Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

242 Az országgyűlés képviselőházának 1 voslást kérőik mögött olyan erő áll, amelyet negligálni csak azért nem szabad, mert ezáltal a hatalom birtoklása, biztonsága esetleg veszélyeztetve lenne, bebizonyította teljes ürességét és sivárságát.» (Kun Béla: Ezt Bethlen a saját későbbi fejére olvasta rá! — Jánossy Gábor: Dehogy olvasta a saját fejére! — Kun Béla: A saját rendszerére! — Jánossy Gábor: Az akkori viszonyokra mondotta! — Eckhardt Tibor: Ma még rosszabbak a viszonyok! — Jánossy Gábor: Arról ő nem tehet! — Zaj.) Azt mondotta továbbá (olvassa): Ma minden nemzet fülében az a csatakiáltás csendül meg, hogy Hannibál ante portas! Szövetségeseink és ellenségeink úgyszólván az egész nemzetet, az egész nép<#t f elf egy vérzik. Még a börtönök kapuit is megnyitják, hogy a mögöttük rejtőzködő erőket a nagy nemzeti célok szolgálatába állítsák. Es amikor — képletesen szólva — nálunk is fegyverkiosztásra kerül a dolog, a miniszterelnök úr az egyiknek azt mondja: Neked nem adok fegyvert, mert amikor egyszer arról volt szó, hogy a katonák ruházatát az varrja meg, aki hozzá ért, azt mondottad, hogy azt nem jött-ment emberekre, hanem szabókra kell bízni, Más alkalommal a másiknak az mondja a miminiszterelnök úr : Neked nem adok kardot, mert nem dicsérted Betegh Miklóst annak idején, amikor Erdélyt evakuálták. A harmadiknak azt mondja: Te nem vagy felhasználható az én organizációmban, mert amikor a szénkérdésről volt szó, akkor te túlságosan kíváncsi voltál, pedig az nekem nagyon kellemetlen volt. (Sauerborn Károly: Mi volt akkor Vidával? Hol voltak akkor a Vidák?) Van valami megrendítő ezekben a sorokban. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Azt mondja ovábbá (olvassa): «Véget kell vetni közös erővel az egy pártra, mindig ugyanazon egy pártra támaszkodó kormányzatnak, mert ezzel a rendszerrel lehet, hogy meg fog élni a munkapárt, lehet, hogy meg fog élni az ellenzék is, de hogy az ország el fog pusztulni bele, arról egész bizonyos vagyok». (Egy hang a jobboldalon: Mikor mondta ezt Bethlen István? — Sauerborn Károly: 1933-ban! — Kun Béla: Az egységespártra is ráillik!) Bethlen Istvánnak végzetesen és tragikusan igaza volt, mert csakugyan megmaradt a többségi párt és megmaradt az ellenzék is emellett a rendszer mellet, de maga az ország sajnos csakugyan elveszett. A miniszterelnök úr egyebek között ennek a rendszernek a védelmében arra szokott hivatkozni, hogy az ő kormányzata alatt, az ő kormányzati intézkedései következtében, annak az energiának következtében, amelyet ezeknek az intézkedéseknek a terén tanúsít, az egész országban a legnagyobb csend és rend uralkodik. A minisztedelnök úrnak forma szerinti és szószerinti értelemben igaza van, csakugyan hál' Istennek — ezt tegyük hozzá minden oldalról, pártkülönbség nélkül —, ilyen csend és rend van, de aki a formákon és szavakon túl a dolgok mélyére néz, annak leheteten észre nem vennie azokat az intő jelenségeket, azokat a nagy veszélyeket, amelyek mögött a formaszerinti rend és csend mögött ott lappanganak a magyar társadalom belsejében és amelyek közül többek között egyet, majdnem a legsúlyosabbak egyikét, a magyar ifjúságnak szörnyű problémáját számokkal demonstrálva éppen az imént tárta fel t. képviselőtársam. Ha egy kormányzati rend és csend mögött a mélységben, sőt nem is a mélységben, hanem egészen a felszínre tolakodva, a közvélemény és a nemzet lelkületét és lelkiismeretét ostro77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. molva ilyen kérdések lappanghatnak, ilyen nagy meghasonlások, ilyen borzasztó sorsproblémák döngetik a kapukat, rázzák a talajt alattunk, akkor nyilvánvaló dolog, hogy ez a csend és rend csak közigazgatási és kormányzati tényekdés, de nem fakad a nemzet nagy belső megelégedettségéből és lelki egyensúlyából, hanem legfeljebb abból az önmagán gyakorolt rettenetes önfegyelemből, abból a belátásból, abból a lelkiismeretességből, amely képes elviselni a legiszonyúbb szociális nyomást, a legborzasztóbb exisztenciális nyomorúságot és képes magát megfékezni az indulatokkal szemben, amelyeket ezek felgerjeszthetnének benne. De ez nem a kormányzat érdeme, hanem annak a társadalmi rétegnek, mondjuk annak az ifjúságnak az érdeme, amely ilyen nehéz helyzetben, ilyen isszonyú nyomással szemben, ilyen reménytelenséggel, ilyen jövőtlenséggel szemben, ilyen iszonyú jelenségekkel szemben ezt az önmegtartóztatást tanúsítja. Sajnos, a jelek egyre szaporodnak abban a tekintetben is, hogy mindennek van határa és hogy ennek a türelemnek, ennek a lemondásnak, ennek az iszonyú igénytelenségnek (Sauerborn Károly: Aszkézisnek!) is van határa. Méltóztassék megnézni azokat a kommunista törekvéseket, amelyekről lépten-nyomon, nap-nap után olvashatunk az újságok hasábjain, amelyeknek a vádlottjai onnan kerülnek ki, ennek a szerencsétlenségét, ennek a nyomorúságát, ennek a jövőtienségét érző ifjúságnak köréből. (Eckhardt Tibor: Ennek előidézői az álláshalmozók!) T. Ház! Ugyancsak emögött a kormányzati csend és rend mögött ott húzódik meg a magyar földmíves népnek, a barázdák népének iszonyú lelki és erkölcsi válsága, amely előtt szemünket hiába is hunynánk be, mert azok a jelenségek ma már kiáltanak. Méltóztassék megkérdezni a felekezetek papjait, legyenek azok katolikus, református, vagy ágostai evangélikus papok, különösen a magyar Alföldről, azok be fognak számolni önöknek a szektáriusságnak, a mindenfelé elburjánzó, szociális reménytelenségből fakadó nagy erkölcsi nihilnek pusztításairól, a babonaság felburjánzásáról, amely különösen a magyar nép alsó rétegeinek lelkét egyre jobban birtokába veszi. Ezek a jelenségek mind cáfolják azt a látszatot, hogy itt a kormányzati és a közigazgatási rend mellett a nemzet belső társadalmi rétegei nagy belső egyensúlyban állanak. Ezek a jelenségek mind arra kellene, hogy szorítsák és sürgessék a kormányzatot, hogy azokon az akciókon és intézkedéseken túl, amelyeket t. képviselőtársam itt felsorolt, a nagy nemzeti reformmunkában és a nagy nemzeti megújhodásban, a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet egész átalakításában keresse ezeknek a bajoknak orvoslását. (Jánossy Gábor: Keresi és meg is találja!) Azt szokták mondani, amikor ellenzéki oldalról a választójogot sürgetik, amellyel szemben a kormányzat és a kormányelnök úr, sajnos, ugyancsak a bólogatás és az elodázás álláspontjára helyezkedik, hogy a választójog semmit meg nem old, hogy a választójog nem ad kenyeret

f és választójog nélkül is lehet nagy, szükséges, szakszerű, életbevágó, gazdasági és szociális reformokat keresztülvinni. Elhiszem, hogy ez lehetséges, bár méltóztassék megengedni, hogy ez az eljárás, ez a módszer emlékeztet egy kicsit a felvilágosodott abszolutizmus szisztémájára; annak volt a jelszava az, hogy a népért, de nem a néppel és ilyen