Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. ;$É> jes joggal!) az ottani visszásságokról és arról az erőszakról, amely ott ezekben az eseményekben különösen a zsidósággal szemben megnyilatkozik. (Buchinger Manó: A szegény zsidósággal szemben! A gazdag zsidók, azok pénzelik Hitlert! — Malasits Géza: A gazdagokkal megegyeznek! Kapott ott zsidópént Hitler eleget! — Mozgás!) A liberalizmus képviselői és reprezentán- ! sai elfeledkeztek arról, hogy annakidején, egy ! évszázaddal vagy másfél évszázaddal ezelőtt, maga ez az irányzat is csak forradalmi erőfeszítések árán tudott érvényesülni. Azok a forradalmak, amelyek a liberalizmus érvényesüléséhez utat törtek, sokkal nagyobb társa- : dalmi és politikai megrázkódtatásokkal jártak. Ez már a forradalmakkal együtt jár. Azoknak a forradalmaknak eredményeképpen trónok rendültek meg:, egész vezető osztályok, évszázadok alatt kialakult vezető osztályok hullottak a semmiségbe és vesztették el minden •• befolyásukat. (Malasits Géza: El voltak korhadva!) A vezető osztályoknak el kell készülniük arra, hogy egy bizonyos idő multán, ha az a rendszer, amelynek eredményeiket köszönhetik, kiélte magát, vagy megzavarodott és tehetetlenné vált vagy hitelét vesztette a tömeg szeme előtt: pozíciójuk megrendül. Ez a vezető osztályok sorsa, ahogyan ez a sors érte annak idején a feudális nemességet, az arisztokráciát, vagy a köznemességet és ez a sors érte az abszolút uralkodókat; ugyanez a sors éri a bankárokat és a nagykapitalizmus képviselőit is. (Jánossy Gábor: De mikor?) En csak azt szeretném, ha bennünk ezekkel a vá

1 sápokkal szemben, amelyek előrevetik árnyékukat, meglenne a lelki felemelkedésnek és áldozatkészségnek az a nagystílusa, amely sok helyen megvolt a történelmi vezető osztálvokhan, amikor ilyen veszélyekkel szemben önként mondtak le jogiakról, önként engedtek át nagv részt azokból a társadalmi, srazdasági és politikai élőn vökből, amelyeket előzőleg magukénak mondhattak. Ha ezt az utat követjük, akkor ez a válság, amely a. liberalizmussal együtt nekik is mintegy sorskérdésükké vált. igen-igen sokat veszítene jelentőségéből. (Reisinger Ferenc: A nemzeti tanács előtt önként lemondtak 1918ban!) 1848-ban is lemondtak! (Reisinger Ferenc: önként?) A zsidóság is ebben a helyzetbe fog jutni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Reisinger Ferenc: Önként, mert muszáj volt!) Milotay István: Azokkal az aggodalmakkal, vagy azokkal a figyelmeztetésekkel szemben, amelyek arra intenek bennünket, hogy csak olyan politikai irányzatot követhetünk, amelyet a világ sorsát ezidőszerint még kezükben tartó nagyhatalmasságok, Franciaország, Anglia és i az Amerikai Egyesült Államok követnek, nem mondhatunk egyebet, mint hogy ez természetes dolog. Hozzá kell azonban tennem, — amit illusztrálnom talán bizonyos mértékig sikerült is — hogy ezek a nagyhatalmasságok másoktól^ a kisebbektől szokták számonkérni azt, aminek ők maguk odahaza sokszor az ellenkezőjét cselekszik. Mi tehát a hozzájuk való alkalmazkodásban, szimpátiájuk megnyerésében nem mehetünk odáig, hogy ezért cserében feláldozzuk — ha ellentét állana elő a kettő között — a mi nemzeti megerősödésünknek, népi megerősödésünknek, igazán demokratikus belső megerősödésünknek lehetőségét. (Helyeslés a baloldalon.) Tehát ez olyan demokrácia — ós a magyar nemzeti demokráciának ezen az úton kell járnia — amely azt mondja, hogy igenis ezekkel a hatalmakkal szemben, a liberális kapitalista hatalmakkal szemben, a nagy bankvilág hatalmaival szemben, a kartellek hatalmaival szemben, amelyek a szabadverseny megcsúfolását, tehát az igazi liberalizmus megcsúfolását jelentik tulajdonképpen. (Jánossy Gábor: Ügy van!), hogy ezekkel a hatalmakkal szemben keresni kell a magyar nép, a magyar tömegek és a magyar társadalom olyan megszervezését, amely visszaadja számára a politikai és gazdasági érvényesülés lehetőségeit. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy utaljak a francia példára, a francia agrárdemokráciára, amely a francia kapitalizmus óriási erejének ellenére a kisemberek megszervezésével, a föld erejének és érdekeinek megszervezésével létre tudott hozni ezekkel a kapitalista erőkkel Bzembeíi; olyan egyensúlyi állapotot, amely a földvag^on súlyát és a földhöz kapcsolódó néprétegek érdekeit meg tudia védeni ezekkel a túlzott kapitalista tendenciákkal szemoen. Nem tudom, miért volna reakció abban, ha mi ugyanezt az agrárdemokráciát követnénk a magyarság és Magyarország számára. (Üpv van! XJpv van! —Taps ö balo

1 dalon. — Eckhardt Tibor: Svájc megcsinálta az agrárvédelmet, a németek egy hónap alatt megcsinálták a földteherrendezést^— Sauerborn Károly: Nem kellett nekik eery évtizedig gondolkozni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Milotay István: Hogy ugyanennél a demokráciánál* maradjak, nekünk óriási érdekünk annak belátása, — azt mondhatnám — hogy ez az egyedüli demokrácia az, amely Közép-Európáiban magyar kezekbe letéve és magyar vezetés alatt megteremtheti yégve azt az állapotot, amelyre ezek az állítólag velünk rokonszenvező nagyhatalmak is törekesznek. Igenis, a magyar demokráciának, a nemzeti szellemű demokráciának vezetése alatt, amely nem hajlandó elalkudni a magyarság történelmi és politikai jogait az úi impérium okkal szemben, hanem amely azokkal szemben a belső_ demokratikus erők kiépítésében keresi az új Magyarország alapjait. Ez a demokrácia nem kerülhet ellentétbe^— azt hiszem — sem az angolszász liberalizmussal, sem a francia demokráciának elveivel. Ennek a demokráciának külső viszonylatokban való alkalmazását keresve megállapíthatom, hogy ez a demokrácia egyedül alkalmas arra, hogy a helyett a káosz helyett, amelyet itt ma ezekkel a demokratikus jelszavakkal szédelgő kishatalmak, (Jánossy Gábor: Ez igaz!) ezek a vicinális imperializmusok a régi kettős monarchia helyén megteremtettek, amikor nemzeti államok vinyettája alatt eltiporni és megsemmisíteni akarják az ottani kisebbségeket, mondom, a káosz helyett, ezekkel az imperializmusokkal szemben csak^ a magyar demokrácia lehet a Duna völgyének és KözépEurópának is megváltója, amely igenis, a nemzeteknek, a nemzetiségeknek • egyenjogúságát hirdeti és amely a régi történelmi Magyarország keretei között a nemzeti autonómiák zászlaját tűzi maga elé és amely mindenféle elnyomásnak hadat üzen, éppen a nagy angolszász régi, tradicionális liberalizmus nevében. Méltóztassék megengedni ezzel a kérdéssel kapcsolatban, < hogy rövid reflexiót fűzzek azokhoz a fejtegetésekhez, amelyekben Bleyer Jakab t. képviselőtársam ezt a kérdést érintette és amelyek a Háznak bizonyos oldaláról, Zsilinszky t. képviselőtársam részéről különösen, óriási el-