Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

246 Az országgyűlés képviselőházának lenhatást váltottak ki. (Jánossy Gábor: Az egész Ház részéről!) Ebben a kérdésben is az a felfogásom, hogy a magyar politikának igenis, revizió alá kellene vennie azt a nemzetiségi politikát, amelyet a múltban követett. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezzel nem azt mondom, hogy az a nemzetiségi politika, melyet a múltban követtünk, nem állt volna toronymagasságban az etikai elvek és tisztesség dolgában azzal a nemzetiségi politikával szemben, amelyet most az utódállamok követnek, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hanem azt mondom, hogy amint a múltban sem felelt meg ez az elkövetett hibáknál fogva, úgy a mai viszonyok klözt teljesen lehetetlenné vált. Nekünk igenis, minden jó magyar embernek, aki nem akar a Türke vétől Kanizsáig terjedő határok között megmaradni, (Jánossy Gábor: Senki sem akar!) hanem annak, aki előtt egy nagy történelmi Magyarország képe lebeg, revízió alá kell vennie ezt a kérdést és mindent meg kell tennie, hogy azok a nemzetiségek, azok a szórványok, amelyek ittmaradtak, ne érezzék itt magukat korlátozva és sértve semmiféle jogos igényeikben. (Jánossy Gábor: Sohasem is voltak! Szabadok voltak, sőt jobb sorsuk volt, mint az alföldi fajmagyaroknak, akik kivándoroltak. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Jánossy képviselő urat kérem, maradjon csendben. Milotay István: T. Ház! Magától értetődik, hogy minden olyan politikai agitációval, amely ezeket a hozzánk hű néptömegeket, amelyeknek, hogy úgy mondjam, semmiféle a magyarsággal ellentétes politikai ambíciójuk nincs, fel akarja piszkálni vagy addig akarja vakarni, amíg ilyen tendenciák náluk érvényesülnek — minden, minden ilyen agitációval a legerélyesebben szembe kell szállni. (Elénk helyeslés.) Nagyon örülök hogy a túloldalról is megértő hangokat hallok ezzel az elgondolással szemben, mert csak ez lehet az útjia a jövő Nagy-Magyarországnak. Méltóztassanak megengedni, — talán a kelleténél hosszabb ideig vettem igénybe figyelmüket — (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) hogy azzal zárjam szavaimat, hogy a magyar kormánynak, különösen Gömbös Gyula miniszterelnök úrnak múltjánál, Ígéreteinél és; a nemzetihez intézett szózatánál fogva azok között a végletek köziött, amelyek ma a világot és a magyar életet is rázzák, a magyar demokrciának és tar magyar jövőnek ezen az útján kell ihialadni. 'Sajnos, minthogy a miniszterelnök úr kijelentéseinél és Ígéreteinél egyéb biztosítékot arranézve, hogy csakugyan ezen az úton fognak járni, nem látok és minthogy azokat az eredményeket, amelyek a szívemet átjárják és amelyeken lelkem teljes melegével csüggök, ezen az úton nem hiszem elérhetőknek, ia< költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a baloldalon. — A szónokot számosad üdvözlik.) Elnök: Szólásra jelentkezik? Dinich Ödön jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Belekapcsolódom előttem szólott t. képviselőtársam beszédének utolsó részében előhozott témába, amelyben azt mondotta, ihogy a magyar társaidalomnak ia. kisebbségi kérdést illetőleg revizió alá kell vennie álláspontját Tegnap a németek helyzetéről, a Magyarországon lévő kisebbségi problémáról egy beszéd hangzott el, amely különböző oldalakon "-nagyon különb öziő hatást váltott ki. (Já177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. nossy Gábor: Általános ellenmondással és felháborodással találkozott.) Igen sokan rossznéven vették Bleyer képviselő úrnak ezt a beszédét, amelyet itt a Házban elmondott, én azonban azt mondom, hogy egy szempontból jó volt, hogy ezt a beszédet elmondotta, mert legalább r itt, illetékes helyen sine ira et studio, objektíve foglalkozhatunk ezzel a kérdéssel. (Helyeslés.) En nagyon örülök lannak, hogy mind Kállay Tibor, mind Milotay István t. képviselőtársaim alludáltaik erre a beszédre, s mindketten leszögezték a magyar álláspontot a kisebbségi kérdésben. En ezzel a kérdéssel is és Bleyer Jakab képviselőtársam beszédével is teljesen objektíve kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Az az egy tagadhatatlan, s ezt valamennyien ezen az oldalon is aláírjuk, hogy a magyar sors igen élénk összeköttetésben van a kisebbségi kérdéssel és a kisebbségi politikával, s volt is mindig. Nekünk nem kellett Genf és Trianon, nem kellettek a párizsi békék, hogy a magyarságot ráoktassák arra, 'mi a kötelessége a kisebbségi (kérdésekkel szemben, mert nekünk e kérdés dolgában értékes tradícióink vannak. Nekünk nem volt szükségünk arra, hogy a háború után, Trianon után a kisebbségi kérdést alapjában rendezzük; őseink régen rendezték. Hogy többre ne utaljak, utalok az 1868-iki törvényhozásra, amelynél lojálisabban és liberálisabban egy állam törvényhozása sem kezelte ezt a kérdést. T. Ház! Mióta a revizió megszűnt illegális követelés, fantaszták ábrándja lenni és az európai problémák homlokterébe nyomult, ez a kérdés még jobban nyert aktualitásában. Nemrégen nyíltan megmondottam ugyanazt, amit ma más formáiban Milotay képviselőtársam megismételt, hogy igenis a magyar társadalomnak ebben a kérdésben önmagával tisztába kell jönnie, mert tudniok kell a Felvidéken ma idegen impérium alatt élő kisebbségeknek, hogy idehaza a kisebbségek dolgában milyen sors vár rájuk. Nagyon kérek minden anagyai* képviselőt és közéleti faktort, aki nem a kis magyar politika szűk horizontjából nézi a kérdéseket, hanem Nagy-Magyarország szemszögéből, hogy igenis álljon be e kérdés apostolai közé. — ahogyan egy .cikksorozat foglalkozott ezzel a kérdéssel,., amelynek tudtommal az volt a címe: «Egy ibezárt könyv».— hogy igenis ebben a kérdésiben minden magyar embernek meglegyen az az álláspontja, amelylyel a hazát, a nagy magyar gondolatot szolgálja. (Halljuk! Halljuk!) En csak egy beállítást kívánok helyreigazítani, amely, a magyar társadalomban sokszor ellenkezést vált ki és ez az a beállítás, mintha a magyar társadalom speciálisan gondolkodnék retrogád módon és reakcionáriusan a kisebbségi kérdésben. Ez nem speciális^ magyar jelenség. Magyarországon^ ez a kérdés évszázadokon keresztül a leglojálisabban kezeltetett. Tény, hogy a háború előtt a magyar politika, a belpolitika, az iskolapolitika eltért a régi tradícióiktól. Nem szabad azonban elfelednünk — és ezt mindig hangsúlyozni kívánom —, hogy ebben a kérdésben mindig objektíven kell a tényeket konstatálni. Mi térítette el a magyar politikát a régi tradícióktól ? Nem jókedvéből csinálta ezt, hanem igenis voltak különösen szláv területen kifejezett irredenták, amelyek már akkor aláaknázni iparkodtak azokat a terűleteket, belevetették az elszakadás, az elszakítás gondolatát szisztematikus agitációval azokba a néptömegekbe. Nem