és meg kell adnia, amelyek még ma is hiányoznak a magyar nemzetnek, úgy politikai, mint szociális téren. E célból szükségesnek tartanám, hogy a restauráció igen t. vezető férfiai mozgalmukat kifelé, de befelé is hatékonyabbá tegyék, egészüljenek ki a demokratikusabb elemekkel, vonják be magukhoz a kisemberek, kisgazdák, munkások, kisiparosok, városi kisemberek vezetőit is, hogy ágy mindenféle félreértésnek elejét vegyék, nehogy azt mondják, hogy ismét a feudalizmus akar visszatérni ide Magyarország trónjára. (Ügy van! a baloldalon.) T. Ház! A költségvetési vita folyamán (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelöl.) nézeteket hallottunk itt a keresztény politika tekintetében is. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A miniszterelnök úr hivatalosan is leszögezte, hogy ő a keresztény nemzeti politika alapján áll. Megvallom őszintén, valahogyan furcsa helyzetben vagyok, valami szorongó érzés fog el engem, mikor látom a kitűzött célt és látom azokat az eszközöket, amelyeknek hivatásuk az volna, hogy a kitűzött eél felé vigyenek, mert tátongó mélység és szakadék van a kettő között. Ebben a tekintetben, a keresztény világnézet és a keresztény politika szempontjából, méltóztassanak megengedni, hadd mondjam el én is a magam egyéni meggyőződését és felfogását. Ebben a vitában, amely különösen a hitlerizmus körül indult meg, amely magát hivatalosan szintén keresztény világnézeti alapon állónak tartja, hallottunk különböző nézeteket. Nekem az a szerény véleményem, hogy annál a nézetnél, amelyet ebben a tekin-